Eörsi István

Nyomtatóbarát változat

Bauer Tamás cikkek egész sorában bizonyítja be, hogy a Fidesz képmutató, következetlen, szószegő, becstelen és fittyet hány saját alapelveinek is. Meg kell vallanom, hogy okfejtéseit élvezettel olvastam, kételkedés nélkül, hevesen bólogatva. Helyeslésemnek nem is annyira az érvelés tárgyi alapja adott tápot, mint inkább egy mögöttes érzés. A bennem nem is túl mélyen rejlő öreg Fidesz-drukker csalódottan tapasztalja, hogy a mérvadó radikális ifjak többsége csak frazeológiájában radikális. A szabadversenyes-liberális közhelyek szajkózása színtiszta konformizmus. Radikálisnak lenni annyit jelent, mint az elveket – saját elveinket is – kompromisszummentesen és szakadatlanul szembesíteni azoknak az embereknek az életével és napi problémáival, akiken elveink érvényesítése útján segíteni akarunk.

Orbán Viktor a Beszélő január 5-i számában tizenöt példával bizonyítja be, hogy Bauer Tamás állításai valótlanok, a Fidesz hű maradt a nevéhez, és általánosságban véve is hű maradt, ellentétben az SZDSZ-szel, mely – ha éppen nem a Fidesz programját veszi át – ostobaságot ostobaságra halmoz, és még csak le sem járatható, mert magát járatja le. Ezenkívül persze képmutató, következetlen, szószegő, becstelen, satöbbi, satöbbi. Meg kell vallanom, hogy Orbán fejtegetéseit is élvezettel olvastam, hevesen bólogatva. Helyeslésemnek ezúttal sem az érvelés tárgyi alapja adott tápot – a stílusa már inkább –, hanem főként egy mögöttes érzés. Számtalanszor kellett tapasztalnom, amióta parlamenti párt vagyunk, hogy az elkerülhetetlen alkalmazkodást a legalitás körülményeihez mi is összekeverjük az elvtelen taktikázással. Olykor mintha mi is elfogadnánk, hogy a politika szükségképpen mocskos dolog. Még azt sem tisztáztuk, hogy a jövő piacgazdaságos Magyarországán – ha lesz valaha ilyen – elsősorban mely rétegek érdekképviseletét vállaljuk fel. Az efféle perspektívátlanságra csak a gondolati felkészületlenség lehetne a mentség. Mi azonban taktikai megfontolásokból nem gondolkodunk előre.

Élveztem tehát Bauert is, Orbánt is, de örömöm tengerébe vegyült néhány ürömcsepp. Két olyan párt képviselőjéről van szó, amelynek – a Provincia uralkodó erőitől okkal megrettenve – mégsem folyvást csak marakodnia kellene. Elképzelhető-e, hogy két ilyen okos ember hibátlannak tartja saját pártja működését a másik vonatkozásában? Vagy még rosszabbtól kell félni, attól, hogy saját szemetüket – taktikai okból – ágy alá söprik, a másikét pedig a szoba közepére?

Mindezzel nem állíthatom, hogy az igazság egyformán oszlik meg a két fél között. Csupán arra hívnám fel a figyelmet, hogy az újságírásban a hazugság nem a tények elferdítésével, hanem célzatos elhallgatásukkal kezdődik. És a szálka is tény, nemcsak a gerenda.

Magyarországon semminek sincs kevesebb hitele, mint a pártos gondolkodásnak. A pártos gondolkodással szemben táplált elementáris gyanú a szovjetrendszer egyik legbecsesebb szellemi öröksége.

• Vita