Nyomtatóbarát változat
Népfőiskolai előadásra hívtak egy zalai faluba. Adtam már elő népfőiskolákon egyszer-kétszer, a korábbiakhoz képest meghökkentő a közönség. Másutt szolidan törekvő fiatal hivatalnokokkal találkoztam inkább, itt viszont kendős nénik, fizikai munkáról árulkodó kezű és barázdált arcú idősebb férfiak gyülekeznek főképp, méghozzá jó sokan: a talán kétezer fős faluból húszan-harmincan. Pedig az este egybeesik a közeli város színházának „bérletes napjával”, s a faluban 50 embernek van bérlete. (Bérelt busz hozza-viszi a színházlátogatókat.) A népfőiskola és a színház közönsége részben persze azonos, annál értékesebb a mégis népes hallgatóság érdeklődése.
Színházbérlet, busz és népfőiskola a művelődési ház egyszemélyes stábját dicséri. Itt van, és nagyon otthonos a házban a sajátos falusi „középosztály”, mert igazából ez az. Hajdan kisbirtokos parasztok. Az asszonyok a téeszben vagy a helyi szolgáltatásban dolgoztak nyugdíjig, mellette vitték s viszik a háztáji kisgazdaságot, a férfiak szakmunkások helyben vagy a közeli városok valamelyikében.
Elmondom a magam kis összefoglalóját a közelmúlt társadalmi változásairól. Mikor a mi speciális polgárosodásunk eredeti tőkefelhalmozásáról, a téeszháztájikról beszélek, a mi speciális magánfelhalmozásunkról, a tíz éven át a család kétszer-háromszor két kezével épülő lakóházakról, a kendős nénik sűrűn bólogatnak. Talán egyetértünk, hogy fontos folyamatok hordozói ők. A napi 12 órányi munkájukkal.
Amikor a kérdésekre kerül sor, persze azonnal a nyugdíjakra terelődik a szó. A kiemeltekre (mikor veszik már el – ez az első), a magasakra (minek emelték azokat is) s a sajátjukra. Már-már valószínűtlen összegeket hallok. 1985-ben 3300 Ft-tal ment nyugdíjba egy esztergályos. Tudom, a falusi munkabérek irtózatosan alacsonyak. Persze, tudom, mindenki kiegészíti a bérét a kisgazdasággal, nem ennyiből élnek meg az emberek. Mégis hirtelen más optikába kerül az olyan hangos érvelés a biztosítási elvű nyugdíjakról, az összes nyugdíjasszervezetek energikus nyomásgyakorlása a közepes és magas nyugdíjak értékállóságának megteremtése érdekében. A szocialisták élesen támadták az SZDSZ-t a magas jövedelmek erőteljesebben degresszív beszámításának indítványozásáért (mintegy kétszáz kiugróan magas nyugdíjjal nyugállományba vonuló jár rosszabbul, a nyugdíjskála kicsit kevésbé húzódik szét az inflációban meredeken növekvő magas jövedelmek felé). Ki mer, ki tud egy szót szólni a politikai porondon ezekért a kendős nénikért, ezekért a barázdált arcú férfiakért? Azért a másfél milliós nyugdíjas többségért, aki a minimumot kapja mindig, amíg csak él, vagy annyit sem?
Iszonyúan szégyellem magam, miközben a biztosítási elv tiszteletben tartásával magyarázom, magyarázom, hogy a magas nyugdíjakat is emelni kell. S különben sem emeltünk mindenkinek. 26 ezer forint volt a plafon. Amikor ezt a 26 ezer forintot kimondom itt, egy pillanatra elakad a lélegzetem. Mintha arcul ütöttem volna hallgatóimat. Ők türelmesen, kedvesen figyelnek. Barátságos nép lakja Zalát, úgy látszik, ezt a falut is. Béketűrően tudomásul veszik, hogy a politikai csaták színtere valahol az ő életük szintje fölött tíz emelettel zajlik, ahol 26 ezer forint a határ. Nem hatezer. Lehet, hogy ők meg tudnak békülni ezzel. Én nem szeretnék. Valahogy még sincs jól, hogy a többségnek nincs hangja a politikában.
Friss hozzászólások
6 év 15 hét
8 év 40 hét
8 év 44 hét
8 év 44 hét
8 év 45 hét
8 év 46 hét
8 év 46 hét
8 év 48 hét
8 év 48 hét
8 év 49 hét