Skip to main content

Mire peng és mire pang?

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat
Köz- és nemzetbiztonságunk feje(i)


Kunszabó Ferenc, a kozmopolita sajtó szélmalmán csüngő magányos harcos már fél évvel ezelőtt felhívta a figyelmet arra, hogy „ez a sajtó mennyire egy húron pendül, és mily gondosan sorba van kapcsolva…” A Hunnia-füzetek második számában az összes bizonyíték elolvasható (Bárdossy Szent László vértanú hazájáért mondott fohászával együtt). A sajtó akkortájt azt pengette a Hunnia fülébe, hogy Szabó Dezső álláspontját a zsidósággal kapcsolatban példaértékűnek tekinteni – bizonyos történelmi tapasztalatok birtokában – rendkívül aggályos.

Kunszabó Ferenc, Bárdossy László és az Agrárszövetség egymásra találása óta sok-sok dallam lepengett már a magyar sajtó egyhúrján, és kicsit le is hangolódott már az a sokat nyűtt húr. Egyre nehezebb kiismerni, hogy mire peng és mire pang.

Mondok egy példát: a sajtónak nem kellett az a szép cubák, amit a június 26-i interpellációs nap a bádogtálkájába vetett, pedig volt azon levágnivaló bőven.

Havas Gábor egy interpelláció keretében tájékoztatta (a Beszélő olvasóinál kevésbé tájékozott) Tisztelt Házat és a nem kevésbé tisztelt nyilvánosságot arról, hogy a rendszerváltó belügyminiszter olyasvalakit bízott meg a rendőrség szakmai vezetésével, aki másfél évvel ezelőtt még erélyesen követelte a leszámolást a rendszerváltó szándékkal fellépő ellenzék minden árnyalatával, és aki nemcsak a diktatúra ellenzéke, hanem a leginkább jogfosztott magyarországi kisebbség ellen is „gyűlölet- és hisztériakeltésre alkalmas nyilatkozatok egész sorával módszeresen” uszított. Az ember azt gondolná, hogy ez már önmagában is elég érdekes a sajtónak.

Hát még, ha a belügyminiszter az interpellációban szereplő vádpontok egyikét sem tagadja, csupán azt állítja, hogy neki az illető káder – egy megbízható civil rendőrfőkapitány politikai felügyelete alá helyezve – így is jó!

Még érdekesebb, hogy a belügyminiszteren kívül még kinek felel még a rasszista rendőrfőnök. Megfelel a Demokrata Fórumnak (akárcsak egy határral odébb Doru-Viorel Ursu, a bukaresti rendcsináló a Nemzeti Megmentési Frontnak), megfelel a keresztény világnézeti pártnak és a vezérőrnagy eddigi kenyéradó pártjához tartozó szocialista és független képviselők többségének. Nem felel meg a szabad demokratáknak, a fiatal demokratáknak – és a kisgazdaképviselők nagyobbik részének! A belügyminiszter ellen szavazott a kisgazdaképviselők 61%-a, köztük dr. Horváth Balázs egyik minisztertársa, Nagy Ferenc József is! A választóvonal ebben a kérdésben visszacsúszott oda, ahol a tavalyi népszavazás idején volt.

Tudjuk, hogy hízik a kozmopolitika firkászok rossz mája, amikor egy bársonyszék birtokosa égeti magát. A belügyminiszter a maga részéről mindent megtett, hogy a tudósítók e tekintetben is elégedettek legyenek vele: nehezményezte, hogy az interpelláló képviselő nyakra-főre használja a „cigánybűnözés” elavult fogalmát anélkül, hogy legalább idézőjelbe tenné azt, mert „ha idézőjelbe tették volna, semmi kifogásom nem lenne…” A képviselő tájékoztatta a minisztert, hogy az inkriminált terminus nála kizárólag idézetekben, mégpedig a miniszter sötét múltú választottjától vett idézetekben szerepelt.

Ám ezúttal mindez kevés volt. Hiába produkálta magát az interpelláló, az interpellált és a sajátos megoszlásban szavazó Tisztelt Ház, a sajtó egyhúron hallgatott. A tv-híradó és a Magyar Nemzet még az interpelláció témáját sem közölte, a Népszabadság, a Népszava és a Pesti Hírlap másnap megemlítette, hogy dr. Túrós András kinevezését kifogásolták, de hogy voltaképpen miért is, arra egy szót sem vesztegettek. A Magyar Hírlap jóval részletesebben foglalkozott az üggyel, ismertették több képviselő véleményét is, de a Magyar Hírlap sem érintette az interpelláció leghangsúlyosabb elemét, a vezérőrnagy szenvedélyes kisebbségellenes tevékenységét.

A belügyminiszter seprűje és a sajtó figyelme a folyamatos jelen kínos pontjairól a befejezett múltba siklott. Túrós András vezérőrnagy azon a napon, amikor írásban beadták a személyét érintő interpellációt, felkínálta miniszterének a sajtó figyelmét lekötő (és az ő szerény személyétől eltávolító) szenzációt, a baráti terroristák magyarországi üdültetését. A sajtó pedig el is térült a kívánt irányba.

Mit mondjunk? Ilyen fogó mellett aludni is lehet! És még mi mindent…




















Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon