Skip to main content

Ócska bolsevista trükk / Szakértelem és demokrácia / Világkiállítás / A cigányellenesség nem ugyanaz, mint a karhatalmista-barátság / A Demokratikus Charta és Grósz Károly

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat


Ócska bolsevista trükk

Hazánk legismertebb drámaíró-politikusa szerint a szakértelemre való hivatkozás „ócska bolsevista trükk”. Felidézvén a bolsevizmus történetét, ezt mi így nem mondanánk. Ellenkezőleg, nekünk úgy rémlik, hogy a bolsevistáknak kezdettől fogva komoly fenntartásaik voltak a burzsuj specialistákkal szemben. Először komisszárokat ültettek a nyakukba, majd szabotázzsal vádolták őket, aztán a perek következtek: mérnökper, orvosper, ami éppen kellett. Később, a kevésbé véres időkben, a nómenklatúra uralma jött. S mintha a nómenklatúrába való bekerülésnek sem a szakértelem lett volna a döntő kritériuma…

De hagyjuk ezt. Ha az igazi rendszerváltást el is szabotálták eddig a burzsuj specialisták, akarjuk mondani: a bolsevista szakértők, a szabad jelzőhasználat jogát ebben az országban többé senki lábbal nem tiporhatja. Mi sem. Inkább élünk vele. És elismerjük a nagy drámaíró és zseniális államférfi azon jogát, hogy díszítő jelzővel lásson el bármely főnevet. Még akkor is, ha közben szakértelmét – demagógiai szakértelmét – trükkösen veti be.

Szakértelem és demokrácia

De maradjunk még egy kicsit a szakértelemnél. Azt szeretnénk halkan megjegyezni, hogy a visszamaradott, demagóg populizmus szakértelem elleni ágálására minden ocsmánysága ellenére sem kellene annak deklarálásával reagálni, hogy – minden külön értesítés helyett – a demokrácia és a szakértelem jegyesek. A demokrácia és a szakértelem viszonya sem elméletben, sem gyakorlatban nem igazán felhőtlen. A szakértelemnek nem demokratikus a legitimációja, hanem tekintélyelvű. Éppen ezért az Egyesült Államokban, ahol a demokratikus attitűdök gyökerei a legmélyebbre nyúlnak, a szakértelem ázsiója talán a legalacsonyabb a világon. Legalábbis ezt állítják sok-sok folyóméternyi könyvben azok, akik szakértőnek tekintik magukat ebben a kérdésben. Többségük úgy véli, hogy ez nagyon jó így. Néhányan azonban azt gondolják, hogy ez nagy baj, mert – kicsit lerövidítve okfejtésüket – ezért lett az Egyesült Államoknak mogyoróföldekről szalajtott elnöke. (Arra a fickóra gondolnak, aki mindig az emberi jogokról papolt.)

Nem tudjuk, kinek van igaza. A kérdést szakértői konferenciákon kell eldönteni. Abban mindenesetre bízunk, hogy az Egyesült Államok következő elnökét is a people (németül Pöbel = csőcselék) fogja megválasztani, és nem egy szakértői testület. Még akkor is, ha ENSZ-garanciákat kapunk rá, hogy ez a testület független lesz Antall József kormányától.

Egyébiránt pedig, amikor nem bosszankodunk, reménykedünk. Abban, hogy lesz itt egyszer Amerika. Szakértelem-ellenességgel, kultúrmocsokkal egyetemben.

