Skip to main content

Kinek a jogállama?

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat


Budapest úttörő XIII. kerülete után tavaly (1989–90 telén) a IX. és a IV. is megkezdte az úgynevezett önkényes lakásfoglalók módszeres kilakoltatását. A jogállam megteremtése ugyanis nem 1990. május 2-án kezdődött. Hamarabb: amikor az állam- és párthatalom már nem tudott annyi húst adni a dolgozóknak, mint a kádári béke fénykorában. Ám mire kezdték törvények felváltani a titkos és nyilvános rendeleteket, töredékére zsugorodott a lakásépítés.

Az utcára pakolást a a IX. és a IV. kerületi lakásosztályok aktahalmazainak rendezése előzte meg. Válogatás nélkül estek néhány végrehajtás alá hetes, hónapos „önkényesek” és évek óta ott élők, a „lelépési” pénzt nem elég titokban lefizető vásárlók és lakatleverők, lakbért és villanyszámlát nem fizetők. A rendcsinálási akcióknak nem volt komoly foganatja, a kilakoltatottak nagy része újabb lakásokat foglalt el, más megoldás híján. A hatósági eljárás elsöprő többségének áldozatai cigány családok voltak, az önkényesen elfoglalt lakások pedig lerobbant, szanálásra ítélt lukak. Az új önkormányzatok folytatták az elődök gyakorlatát.

A IX. kerület nemcsak a régi tanács kilakoltatási határozatait hajtotta végre, hanem maga is hozott mintegy tucatnyi kilakoltatási határozatot, a XIV. kerület heti négy utcára lakoltatással tisztogat, de menet közben akár határozat nélkül is foganatosítja a kipakolást. A IV. kerület – követve a IX. kerületi tanács tavalyi újítását – lebontotta a tetőt az „önkényesek” feje fölül. Így két legyet ütött egy csapásra: nemcsak bentlévőket kényszerítette az utcára, hanem meg is akadályozta az újabb beköltözést.

A szocialista lakásépítés még a magánlakás-építkezést hozzászámítva is gyors lábú Akhilleusznak bizonyult: sehogy sem tudta utolérni a kereslet teknősbékáját. Az elszegényedett állam viszont már egyáltalán nem épít, s a magas hitelkamatok szorításában a lakosságnak csak egyre szűkülő rétege építkezhet. A lakásbirtoklás még elevenebb érdekeket mozgósít, mint a földtulajdon, ha nem is tűzték zászlójukra a pártok. A kisgazda szónokok rezegtetik a magyar nép lelkének húrjait a termőföld mítoszával, de mi az ahhoz képest, amit az otthonról, a lakásról elmondunk és gondolunk? A lakás jelenti birtokon belüliségünket vagy várományosi státusunkat. Mindent. A falakkal övezett otthont, a szomszédságot, a környéket, a városrészt, amit a nemkívánatos beszivárgók is fenyegetnek. A beszivárgók puszta jelenlétükkel is szegényítik a régi birtokost, akkor is, ha egyetlen fillért sem vesznek el. Építsünk hát eléjük falakat érzelmekből, rémtörténetekből, morális érvekből. S végső érvként hivatkozhatunk a jogállamra, amit választottunk. Meg a hamisítatlanul kádári lakásrendeletre, amelyet a tervgazdaságnak a piaci kísértések fölött aratott győzelmét ünneplő 1975-ös évben hoztak.

Szeretném leszögezni: lakásügyben e percben nálunk nincs jog. Nincs törvény. Csak vágyak, érdekek és erő. A ténylegesen ex lex helyzetben példátlan üzelmek; amelyekből óriási nyereségek és veszteségek lesznek majd, mire lesz lakástörvény, mert egyszer csak lesz. Addigra sok bérlakást eladnak, nevetséges áron.

Várjuk tehát a törvényt. Az 1975-ös lakásrendelet szigorával söpörjük ki a legnyomorultabbakat, hogy világos legyen, kinek a jogállama lesz itt.












Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon