Hogyan készülnek a lakáskoncepciók?

Győri Péter beszélgetése Oszlányi Zsolttal

Oszlányi Zsolt 46 éves. 23 évesen előadóként kezdte az Országos Tervhivatalban, majd a lépcsőfokokat végigjárva lakáspolitikus főcsoportfőnök-helyettesként érte 1990 tavaszán az OT megszüntetése. Azóta főosztályvezető-helyettesként a Pénzügyminisztériumban dolgozott, szeptemberben kérték fel a Népjóléti Minisztériumban alakított lakáspolitikai főosztály vezetésére.

Győri Péter szociológus, a fővárosi önkormányzat képviselő-testületének tagja, a szociális bizottság elnöke.

Gy. P.: Még a 80-as évek közepén, az akkor OT-elnök Maróthy László vezetésével létrehoztak egy bizottságot az új lakáspolitikai koncepció kidolgozására. Hogyan befolyásolta a politika, a „fehérház” ebben az időben a lakáskoncepció kidolgozását?

O. Zs.: Jellemzően rövidre zárták a szakmai és politikai irányítást. A Maróthy-féle bizottság a KB 15 tagjából állt, a lakáskoncepcióval szemben támasztott követelményeket próbálták meghatározni. De szakmai kérdésekben is döntöttek, bár ez állami feladat lett volna. Viszont egy 25-30 fős úgynevezett szakmai operatív bizottság is működött Somogyi László akkori építésügyi miniszter vezetésével. Az effektív szakmai munkát az erre kötelezett belső, illetve felkért külső szakemberek végezték. A „külsők” bevonása merőben új dolog volt. Ám miközben a Somogyi-féle bizottságnak a szakmai feladatokat kellett ellátnia, a „politika” részéről Maróthy ebben is keményen részt vett, mint OT-elnök.

Gy. P.: Mit képviselt a párt, a tervhivatal és a többiek? Hogy tudták együttesen elérni, hogy végül is semmilyen döntés nem született soha?

O. Zs.: A politika félt a lakásügytől. Félt az elkerülhetetlennek látszó lakbéremelés politikai következményeitől, az árak és a jövedelmek közötti olló kinyílásától. A szakember nem tudott valóban szakmai anyagot letenni az asztalra, mert megpróbálták rábírni arra, hogy ő is a politika fejével gondolkodjon. Ezzel sikerült egy idő után mindent összemosni. A politikusok nem tudtak igazán dönteni, mert nem volt szakmai javaslat a kezükben.

Az OT–PM–ÉVM közötti viszonyokra az volt a jellemző, hogy szakmai szinten volt párbeszéd, sőt itt előbb kialakultak közös álláspontok, mielőtt a felsőbb szinten kiderült volna, hogy miben is van vita. Ugyanakkor a Pénzügyminisztérium már akkor egy nagyon erős költségvetés-kímélő vonalat vitt, miközben az ÉVM teljesen meghasonlott önmagával, mert az utolsó percig nem tudta eldönteni, hogy a lakáspolitikát, a szegényeket, a gazdagokat vagy a házgyári programot képviselje-e. A tervhivatal elvileg képes lett volna valamilyen komplex megközelítési módra, csak ehhez nem kapott megfelelő információkat a többi intézménytől. Így sokszor elég papírízű elgondolások születtek.

Gy. P.: Nekem úgy tűnik, hogy bár idővel a direktívákat már nem az MSZMP KB, hanem a Világbank adja, közben ugyanazok az előterjesztők nagyjából ugyanazokat a koncepciókat próbálják „eladni”.

O. Zs.: Az adminisztrációt nem lehetett és nem is biztos, hogy le kellett volna váltani. És a szakemberek nem olyan köpönyegforgatók, igyekeznek most is elképzeléseiket érvényesíteni.

Gy. P.: Kik a Világbank által felkért magyar szakértői bizottság tagjai? Hogyan szerveződnek ezek a szakértői csoportok? Milyen elvárásai vannak a Világbanknak?

