Skip to main content

Oroszország választ

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat
December 12.


Rosszmájú megjegyzések szerint az ivócimborák sem rekrutálódnak olyan véletlenszerűen, mint ahogy ezek a névsorok kialakultak. Az egykori szelíd kereszténydemokrata Akszjucsic például az egykori súlyemelő bajnokot, jelenleg levitézlett antiszemitát és nacionalistát választotta volna maga mellé másodiknak, harmadiknak pedig a Jelcin által frissen kiebrudalt Zorkin alkotmánybírósági elnököt szerette volna megnyerni, ám az már elígérkezett az Agrárszövetségnek, ahol viszont a második ember a formálisan még mindig bírósági eljárás alatt álló ’91-es puccsista, Sztarodubcev ex-kolhozszövetségi elnök volt. Sokáig „pártában maradt” Asztavjev is a kadétjaival, de végül helyet talált Volszkij Polgári Szövetségében, ahol minden további nélkül elfért a szociáldemokrata Oleg Rumjancev is, aki néhány hete még Haszbulatov és Ruckoj oldalán védte a parlamentet.

Egyedül Gorbacsov nem talált „gazdára”: az exelnök szerint persze ebben is Jelcin keze van, aki nem átallotta épp a jelölések napjaira időzíteni a világsajtóban a Gorbacsov család magánszennyeseinek kiteregetését. (A „Gyöngéd május” nevű sikeres rockzenekar vezetője, egyes verziók szerint Gorbacsov zabigyereke, megvette a főtitkár sztavropoli szülőházát, s gyámság alá vette az ott élő kedves nagymamát.)

A Jelcin-pártok

Jelcinre azonban ennél jóval súlyosabb vádak is zúdulnak: sokak szerint ő maga kezdeményezte, hogy a választások meghirdetésekor nagy hirtelen mindjárt három Jelcin-párt alakuljon, igaz, más-más elnevezésekkel.

Annyi bizonyos, hogy Jelcin, ha ő volt, „jól kitalálta”, milyen pártokat kell alapíttatnia, hogy mind államigazgatási, mind területi értelemben „lefedje” az egész Oroszországot. A születése pillanatában kimúló orosz többpártrendszer ugyanis világosan igazolta, hogy sem a kereszténydemokrata, sem a kadét, sem egyéb ideológiai irányok nem alkalmasak választási párt megszervezésére.

Jelcin három pártja a következő: az Oroszország Választása (Vibor Rosszii) Gajdar kormányfőhelyettes vezetésével magába foglalja a kormány és az elnöki hivatal összes kulcsemberét; az Oroszországi Egység és Egyetértés Pártja, melynek vezetője Sahraj, a Minisztertanács elnökhelyettese, megkapta az „orosz vidéket”; a harmadik pedig az Oroszországi Demokratikus Reformmozgalom, amelyet Szobcsak pétervári főpolgármester és Popov, az egykori moszkvai főpolgármester számára alapítottak – a két főváros szavazóbázisára. Közülük a legesélyesebb az Oroszország Választása blokk: mind a pártlistákon, mind a területi (körzeti) listákon a mandátumok 30 százalékának megszerzésére számítanak.

Közép nélkül

A „reformpárti, demokratikus és pragmatikus” jelszavakra építette programját a Jelcin-ellenes Javlinszkij–Boldirjev–Lukin-blokk is (Javlinszkij, a Gorbacsov-éra sztárközgazdásza, Boldirjev szociológus, Lukin amerikai orosz követ): ellenzékiségük azonban nem politikai, hanem főként személyi oppozícióban jelenik meg: Javlinszkij például maga is pályázik az elnöki posztra, a reformátor minisztereknek pedig már csak rutinból is ellenlábasa.

A mérsékelt jelcinisták nem győzik ostorozni a „demokratikus tábort”, hogy miért nem egy tömbbe vagy pártba tömörülve szállnak szembe a kommunistapatrióta és a demagóg ellenzékkel. A renegát Barbulisz, Jelcin egykori tanácsadója szerint magának Jelcinnek nem állt érdekében, hogy „pártszerű” pártokat hozzon létre, hiszen mindaddig, amíg nincs modern többpártrendszer, addig „szükség van” karizmatikus elnökre.

Jóval „pártszerűbb” a modernizációellenes vörös-barna ellenzék négy pártja: a Zjuganov vezette Oroszországi Kommunista Párt, a Zsirinovszkij-féle Liberális Demokrata Párt, a Travkin-vezette Oroszországi Demokrata Párt és a Raszputyin nevével jelzett Oroszországi Agrárpárt.

Hiányzik viszont a klasszikus közép: Borovoj vállalkozói pártja például, amelyik valóban gyűjtéssel akarta megszerezni a 100 000 aláírást, nem állíthatott listát (a többi párt a hírek szerint akár ötezer rubelt is megadott egy aláírásért). A közép szerepe így a gyanúsan heterogén, Volszkij-féle Polgári Szövetségé lenne, amelyben a nagyipari lobby arra törekszik, hogy nyers gazdasági és testületi érdekeit érvényesítse. Nem változtat a helyzeten a néhány semleges szövetség sem.

Nehéz választás lesz Oroszországban. Nem csupán a rövid, alig néhány hetes kampány miatt, hanem főként azért, mert a 13 induló párt a legkülönbözőbb elvek szerint szerveződött.

Az orosz pártok legfőképp aszerint különülnek el, hogy Jelcin-ellenesek-e, vagy mellette vannak. A Jelcin-pártok is két szempont (államigazgatási és a regionális) szerint tagolódnak, mellettük pedig a korporatív-szakmai elv szerint szerveződő formációk jelentkeztek (agrárpárt és iparpárt). Klasszikus politikai párt végül is csak a kommunista párt, a néppárt és a liberálisnak mondott, valójában fasisztának nevezhető párt. „Az a leghőbb vágyam, hogy az orosz katona csizmáját az Indiai-óceán langyos vize mossa” – írja ez utóbbi párt vezére, Zsirinovszkij, frissen megjelent könyvében, miután kifejti az új orosz katonai doktrína célját: meghódítani Kabult, Teheránt, Ankarát.

A könyv címe: Drang nach Süden.




























Hivatkozott cikkek

Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon