Révész Sándor

Nyomtatóbarát változat

1960 két és fél ezer öngyilkosságának egyikét május 27-én Dr. Hajdú Lili követte el. A leitmeritzi koncentrációs táborban meghalt id. Gimes Miklós gyermekorvos özvegye, a Nagy Imre-perben meggyilkolt ifj. Gimes Miklós újságíró édesanyja, a magyar pszichiátria „Nagyasszonya”.

Hajdú Mihály (azelőtt Hochmann Max) miskolci kereskedő két híresen szép, művelt és okos leánya, Lili és Margit a századelő polgári radikalizmusának legszebb éveiben került be a budapesti diákéletbe. Mindketten a Galilei-kör első, az orvostanhallgatók által dominált, a kommunistáktól még távolabb álló (Polányi Károly jelzőjével: girondista) nemzedékéhez és az Orvostudományi Egyetem első női hallgatói közé tartoztak. Mindketten orvosokhoz, mindketten a Galilei Kör egy-egy főtitkárához mentek férjhez, mindketten egy leányt és egy fiút szültek, mindkét fiú kommunista-nagyimrista-forradalmár-ellenálló újságíró lett, mindketten a Szabad Népnél, mindketten a forradalomban született Magyar Szabadságnál, mindketten a forradalom utáni „ős-szamizdat” Október Huszonharmadikánál. Azután Kende Péter pályája az emigrációban folytatódott, Gimes Miklóst megölték.

Péntek volt és 13-a, amikor 1914 februárjában délután 4 óra 50 perckor Ady Endre percre pontos dátumozással dedikálta Ki látott engem? című kötetét a végzős medikának. A Gimes–Hajdú családban Adyt annyit emlegették, mintha családtag lett volna. Hajdú Lili 1912-ben ismerkedett meg vele a városmajori szanatóriumban.

Juhász Gyulát már fiatal orvosnőként, Moravcsik professzor tanársegédeként, Balassa János és Csáth Géza kollégájaként ismerte meg az Egyetemi Idegklinikán. Juhász egyik elbeszélésében (Ha nem szeretsz…) ő „a fiatal, szőke orvosnő”, akire a csapodár énekesnő miatt „az élő halottak házába” bekerült doktor úr „különösen haragudott”, s akitől „sohasem fogadott el orvosságot vagy injekciót”.

Hajdú Lili az öngyilkos költőről, fia a börtönben egy öngyilkos festőről, a kikeresztelkedő szülők unitárius keresztapjáról, Czigány Dezsőről készült könyvet írni.

Hajdú Lili és id. Gimes Miklós első gyógypedagógiai magánintézete 1916-tól működött Zuglóban a Jókai (ma Uzsoki) utcában. 1927-ben kórház épült az intézet helyén, Hajdú Liliék felköltöztek a Remetehegyre, a Schmidt-kastély (Kiscelli Múzeum) szomszédságában megnyílt „Dr. Hajdú Lilly Gyógypedagógiai Intézete és Gyermeküdülő Telepe”. Megfordultak itt Karinthyék, Kosztolányiék, Heltaiék. Itt élt Kosztolányi Ádám, itt nyaralt Karinthy Frigyes fogadott fia.

Azután jött a nagy világválság, jó üzleti érzékkel vezetett vállalkozások is összeomlottak, hát még a Gimes–Hajdú orvospáré. A remetehegyi telepből 1933-ra csak az adósság maradt. Hajdú Lili ekkor már a magyar pszichoanalitikusok egyesületének teljes jogú tagja volt, az összesen kb. két tucat Magyarországon működő pszichoanalitikus egyike. Az elsők között volt, akik sikerrel alkalmazták a pszichoanalízist pszichotikusoknál. Mestere Ferenczi Sándor, a pszichoanalízis magyarországi bevezetője, Freud egyik legközelebbi munkatársa ekkor hal meg. Az ő emlékkönyvében jelent meg Hajdú Lili első jelentős pszichoanalitikai tanulmánya. A család egzisztenciáját elsősorban Hajdú Lili tekintélyes és tehetős pacientúrája emelte ki az adósságok romjai alól. Hozzá járt analízisbe többek között József Attila életének egyik fontos szereplője, Vágó Márta.

A háború után a megmaradt és itthon maradt pszichoanalitikusok igen aktívnak mutatkoztak a társadalmi nyilvánosság fórumain. Úgy tűnt, hogy a pszichoanalízis kulturális, szakmai és politikai elszigeteltségének korszaka véget ért. Ekkor választják meg Hajdú Lilit Hermann Imre utódaként a Magyar Pszichoanalitikus Egyesület elnökének. Ők ketten együtt írják meg Lukács Györgynek a pszichoanalízis védőlevelét, amikor 1948 őszén Lukács lapjában, a Fórumban Tariska István cikkével megindul a pszichoanalízis elleni hadjárat, amelyhez négy év múltán a Szabad Népben Hajdú Lili fia is csatlakozik, aki újabb három év múltán a praxisát titokban folytató édesanyjához küldi analízisbe későbbi szerelmét.