O. Zs.: Még a Németh-kormány idején alakult az úgynevezett Szerkezetátalakítási Tanács, és ebben a Világbank is igyekszik aktívan – segítséggel is és követelményekkel is – közreműködni. A Világbank kérte, hogy az oktatás-, szociál-, lakáspolitikára és az egészségügyre, nyugdíjrendszerre vonatkozóan szakértői, politikamentes bizottságok dolgozzanak ki javaslatokat. Engem, mint az OT-ban e területet irányító embert kértek föl, hogy egy ilyen lakásügyi szakértői munkacsoportot szervezzek meg. A 15 fős csoport tagjai között van a BM, PM, a volt KÖHÉM, OTP, a néhai Fővárosi Tanács, egy-két IKV szakembere és néhány kutató. Viszonylag rövid idő állt rendelkezésre ahhoz, hogy a magyar munkacsoport összefoglalja a főbb feszültségpontokat, az alternatívákat, majd leültünk a Világbank ideküldött hat szakértőjével. Ezek mind profi szakértők, és nagyon intenzíven elkezdtek megismerkedni a magyar lakásviszonyokkal – rendkívül igényesek voltak –, hogy ők is elkészítsék a maguk külön koncepcióját.

Miután a két csoport végigvette a vitás pontokat, mindkét csoport írt egy összefoglaló anyagot. Ezek összevetése után a végleges anyagokat megkapja a Világbank, és körülbelül év végére kialakítja a maga álláspontját, hogy azt a magyar kormánnyal tárgyalásaiban ajánlatként felhasználhassa.

Gy. P.: Milyen elvárásai voltak a Világbanknak?

O. Zs.: Indítódirektívái nem voltak a Világbanknak, és ha ilyenek kialakultak, azok a közös beszélgetések alapján születtek. Annyi előfeltételük volt, hogy a rendszerváltásnak megfelelő, jól működő, távlatban nem forráselszívó lakásrendszer alakuljon ki. Ők még azt sem mondták, hogy a lakáscélú költségvetési kiadások ennyivel vagy annyival csökkenjenek.

Gy. P.: Milyen ütemben várhatók konkrét lakásügyi döntések?

O. Zs.: Én a kormány nevében nem tudok nyilatkozni, nem is ismerem ezeket a szándékokat. Világos, hogy a kormányzati lakáskoncepció hiányában egy rövid távú program csak a majdani koncepció követelményeit tartalmazhatja, és emellett természetesen azonnali, gyors intézkedéseket, elsősorban a támogatások vonalán a költségvetés helyzete érdekében.

Gy. P.: Ez kísértetiesen hasonlít az eddigi gyakorlathoz.

O. Zs.: Így igaz, valóban megvan az a veszély, hogy megint egy olyan döntésképtelen folyamatba essünk bele, amit az elmúlt tíz évről említettél. Koncepció helyett irányelvek születtek. Én bízom abban, hogy ez nem így lesz.

Gy. P.: De most szervezetileg még jobban szétparcellázták a lakásügyet a Belügy-, a Népjóléti és a Pénzügyminisztérium között, úgy, hogy már épkézláb előterjesztések sem készülhetnek! Egy átfogó változtatás előkészítése és végigvitele éppen egy komplex lakáshivatalt vagy államtitkárságot követelne, persze nem plusz egyedik hivatalként, hanem az eddigiek összevonásával.

O. Zs.: Én is csak abban látnám az esélyt – tudok is olyan tervekről –, hogy valamilyen formában összehozzák ezeket az elkülönült lakásügyi egységeket, és legyen egy megnevezhető felelős is. Feltételezem, hogy a mostani kormány tisztában van azzal, hogy a lakásügy további kenegetése nem csökkentené gondjainkat.

