(Litván György)

Nyomtatóbarát változat

A Beszélőnek fennállása óta hű olvasója, néha-néha szerzője is vagyok. A lapot, függetlenül attól, hogy nem minden írásával értek egyet, a magaménak tekintem, s azt is természetesnek tartom, hogy kiváló publicisztikai teljesítmények mellett kevésbé sikerült cikkeket is közöl.

A utóbbi időben azonban két olyan közleménnyel is találkoztam a Beszélőben, amelyet merőben idegennek érzek a lap szellemétől, s publikálását súlyos, sőt érthetetlen szerkesztési hibának tartom. (Külön is elszomorít, hogy mindkettő a kulturális rovatban jelent meg, amelynek erősítése, feljavítása igen sürgős és fontos lenne.)

Az első a Sütő András naplójegyzeteiről szóló, értetlenül fölényes és méltán visszatetszést keltő recenzió volt. Időközben talán Ti is megbántátok már, hogy helyet adtatok neki a lapban.

A második, a legutóbbi számban, Bikácsy Gergely „bírálata” Rainer M. Jánosnak az 1953 és 1956 közötti irodalmi és irodalompolitikai vitákat feldolgozó könyvéről, az ’56-hoz vezető út egyik ágának e példásan adatszerű és tárgyilagos, legenda- és rágalomfoszlató – s ezért különösen időszerű – krónikájáról.

Ha ez a nyílt színi öklendezés, mely egy gyötrelmes, milliók által megszenvedett korszak lényegének nem ismeretével vagy cinikus lefricskázásával tüntet, a szépen burjánzó jobboldali vagy bulvársajtó jóvoltából láthatott volna napvilágot, szóra sem tartanám érdemesnek. De hogy a Beszélőben, mely derekas harcot folytat a hipokrízis ma oly divatos jelenségei ellen, s melynek értelmes és tájékozott gárdájától a múlt igazságos megítélése is mindenki másnál inkább elvárható lenne, ez a Déry, Örkény és társaik szabadságküzdelmét mocskoló, nívótlan ízléstelenség megjelenhetett – egyszerűen felfoghatatlan.

1991. március 2.

Baráti üdvözlettel

• Visszabeszélő