Skip to main content

Pesti jegyzetek (1) és (2)

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat


Pesti jegyzetek (1)


A főváros körzetében fogható kora reggeli tévéműsorban belpolitikai életünk ismert figuráit faggatja a riporter.

A legnagyobb kormányzó párt parlamenti frakciójának vezetője azt mondja, hogy az SZDSZ azért vált mostanában intenzívebbé, mert erre most van meg az utolsó lehetősége. Hiszen három év múlva, amikor a most hatalmon lévő kormánykoalíció már minden kérdést megoldott, nem lesz értelme annak, hogy bármelyik ellenzéki párt is ellentámadásba menjen át… Megszűnnek a gondok, az ország fölvirágzik.

(Oh, mily közel a boldog kor!)

A frakcióvezető még azt is mondja – természetesen epésnek szánt megjegyzésként –, hogy a legnagyobb ellenzéki párt elnöke bizonyára azért fogalmaz mostanában határozottabban, mert jó stratéga, hiszen kiváló marxista filozófiatanárai voltak, így képes arra, hogy a kedvező időpontot válassza ki az erőteljesebb megfogalmazáshoz.

Ebből számomra az következik, hogy a hatalmon lévő nagy párt vezető személyiségei viszont nem dicsekedhetnek egykori, nagy hatású tanáraikkal, tehát nem is lehetnek jó stratégák.

Mit mondjak? Ez meg is látszik.

Pesti jegyzetek (2)

Kisföldalatti, hétköznap reggel.

Éppen a sokezredik újságcikket olvasom arról, hogy hazánk „betagozódik” Európába, amikor a november hetedikéről elnevezett Oktogonon úgy fékez a kocsi, hogy a fejem kissé hátrabiccen. Akkor veszem észre, a vagon födémjének papírmasészerú anyagát romboló kezek be- és kiszakították.

Mi, pestiek, megszoktuk (?), hogy a villamosok, buszok műbőr üléshuzatai cafatokban lógnak a fémvázakon. Úgy látszik, ez kivédhetetlen. Mégis szégyenkezve pislogunk egymásra, különösen akkor, ha külföldiek utaznak mellettünk, akik egyfajta (le)sajnálkozó értetlenséggel bámulják az üléstorzókat.

Utazunk a kisföldalattin.

A szerelvény befut a Bajza utcai megállóba. Megszokásból a kiszálló utastársak után vetünk egy pillantást, és akkor többen megdermedünk: a fehér, zománcosan csillogó falfelületen óriási horogkereszt virít. Már két hete. (Most február 28-a.)

Hát nincs egy ronggyal és festékoldószerrel felszerelhető közlekedési munkatárs arra, hogy eltüntesse a szörnyű jelet?!



























Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon