Nyomtatóbarát változat
Az amerikai doktori programra jelentkezőtől esszéket kérnek az egyetemek, hol külön esszét az élet ágas-bogas jellemzőiről és külön a nagyívű szakmai tervekről, máskor e két tematikát ajánlott egymásba illeszteni.
Ha valaki a tanulmányait az első diplomáig névtelen kelet-európai intézményekben folytatta – például a leírhatatlan és kimondhatatlan nevű Eötvös Loránd Tudományegyetemen –, akkor hiába tanult aztán mondjuk a Humboldt és a Yale Egyetemeken, afféle izgalmas „poszt-szoci” csodabogárrá válik. Ez még mindig könnyen értelmezhető kategória, ám a pályázati esszé akkor igazán sikeres, ha benne azért nagynevű egyetemek is szerepelnek. Akkor a kockázat, hogy kelet-európai szélhámos jut az egyetem falai közé, már elhanyagolható, ám az érdekes kelet-európai színezet megmarad.
Problematikussá a kérdés akkor válik, ha a pályázó szakterülete teljesen nemzetközi: nem szerepel a doktori disszertáció címében sem politikai átalakulás, sem poszt-szocialista gazdasági transzformáció, sem összehasonlító elemzés. A rendszerváltáskor a pályázó tízéves volt, és bár emlékezik a szocialista emlékművön való önfeledt csúszkálásra, könnybe lábad a szeme kockásfülű nyúl láttán, a rendszerváltással kapcsolatos emlékeit is megírta az ÉS-be, ám körülbelül itt véget is ér varázsos poszt-szoci identitása. S az esszéi, tanulmányai is inkább az átalakulással és az azt követő idővel foglalkoznak: poszt-szoci vagyok, mit érdekelne engem a szoci maga.
A doktori disszertáció terve a Képi forradalom címet viseli, és arról szól, miképpen változtatja meg a képek intenzív jelenléte a kortárs kultúrát, vajon a digitális fényképezőgépek, kamerás mobiltelefonok, webkamerák és térfigyelő kamerák rapid terjedésére oda kell-e figyelnie a kultúra világát kutatónak. És ha igen, akkor a vizuális kultúra tudománya, mint viszonylag új tudományterület, hogyan találhatja meg helyét a művészettörténet, médiatudomány és kultúratudomány utáni időszakban. Ez is a poszt kérdésköre: beyond and after. Persze a politikai struktúrák megzuhanása, átrajzolódása és felrobbanása mindig szorosan összefonódott a vizuális praktikákkal; azaz a posz-szoci kutató talán erőteljesebben figyel politikum és vizualitás összefonódásának pillanataira, bár ez sem biztos.
A poszt-szoci kutató akkor lehet igazán eredményes, ha nem megélni akar poszt-szoci jellegéből, még ha éppen azt kutatja is. Ha kerüli, ellenzi és leküzdeni vágyik poszt-szociságát, hogy aztán néha, magányos esti pillanatokban a laptop előtt, New Yorkban eszébe jusson Szűrös Mátyás, Mazsola, Mansfeld Péter vagy az utolsó Kádár-beszéd.
P. S.: A poszt-szoci kutató egyik legtehetségesebb tanítványa most kapott magyar állampolgárságot, a család akkor jött Kínából Magyarországra, mikor a hallgató tízéves volt. A tanítvány szakdolgozatát a francia zavargásokról írja. Kína mint téma, mondja, fel sem merül. Két kutató, egy poszt-szoci és egy poszt-kínai beszélget, feledve posztságukat.
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
