Skip to main content

Népfőiskola

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat


Népfőiskolai előadásra hívtak egy zalai faluba. Adtam már elő népfőiskolákon egyszer-kétszer, a korábbiakhoz képest meghökkentő a közönség. Másutt szolidan törekvő fiatal hivatalnokokkal találkoztam inkább, itt viszont kendős nénik, fizikai munkáról árulkodó kezű és barázdált arcú idősebb férfiak gyülekeznek főképp, méghozzá jó sokan: a talán kétezer fős faluból húszan-harmincan. Pedig az este egybeesik a közeli város színházának „bérletes napjával”, s a faluban 50 embernek van bérlete. (Bérelt busz hozza-viszi a színházlátogatókat.) A népfőiskola és a színház közönsége részben persze azonos, annál értékesebb a mégis népes hallgatóság érdeklődése.

Színházbérlet, busz és népfőiskola a művelődési ház egyszemélyes stábját dicséri. Itt van, és nagyon otthonos a házban a sajátos falusi „középosztály”, mert igazából ez az. Hajdan kisbirtokos parasztok. Az asszonyok a téeszben vagy a helyi szolgáltatásban dolgoztak nyugdíjig, mellette vitték s viszik a háztáji kisgazdaságot, a férfiak szakmunkások helyben vagy a közeli városok valamelyikében.

Elmondom a magam kis összefoglalóját a közelmúlt társadalmi változásairól. Mikor a mi speciális polgárosodásunk eredeti tőkefelhalmozásáról, a téeszháztájikról beszélek, a mi speciális magánfelhalmozásunkról, a tíz éven át a család kétszer-háromszor két kezével épülő lakóházakról, a kendős nénik sűrűn bólogatnak. Talán egyetértünk, hogy fontos folyamatok hordozói ők. A napi 12 órányi munkájukkal.

Amikor a kérdésekre kerül sor, persze azonnal a nyugdíjakra terelődik a szó. A kiemeltekre (mikor veszik már el – ez az első), a magasakra (minek emelték azokat is) s a sajátjukra. Már-már valószínűtlen összegeket hallok. 1985-ben 3300 Ft-tal ment nyugdíjba egy esztergályos. Tudom, a falusi munkabérek irtózatosan alacsonyak. Persze, tudom, mindenki kiegészíti a bérét a kisgazdasággal, nem ennyiből élnek meg az emberek. Mégis hirtelen más optikába kerül az olyan hangos érvelés a biztosítási elvű nyugdíjakról, az összes nyugdíjasszervezetek energikus nyomásgyakorlása a közepes és magas nyugdíjak értékállóságának megteremtése érdekében. A szocialisták élesen támadták az SZDSZ-t a magas jövedelmek erőteljesebben degresszív beszámításának indítványozásáért (mintegy kétszáz kiugróan magas nyugdíjjal nyugállományba vonuló jár rosszabbul, a nyugdíjskála kicsit kevésbé húzódik szét az inflációban meredeken növekvő magas jövedelmek felé). Ki mer, ki tud egy szót szólni a politikai porondon ezekért a kendős nénikért, ezekért a barázdált arcú férfiakért? Azért a másfél milliós nyugdíjas többségért, aki a minimumot kapja mindig, amíg csak él, vagy annyit sem?

Iszonyúan szégyellem magam, miközben a biztosítási elv tiszteletben tartásával magyarázom, magyarázom, hogy a magas nyugdíjakat is emelni kell. S különben sem emeltünk mindenkinek. 26 ezer forint volt a plafon. Amikor ezt a 26 ezer forintot kimondom itt, egy pillanatra elakad a lélegzetem. Mintha arcul ütöttem volna hallgatóimat. Ők türelmesen, kedvesen figyelnek. Barátságos nép lakja Zalát, úgy látszik, ezt a falut is. Béketűrően tudomásul veszik, hogy a politikai csaták színtere valahol az ő életük szintje fölött tíz emelettel zajlik, ahol 26 ezer forint a határ. Nem hatezer. Lehet, hogy ők meg tudnak békülni ezzel. Én nem szeretnék. Valahogy még sincs jól, hogy a többségnek nincs hangja a politikában.










Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon