–lt [Solt Ottilia]

Nyomtatóbarát változat

Mivel az idő múlik, s az emlékezet halványul, idézzük fel röviden, mi is történt az ország délkeleti csücskében, e félig románok lakta nagyközségben 1992. szeptember 7-én és 8-án!

7-én, hétfőn este, valami dinnyeadomány kapcsán a nagy erejű cigány Csurár testvérek a rokonság bekapcsolódásával verekedésbe keveredtek a szomszédban lakó idős Gulyás Mihállyal és rokonaival. Az ellenségeskedés nem volt egészen új keletű. Gulyásék és a többi „fehér” család egyáltalán nem volt elragadtatva a cigány környezettől, ezen belül különösen a Csurár testvérektől, akik kötekedők hírében álltak.

Ezúttal kasza, kapa, lapát került elő, Gulyás Mihálynak valamelyik Csurár betörte a fejét, és a „fehérekre” nézve veszélyesnek látszó tömegességnek az vetett véget, hogy nagyobb rendőri erők jelentek meg. Majd, miután mindenki hazament, a sérültek orvoshoz kerültek, a rendőrök távoztak.

Másnap délelőtt mind az utca cigány lakossága, mind Gulyásék rokonai és barátai szervezkedtek. Délutánra „fehér” fiatalok egy Kamaz teherautó platóján rendeztek erődemonstrációt, megfelelően elrettentőre maszkírozva. Ennek során Csurár Péter házát kissé megrongálták. A Csurár testvérek menekülésre fogták, de Csurár Gábort a leszámoló különítmény elkapta, és alaposan összeverte. A rendőrség ismét megjelent, s már az ő védőláncuk áldásos fedezékében máig ismeretlen módon felgyulladt az egyik Csurár testvér és idős édesapjuk háza. A harmadik Csurár-házban egy fel nem robbant Molotov-koktélt találtak. Házak, bútorok, ágyneműk és lovak égtek meg. Az éjszaka folyamán a rendőrök őrizetbe vettek öt „fehér” fiatalembert, s másnap reggeltől a falu polgármesteri hivatala előtt változó létszámú tömeg demonstrált szabadon bocsátásuk érdekében, továbbá azért, hogy a Csurár testvéreket viszont telepítsék ki a faluból. (Egyébként az egyik „fehér” fiúnál lőfegyvert is találtak, bár nem világos, hogy a pisztoly elsült-e kedd este.)

Szerda éjszaka őrizetbe vették a Csurár testvéreket, valamint egyikük tizenhét éves fiát, majd feleségét is. A demonstráció azonban folytatódott, a téeszben nem dolgoztak ezekben a napokban. A helyszínre vonultak a megyei rendőrség vezetői, s közvetlen irányítást kaptak az Országos Rendőr-főkapitányságtól. A gyülekezést, amely estére általában már igen fenyegető hangulatúvá vált, a rendőrség nem oszlatta fel, s az tartott egészen péntek délutánig, amikor is minden gyanúsítottat szabadon bocsátottak. Csakhogy a Csurárokat a rendőrautó nem Kétegyházára, hanem a hetedik határba vitte. Azzal, hogy Kétegyházára ne tegyék be a lábukat.

A szeptember 11-én kiadott rendőrségi közleményből a gyújtogatás mozzanata hiányzott. Csak tömeges verekedésről és rongálásról szólt. Mire az ügyből vádirat kerekedett, már a rongálás is elenyészett. Maradt a csoportos garázdaság, a vádlottak a négy Csurár és kilenc „fehér”. Majd a Gyulai Városi Bíróság 1993 márciusában az egész ügyet formai hibákra hivatkozva visszautalta a nyomozó hatósághoz. Az első bírósági tárgyalásra 1993. március 3-án került sor. Egyébiránt Csurárék addig kiközösítve, igen nagy nyomor közepette éltek Magyarbánhegyesen, a 17 éves fiú kimaradt az iskolából, sőt több bűncselekménybe is keveredett. A március 3-i tárgyaláson kiderült, hogy a bíró, dr. Mezőlaki Erik a „fehérek” ellen ejtette a vádat, mivel megítélése szerint cselekményeik nem mentek túl a szabálysértés szintjén. A Csurároknak viszont összes korábbi és azóta felgyülemlett ügyét ehhez a perhez készült csapni, csak még nem volt meg az összes ügyirat, ezért a tárgyalást elnapolták május 12-re.

Az ügyész és Csurárék védője megfellebbezte a szereposztás átalakulását, de május 12-ig a megyei bíróság még nem döntött. Ezért a bíró a tárgyalást újra elnapolta augusztus 10-re. Ez időben a gyulai bíróságon különben nyári szünetet tartanak, csakhogy Mezőlaki Eriket szorította a perrendtartás. Ugyanis ha egy folyamatban lévő ügyben három hónapig semmi sem történik, mindent lehet kezdeni elölről. Augusztus 10-én a biztos vádlottak sem jelentek meg, ezért – hogy a három hónapból ki ne csússzanak – augusztus 12-re a Csurárék elővezetését rendelte el a bíró. De máris jelezte, hogy érdemi tárgyalási napot nem tarthat, mert azok a fránya Csurár-terhelő ügyiratok még mindig nincsenek egyben, s különben is: a megyei bíróság helyt adott a fellebbezéseknek, s immár megint 13 vádlottal állunk szemben. Csak hát azok, akik 1992. szeptember 7-én gyanúsítottak, azok 8-ra nézve sértettek és tanúk, s azok, akik 8-án gyanúsítottak, azok 7-re nézve sértettek és tanúk. Nincs más hátra, mint külön kell választani s külön perben kell tárgyalni a két nap eseményeit. A szeptember 8-a bírósági rekonstrukciója majd 1994. szeptember 20-án következik. Mondjuk a józan ész szerint így kellett volna kezdeni. S a rendőrség, amelyik nyomozott, nyomozati anyagát átadta az ügyészségnek, ezt már 1992. szeptember 9-én is pontosan tudhatta. No meg a bíró is, mikor kézbe vette az iratokat. Meg az ügyész is. Hogy miért tart két évig, amíg visszajutunk a kályhához, az legyen a független magyar igazságszolgáltatás titka. S legnagyobb dicsősége. (Ha még sikerül húzni az időt egy darabig, csak elkövetnek a cigány vádlottak valami igazán súlyosat…)

Kis János alapos tanulmányt publikált a Kritika című folyóiratban a bűnök elévülésének értelméről. Azt írja, hogy az a személy, aki súlyos bűncselekményt követett el x napon, 25 évvel később már nem ugyanaz a személy. Vajon mire a kétegyházi 20-25 éves pogromozók bíróság elé kerülnek, még ugyanazok a személyek lesznek? Vagy cselekményük elévül?

• Belföld