Ventilla Gábor

Nyomtatóbarát változat

Egy lépést hátrálnom kell…

Mi tagadás – eszembe sem jutott megkérdőjelezni a paksi atomerőmű 1,40 Ft/kW-órás termelői árát, holott bizonyára van emögött valami kedvező pénzügyi feltétel is, és holtbiztosan találni hasonlókat a külföldieknél is…

Józan paraszti ésszel aligha lehetne másképp elképzelni azt, hogy 30 százalék feletti kamat mellett pénzügyileg talpon maradhasson egy hosszú távú (szolid) beruházás. Álomszép, hosszú távú beruházás az, amelyből 10 év alatt törleszteni lehet az alapító tőkét, és további 20 év alatt ezt az összeget meg lehet duplázni. Ez évi 10 százalék reálkamatnak felel meg. Csakhogy nálunk infláció van, ezért a banki kamat is elszabadult. A beruházás 10 százalékos reálhaszna az első év végére legyen 13 százalékos nominális (az inflációt is tartalmazó) haszon, hát ez még mindig csupán harmada a törlesztendő összegnek. Ezért első számú közellenségünk az infláció.

Tehát a pénzügyi kedvezmény ellenére is álomszép beruházás lehet a paksi atomerőmű. (Nem bánnám persze, ha egy erre illetékes röviden ismertetné a valós helyzetet. Azért röviden, mert nem fogja ugrásszerűen növelni a Beszélő iránti keresletet az efféle írásmű. Sajnos az ilyesmire nincs túl sok vevő.)

Az ilyen (mellékmondatba rejtett) sommás „ítéletekkel”, mint „a radioaktív hulladékok halmozódása, mely alighanem az ember által a természet folyamataiba történő legveszélyesebb és legkezelhetetlenebb beavatkozás” – nem lehet mit kezdeni…

Egy állítás akkor értékelhető, ha azt a szerző köztudottan igaz tételekből vezeti le. Pl. azt a szamárságot is állíthatja valaki, hogy a konyhakések jelentik az emberiségre a legnagyobb veszélyt, mert egyetlen késsel milliónyi embert lehet megölni, és családonként 10 ilyen gyilkos szerszám leselkedik ránk! Ezt könnyű megcáfolni, mert van indoklása. (Egyébként hasonló meggondolásokat sejtek a kifogásolt „ítélet” mögött is.)

Jobb a helyzet a következő érvcsokorral:

– Megoldatlan a kiégett fűtőelemek sorsa. Válaszom ez: akkor lesz megoldva, ha elfogy az olcsó urán. Akkor ugyanis aranyat ér majd minden szál; így a tisztességes vezetés ódzkodik a végleges eltemetésétől.

– Olcsóbb az energiatakarékos gyártás kifejlesztése, mint az újabb erőmű felépítése. Válaszom: ezt akkor lehet nyugodtan állítani, ha nem kell a valóságban is bizonyítani. Mert amíg az atomerőmű építésére vonatkozó árajánlat realitása vitathatatlan, addig az energiatakarékos gyártás költségigényének „felmérése” – vicc.

– „A nyomottvizes szovjet erőművek biztonsági rendszere nem felel meg a nyugat-európai szabványnak.” Válaszom: biztosan így van. De ezzel nincs ellentmondásban a Nemzetközi Atomenergia Ügynökségnek a paksi atomerőműről nyilvánosságra hozott igen-igen kedvező ítélete.

„Ha a Kárpát-medencében egy a csernobilihez hasonló atomhamu-kiszóródás történne, akkor az a medencében lakó kb. 40 millió horvát… szlovák… kegyetlen halálához vezetne”, a medenceeffektus miatt. Válaszom: a Kárpátok nem meghághatatlan: őseink is, a csernobili felhők is bejöttek rajta, utóbbi el is távozott. A medencehatás eltúlzása csaknem olyan mértékű, mint a 40 millió halott prognosztizálása. Kicsit ingerülten jegyzem meg, hogy nekem kb. egy évig tartana egy valamelyest reális becslés elkészítése, így ezzel nem szolgálhatok. Mindenesetre könnyebben elhinném a 40-et, mint a 40 milliót…

Persze semmiféle atomkatasztrófa ne legyen, és nálunk nem is lesz: a NAÜ ítéletében megbízhatunk.

Odaírtam a nevem.

Nem teljesen rossz megközelítés az „atomhamut” tonnában mérni, ha közel azonos annak a radioaktív koncentrációja (Bequerel/kg); így elsősorban a kiégett fűtőelemekre jól alkalmazható. A környezeti hatás tekintetében azonban fényévnyi különbség van egy légköri atomrobbantás hamuja és a fűtőelemek között, még egyébként azonos aktivitás esetén is… A fűtőelemeket ugyanis nem hordja el a szél. Nem hordja el a szél a leállított atomerőműveket sem. A hulladékokkal kapcsolatban Parkinson Úr iskolapéldáját hadd említsem, miszerint az atomerőművi döntések jelentőségével fordított arányban áll a rájuk fordított energia mennyisége. Jaj, de kicsi veszélyt hordoznak ezek a „kézben tartott” hulladékok még egy működő atomerőműhöz képest is! Hát még a kislányom iskolája ablakait fátyolozó kékesszürke levegőhöz képest!

No persze, ez utóbbi már megszokott, ezt nem kíséri „szent borzadály”. – Sajnos? – Nem „sajnos”.

Azt írtam, csak egyetlen láncszemet kell elszakítani, hogy kétségessé váljon az egész gondolatmenetem. Ez csak szélső esetben igaz. Többnyire térhálósán kapaszkodnak egymásban azok a láncszemek, egyik elszakad, tart helyette kettő-három.

Nagy volt a pofám… Ez is a provokációhoz kellett. (No, ebbe a szerkesztők is besegítettek.) Bevált, mert két színvonalas ellenvélemény született. Köszönet jár értük, mindhárom félnek. Így megyünk előre.

• Vita