Miközben Hajdú Lili az illegalitásban analizál, a legalitásban egyre magasabb funkciókba emelkedik. 1952-ben az Országos Ideg- és Elmegyógyintézet, a „Lipót” igazgatóhelyettese, egy évvel később igazgatója. A pszichoanalízis illegalizálásában érdemeket szerzett, néhány évvel később pedig koncepciós vádakkal elhurcolt Tariska István aligazgató utódaként és kritikusaként vette fel a harcot a neuropatológiai szemlélet uralma ellen, s megtette, amit megtehetett a kényszerzubbony, a hálós ágy és a vizes pakolás ellen, a humánusabb és hatékonyabb kezelésmódok elterjesztéséért. Élve természetesen azzal a lehetőséggel, hogy a hagyományos szemléletmódot képviselő előd éppen árulóként van nyilván- és zárva tartva.

Hajdú Lili volt egyúttal az országos elmeügyi főfelügyelő is, vagyis bejárhatta, áttekinthette és befolyásolhatta az elmeügy egész intézményrendszerét. Benedek István „Nagyasszonyként” emlegeti és az intapusztai kísérleti intézet, a nevezetes „Aranyketrec” „legfőbb patrónájának” nevezi őt könyve első, 1957-es kiadásában, mert a későbbi kiadásokból már kihúzták a „Nagyasszonyt”: „Emlékszem arra, ahogyan bevonult Lipótmezőre. Megrettentünk szálas alakjától és férfias erejétől. Tartózkodó ellenszenv fogadta, talán még ma is az veszi körül. De én hamar megszerettem: jó és igaz embernek találtam. […] Katonás asszony, akitől mindenki tart egy kicsit, s akit még az ellenfelei is tisztelni kényszerülnek.”

1956. június 27-én, a sajtóvita napján már Hajdú Lili és Tariska István együttes javaslatára fogadják el a Lipót taggyűlésén a Rákosi lemondását szorgalmazó határozatot.

A forradalom után Hajdú Lili néhány hét alatt elveszíti az egész családját. Lánya, menye, veje, unokái, testvére, unokaöccse elhagyják az országot, fiát letartóztatják. A Lipót centenáriumára 1968-ban kiadott emlékkötet beállítása szerint a forradalmi bizottság által leváltott igazgató éppen az „ellenforradalom” leverése után kapta vissza az állását, mielőtt „véglegesen nyugalomba vonult volna”. A valóságban egészségi okokra hivatkozva kényszernyugdíjazták őt 1957 júliusában, nagyjából akkor, amikor a Nagy Imre-per vádiratának első változatai készültek, s már eldöntetett, hogy fiát államellenes szervezkedés kezdeményezésével és vezetésével, a halálos I/1-es paragrafussal vádolják majd. Hajdú Lili ekkor még teljes mértékben munkaképes volt. A lakásán analizál, összejárnak nála az itthon maradt pszichoanalitikusok, megpróbál lépéseket tenni az egyesület feltámasztása érdekében. A Lipót centenáriumi kötetébe valaki kísérteties hibát rejtett: Hajdú Lili „tragikus körülmények közt meghalt” 1958-ban! Freudi elírás, véletlen vagy titkos üzenet, ki tudja?

Élete végére kevesen maradnak Hajdú Lili mellett: Halda Aliz, Böbe (Déry felesége), letartóztatásáig Fekete Sándor, egy-két itt maradt kolléga és rokon. Gimes Miklós halálának híre a kivégzés másnapján, 1958. június 17-én a bécsi rádión keresztül éri el az édesanyját. Búcsúlevele szerint ekkor „indult el benne a halál gondolata”, s az öngyilkosságtól azóta csak a család viszontlátásának reménye tartotta vissza. Két év alatt sokan próbáltak tenni valamit annak érdekében, hogy ez lehetővé váljon, próbálkoztak rokoni meghívással, konferenciára szóló hivatalos meghívással, kivándorlási kérelemmel. Az utolsó alkalommal Münnich Ferenc személyes ígérete ellenére is visszautasították az útlevélkérelmét, és közölték vele, hogy újabb kérelmeket el sem fogadnak.

Ekkor már nincs idő a politikai időjárás enyhülésére várni. 1959 novemberében hirtelen leromlott Hajdú Lili állapota, 1960 tavaszára a progrediáló sokizületi gyulladás már az állandó hormonkezelés és fájdalomcsillapítás mellett is egyre több szenvedést okoz neki, és egyre kevésbé képes ellátni magát. Ekkor jön az ún. „kis amnesztia”. 1960 márciusában a vejének szóló leveléhez a következő utóiratot fűzi: „Bizonyára hallottátok vagy olvastátok a nagy kegyelmi hírt ápr. 4-re. Örülök a hírnek, s úgy fáj a szívem, hogy állandóan sírok. Nagyon nehéz elviselni a változhatatlant. Hidd el, legjobb lenne nekem is elmenni.”

Hajdú Lili öngyilkossága nem hirtelen indulatból, nem a lélek betegségéből következő halál, amelyből oly sokat látott maga körül, hanem a körülmények számbavételén alapuló tudatos és racionálisnak szánt döntés. Bilanzselbstmord. Mérlegelt öngyilkosság.

Egy államilag mérlegelt halál magányosan mérlegelt mellékhalála…

• Beszélő évek – 1960