[Kisbali László]

Nyomtatóbarát változat

Janus

Ha újév hajnalán valamilyen okból még gondolkodik az ember, a csípős hidegben ballagva könnyen szembetalálkozhat a kérdéssel: miért éppen télvíz idejére tesszük az év „fordulóját”? A Föld akkor sem változtatott volna forgásán, ha elődeink valamelyik kellemesebb időszakra teszik az év kezdetét. És a kérdések folytathatók: miért kell egyáltalán „kezdeteket” iktatni életünkbe, miért kell ezeket ünnepelni stb. Csupa-csupa önkényes választás, véletlenszerű döntés. Még szerencse, hogy az idejében érkező villamos vagy taxi kiveri fejünkből ezeket a buta problémákat.

Jó érzés azonban tudni, hogy értetlenségünkkel nem vagyunk egyedül. Rejtvényszövegünkben egy nagy antik költő veti fel a kérdést: „mondd, télvíz idején mi okon kezdődik az új év?” Ő például érezhetően jobban szerette volna a tavaszi nyitányt, de nem esik kétségbe a téli évkezdettől sem. Ami ugyanis – taxi vagy villamos híján – ezeket a tényeket megfosztja esetlegességüktől, az nem más, mint a kultúra és az eleven hagyomány. Költőnknek persze könnyű dolga volt: neki egyenesen január hónap névadó istene, a „kétarcú” Janus mondja el az okokat. Más kérdés, hogy ez a magyarázat talán nyugtalanítóbb, mintha tudatlanok maradtunk volna. Janus ugyanis valami olyasmit fejteget, hogy az istenek azt szerették volna, „hogy az új napon is dolgozzon az ember; …hogy dolgozni szokott, hadd bizonyítsa e nap!”. Ettől az antik hagyománytól, szerencsére, eltértünk.

Akad azonban váratlan folytonosság is. A január elsejei évkezdésre ugyanis, ha nagyon akarjuk, még találhatunk magyarázatot: a csillagászat vagy a vallástörténet segítségünkre lehet. Azt azonban sohasem értettem, hogy miért éppen január elsején emelik az árakat. Sőt bevallhatom: abban a hiszemben voltam, hogy e szokás a szocializmussal eltűnik, hiszen nem lesz olyan központ, amely elrendelhetné a másnapos intézkedéseket. Nos, vagy nem tűnt el a szocializmus, vagy a január elsejei áremelést is az „örök emberi” szférájába kell utalnunk. Költőnk az újévi pénzajándékokról szólva az utóbbi értelmezést erősíti meg. Így már minden világos: a telefondíj emelésével a Matáv csak az isteneknek áldozott.

Rejtvényszövegünk megírásához szerzőnk az időszámításunk születése utáni években kezdett hozzá, befejezni azonban nem tudta művét: a folytatásban meggátolta száműzetése. A császár nagy művészetpártoló volt, ezért aztán szívén viselte a művészek üdültetését is. Azokat a jeles alkotóinkat, akik aranykornak érezve az elmúlt évtizedeket, egyre hangosabban sírják vissza a Maecenas-érát, nem árt emlékeztetni: Augustus ideje az államilag szponzorált, nyilvános könyvégetések időszaka is volt. Ez bizony komplikált helyzet. Lehet, hogy a művészet szempontjából mégiscsak az a legyegyszerűbb, ha az uralmon lévőket közömbösen hagyja a költészet, és süketek a zenére. Ebből a szempontból – úgy tűnik – szerencsénk van.

Mondd, télvíz idején mi okon kezdődik az új év?                                                            

„Kétarcú Ianus, suhanó év kezdete, mennyben
egyetlen, ki magad látod a hátadat is.

Áldd meg a nép főit, kiknek keze által a termő
földön béke virul, s béke a tengereken! (…)

Kétalakú Ianus, mit tudnék mondani rólad?
Még Görögországban sincs ilyen isteni lény! (…)

»Mindent én nyitok és én zárok, akárhova nézel,
égen, fellegeken, földeken és vizeken.

Én a világmindenség rendjét egymagam őrzöm,
és a jog – ajtókat tárni, bezárni – enyém. (…)

Íme, a lényegem ez. Most halld alakomnak okát még,
bár hiszen azt most már gondolod önmagad is.

Mindenik ajtónak kint is van homloka, bent is:
egyik a nép fele néz, másik a Larra tekint.

És amiként kapusod meglátja, ha ül kapujánál,
azt, aki távozik, és azt, ki a házba belép,

így vagyok én magam is, mint őre az ég kapujának:
látom a napkeletet s látom a napnyugatot.

Látod, hogy Hecaténak az arcai három irányba
fordulnak, s így áll őrt a keresztutakon.

Így teszek én: mozgás nélkül is kétfelé nézek,
hogy forgatva fejem, kárba ne vesszen időm.«

Így szólott Ianus. De ha még kérdezni akarnám,
láttam az arcán, hogy nincs nehezére a szó.

Bátorkodom, remegés nélkül hálát rebeg ajkam,
s kérdezem, illendőn földre szegezve szemem:

»Mondd, télvíz idején mi okon kezdődik az új év?
kezdeni esztendőt – megfelelőbb a tavasz! (…)

Hát első napodon vidám szót szólani mért kell,
s jókívánatokat mondani kölcsönösen?


Jobb keziben tartott botjára hajolva felelt ő:
»Minden kezdésben benne a jó vagy a rossz.

Hogy mi az első szó, mindnyájan félve figyeltek,
és első madarát várja, vigyázza a jós.

Nyitva a templom, az ég meghallgat, az ajkak imája
súlytalan el nem enyész, s teljesedésbe megyen.

Elhallgat Ianus. De hamar megtörtem a csendet,
s késedelem nélkül átveszem ezzel a szót:

»Mondd, mért kell az aszalt füge? és datolyára mi szükség?
és mellette minek tiszta edényben a méz?«

»Jelkép ez« – felel ő –, »hogy az éltetek is legyen édes,
s útjának végét édesen érje az év!«

»Mért van az édesség, értem. De a pénzre mi szükség?
Adjad okát, hogy jól értsem az ünnepedet«!

Ő nevetett: »De hiszen korodat te nem ismered!« – úgymond –
»Nincs olyan édes a méz, mint amily édes a pénz! (…)

Rézpénz járt egykor, jobbhírű most az aranypénz;
vesztes a régi garas, már kiszorítja az új. (…)

Áldjuk a régi időt, de jelennek a napjait éljük,
mindkettő méltó, hogy figyelembe vegyük.«”

???

• Ki beszél?