Gy. P.: A szakértők megtermelt több tízkilónyi anyagot írtak, mégis úgy látom, hogy néhány felszínes – és nem is megbízható – költségvetési számon kívül semmilyen valóságtükröző információt nem használtok. Szerintem a közvéleménynek fogalma sincs, hogy milyen kevés információval, kevés valóságelemzéssel dolgoztok.

O. Zs.: Sajnos ezt is inkább megerősíteni, mint cáfolni tudom. A szakmai javaslatok kidolgozásához egyszerűen hiányzik az információs rendszer. A rendelkezésünkre álló adatok nem kapcsolhatók össze, nem tudunk összefüggéseket felállítani, hatásbecsléseket készíteni. Alapkérdésekre nem tudjuk a választ, például hogy a különbözőfajta lakásokban milyen jövedelmű családok élnek, vagy fordítva. Vagy itt vannak ezek a lakáshitelek, amikről az OTP jelenleg semmilyen értelmes információt nem képes adni.

Gy. P.: Amikor például a törlesztési rendszer módosítását tervezitek, akkor fogalmatok sincs, hogy ez mekkora csoportokat milyen arányban fog konkrétan érinteni?

O. Zs.: Igen, ehhez az OTP egész információs rendszerét kellene megváltoztatni.

Gy. P.: Ha körülnézünk a világban, hogy mennyi apró és egymással jól-rosszul összekapcsolódó részmegoldásból áll össze egy-egy lakásrendszer, akkor nem érthető, hogy miért olyan ötlettelenek, eszköztelenek és sablonosán elnagyoltak, egy-két kulcsszó körül egy helyben forgóak máig nálunk az úgynevezett lakáskoncepciók. A piac, piaci lakbér, magán- vagy önkormányzati tulajdon stb. szavak önmagukban inkább félretájékoztatják – riasztják vagy lelkesítik – az érintetteket és a döntéshozókat, holott a működőképes lakásrendszereket éppen nem a tiszta formák, hanem a kiegyensúlyozó köztes technikák jellemzik.

O. Zs.: Ebben is egyetértek veled. Nem tudunk a „totális, tökéletes rendszerbeli” gondolkodásmódtól megszabadulni. Például különböző félelmek alakulnak ki a bérlakás-privatizáció kapcsán, mert nem tudja senki elképzelni, hogy a különböző helyeken ezek egészen különbözően is kialakulhatnának. Nem egy egységes totális elképzelés szerint. A döntéshozók pedig a legnagyobb biztonság elvét szeretik követni, a többit félresöprik. És ez átragadt a szakértőkre is, ott is csak panelek jelentek meg, mert nem volt egy egészséges fluktuáció, beszűkült az ezzel foglalkozók köre.

Gy. P.: Köszönöm a beszélgetést.

A szerk. kiegészítése:

E tanulságos beszélgetés még a nyár végén zajlott. A téma most megint az érdeklődés homlokterébe került, ezért vettük elő az anyagot. Felhívtuk Oszlányi Zsoltot, hogy hozzáfűzhessük a legfrissebb fejleményeket.

Az állami költségvetés a jövő évben is annyit szán lakástámogatásra, mint idén, vagyis 80 milliárdot, ami persze 35%-kal máris kevesebb az infláció miatt. A lakosság terhei tehát ennyivel nőnek.

Egyébként a főosztályvezető munkatársaival egy lakástörvényen dolgozik, ami a mostani miniszteri rendeletek helyébe lép majd. S tartalmazza az állampolgárok lakáshoz fűződő jogait, a kormány támogatási kötelezettségeit, az alapvető bérlői jogok és a tulajdonosok alapvető védelmét. Rendezni fogja e törvény a lakásvállalkozók helyzetét is, valamint a központi kormányzat és a helyi önkormányzat illetékességi körét.

Oszlányi Zsolt egyelőre részletesebb szabályozásra gondol. 1991 márciusára készül el a törvénytervezet. Lakáskoncepciója most sincs még a kormánynak, a főosztályvezető „saját szakállára” dolgozik.

Reméljük, hogy hozzászól szakértőként lakásvitánkhoz.