Világkiállítás

Számos fordulat és huzavona után kedd délután az Országgyűlés szavazott a világkiállítás 1996-os megrendezésének törvénybe iktatásától. Kádár Béla külgazdasági miniszter lendületes szónoklatának ütemére a kormánypártok csaknem egy emberként szavaztak igennel, beleértve a személyi szuverenitás nagyobb dicsőségére Kupa Mihály MDF-képviselő, pénzügyminiszter igenjét is. (Kupa úr eddigi nyilvános állásfoglalásai világkiállítás-ügyben: nem – igen – nem – igen. Egyetlen MDF-es képviselő, Kelemen József nyomta meg a „nem” gombot, s a kereszténydemokrata Rott Nándor tartózkodott. A példás kormánypárti egységen egyetlen csorba esett: a kisgazdák Pásztor Gyula vezette történelmi (kormányhű) alfrakcióját a sors megfosztotta attól, hogy demonstrálja lojalitását, ugyanis lekéstek a szavazást. Pedig a szocialisták kértek a végszavazás előtt 10 perc szünetet. (Eredménye a szocialista frakció igenje. Hárman tartózkodtak: Filló Pál, Vitányi Iván és a pénzügyminiszteri láncaitól megszabadult Békesi László.)

A cigányellenesség nem ugyanaz, mint a karhatalmista-barátság

Ezt a figyelemre méltó politikai hitvallást tette Boross Péter belügyminiszter. Egy hónapon belül két interpellációt kapott ugyanis rendőrfiaival kapcsolatban: egyet a fideszes Trombitás Zoltántól, egyet az SZDSZ-es Horváth Aladártól. Trombitás aziránt érdeklődött, eltűri-e a belügyminiszter, hogy aktív rendőrtisztek kis megemlékezést tartsanak az ’56-os forradalom leverésében jeleskedett karhatalmisták emléktáblájánál október 23-a tiszteletére. Boross úr határozottan válaszolt. A kormány politikájával ellentétes beállítottságukat demonstráló tiszteket már el is távolította a rendőrség kebeléből. Horváth Aladár a cigányság ellen a sajtóban uszító rendőrtiszt megítélése felől érdeklődött. Neki viszont azt felelte a belügyminiszter, hogy a rendőr őrnagy ugyan csacsiságokat beszélt, és fegyelmit is indítottak ellene, de tette nem biztos, hogy a büntető törvénykönyvbe ütközik. (Csúnya dolog ezt prejudikálni.)

Mivel Boross belügyminiszter elhatárolta magát mindenféle cigányellenességtől, a rasszista rendőrszöveget tehát nem fogadja el a kormány politikájával egybehangzónak, csak arra következtethetünk, hogy nem mindegy, milyen irányban lengenek ki a rendőrtisztek. Balra lengés tilos, jobbra lengés eltűrhető. Bizonyos következetesség tagadhatatlanul jellemző a kormányra. Ugyanilyen normákat követ ugyanis a miniszterelnök, amikor nem kifogásolja pl. a honvédelmi államtitkár irredenta nosztalgiáit, élénken tiltakozik azonban a Nemzeti Bank elnökének demokratikus chartázása ellen.

A Demokratikus Charta és Grósz Károly

A miniszterelnök váratlan sikerrel ajándékozta meg az SZDSZ-t: miután a Nemzeti Bank ifjú és sikeres elnökének menesztését azzal indokolta, hogy az aláírta a Demokratikus Chartát, figyelemre méltóan megnőtt a csatlakozási kedv. Azonnal csatlakozott a parlament szocialista párti és fideszes frakciója, számos magánember. Az emlékezetes négyigenes népszavazásnál négy párt fáradságos propagandamunkája hozott csak ilyen áttörést. Hasonló fordulatot ért el a hajdani demokratikus ellenzék történetében Grósz Károly hajdani miniszterelnök, amikor elrettentésül letartóztatott néhány szamizdatost március 15-én, és ezt a tévén, valamint a rádión keresztül nyilvánosságra is hozta. A drámai bejelentésre milliók tudták meg, hogy létezik valami földalatti mozgolódás, s azok is lázasan csavargatták rádiójuk gombját a Szabad Európa hullámhosszaira, akik addig megelégedtek a Kossuthtal és a tévéhíradóval. Grósz Károly uralma megdőlt, s ebben nem teljesen elhanyagolható szerepe volt annak a pezsgésnek, amit március 15-i akciójával kiváltott. Csak azért aggódunk, hogy a Nemzeti Bank függetlensége elvesztésének következményeivel túl nagy árat fizet az ország azért a szívességért, amit Antall miniszterelnök úr az ellenzéknek tett.




























Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon