[Kisbali László]

Nyomtatóbarát változat

Okkult nyilvánosság

Kísértet járja be Észak-Magyarországot. Salgótarjánban vér csörgött a falakból, s a padlóból is buzgárként szökött fel vörös folyadék. A titokzatos lakás nyomban zarándokhellyé vált. Mi több, a szentkúti búcsúra is e csoda jegyében folyt a készülődés: feltehetőleg maga Jézus Krisztus fog ott megjelenni. S a környékbeli nép itt nem másra hivatkozik, mint a megújult, tárgyszerűségében példamutató Híradóra.

Persze nem a szentlélek költözött Betlen Jánosba. Egyszerűen megszólaltattak egy setét szemüveges alakot, aki közölte: szinte egészen bizonyos, hogy egy megsebesült űrlény nyomait láthatjuk, de még bizonyosabb, hogy Jézus vére tört fel a földből. Ez eddig még hagyján. Ám a Híradó egy aláírással tudatta, hogy a nyilatkozó speciális terek kutatója. Szakértő tehát, és éppen e minőségében bírták szóra. Ki mást is lehetett volna megkérdezni? Olyan ez, mintha a tiszaeszlári vérvád ügyében az Istóczy-féle antiszemita párt vezéreit szólaltatnák meg szakértőként.

Persze nem szokatlan eljárás ez, s fel sem tűnik ma, amikor naponta tízszer vágja képünkbe rádió és tévé az örök élet titkát. Itt már az is halhatatlan lesz, aki nem akar. Mondhatnánk erre: babona, ostobaság mindig is volt, nem kell törődni vele. Valóban. Ám van egy nagyon fontos különbség: a régiek e sajátos szakértelmüket „occulta philosophia”-nak, rejtett vagy titkos bölcsességnek tekintették: művelője tudását elvi okokból nem oszthatta meg másokkal. Csodatevő hírének persze örült, de ezt csak tettekkel – s személyes kockázattal – tarthatta fenn, nem tudása nagy példányszámú terjesztésével. A mai mágusok inkább a „publica philosophia” mesterei: nagyszerűen használják a nyilvánosságot és a tömegkommunikációt. S a tömegközlés sem ártatlan: amikor „helyet adnak” e mágusoknak, ezzel nem egyszerűen tudósítanak, hanem maguk hozzák létre és sokszorosítják e jelenségeket. Ha a hétvégén valóban megjelent Szentkúton Jézus Krisztus, akkor ebben nem kis része van a televíziónak. Ez ellen nincs mit tenni. Én is csak azt szeretném, ha legközelebb engem is megszólaltatnának szakértőként. Legalább húsz további eltérő, ám egyaránt holtbiztos magyarázatot tudok adni a vérjelenségre is. Itt az egyik legfontosabb szakkönyvből, a Faust előképeként is emlegetett nagy reneszánsz mágus (1486–1535) művéből adok ízelítőt. Az olvasó maga is megpróbálkozhat a mágia művészetével, csak arra kérem, vigyázzon: nehogy véletlenül gyíkot fojtson tehén vizeletébe. S hogy ez miért járhat bajjal, e titkot megtudhatják, ha elolvassák rejtvényszövegünket.

Miért ne fojtsunk gyíkot a tehén vizeletébe?


„A szemmel verés eszköze a lélek, helyesebben egyfajta tiszta, fényteli és könnyed pára, amelyet a tisztábbik vérből a szív heve termel. Ez a pára a szemen át, folyamatosan önmagához hasonló sugarakat bocsát ki: e kibocsátott sugarak hordozzák a lélekpárát, amely a vér hordozója. Ez a gyulladt és véres szem esetében jól látszik – az ilyen tekintet, miközben a másik ember szeméig sugárzik, a romlott vér páráját is magával vonja s ennek fertőző hatásával okoz hasonló betegséget a rá tekintő szemében is. (…)

Állítólag bizonyos cselekedeteknek és megfigyeléseknek természettől való hatóerejük van. A fültövi strumát állítólag az gyógyítja, ha korai halállal elhalt ember kezével érintjük meg a torkunkat. Azt is mondják továbbá, hogy a nehéz szülést azonnal megkönnyíti, ha az ágyat, amelyre a szülőnő fekszik, olyan kővel vagy hajítódárdával ütik át, amelynek egy-egy csapásával előbb három élőlényt: egy embert, egy vadkant és egy medvét öltek meg. Ugyanilyen hatású a harci lándzsa is, ha nem érintette a földet, állítólag szerelmet ébreszt azokban a szeretkezőkben, akikre ráhajítják. Azt is beszélik, hogy a már emberölésre használt vassal ledöfött vad húsával készült étel gyógyítja a nyavalyatörést. A szemet épen tartja, és az árpát sem engedi kialakulni, ha lábmosó vizünkkel háromszor megérintjük a szemünket. (…)

Továbbá: aki tehén vizeletébe fojt egy gyíkot, az állítólag nem tud ettől közösülni, aki pedig kutya vizeletébe ereszti a magáét, annak, mint mondják, csökken a szerelmeskedő kedve, és úgy érzi, mintha elzsibbadna az ágyéka. Másrészt meg azt is beszélik, hogy a rossz hatású orvosságok ellenében segít, ha a hajnali órákban a lábunkra csorgatjuk saját vizeletünket. (…) Hasonlóképpen jót tesz az is, ha fölvétele előtt beleköpünk a jobb lábbelinkbe, különösen akkor, ha olyan helyre indulunk, ahol veszély leselkedik ránk. A farkasok állítólag nem mernek a földünk közelébe jönni, ha egy elfogott társuknak a lábát törjük, majd tőrrel belészúrunk, s a vérével körülöntözzük a határt, végül pedig a farkastetemet, ott, ahol a körülcipelését megkezdtük, elássuk. A trezeniumi Methana lakói, szőleik védelmében (hogy a déli szél ne tegyen kárt bennük) sokszor kipróbált, tapasztalatból ismert, hatásos ellenszert alkalmaztak: ha szél fújt, két férfi kétfelé húzva kettészakasztott egy fehér kakast, majd mindkettő a maga részével körbejárta a szőlőt…

Ha igen hevesek a fantázia által keltett lelki érzelmek, nemcsak saját testünk állapotát változtathatjuk meg, hanem más testére is hatást gyakorolhatnak, úgyhogy csodálatra méltó befolyással lehetnek testünkön kívüli elemekre és dolgokra is: még lelki, sőt testi betegségeket is okozhatnak vagy gyógyíthatnak. Ezért vélheti úgy Avicenna, hogy a képzelet erejével egy tevét is le lehet teríteni. A veszett kutya harapásától megveszett ember vizeletében hasonló okokból láthatók kutyaalakok. (…) Senki se csodálkozzék tehát azon, ha az egyik ember testét vagy lelkét a másiké hasonlóképpen befolyásolhatja…”

???

• Ki beszél?