Skip to main content

Polgári fejlődés

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat


P. S. 32 éves gyengeelméjű beteg ötévi hajléktalanság után, a megyei ideggondozó figyelmességének köszönhetően, megtalálta a SZETA-t. Esetében az állam szociális gondoskodása szinte teljes mértékben érvényesül, hiszen kap szociális járadékot. Igaz, hogy nem ehet belőle egy teljes hónapig, albérletről nem álmodhat, de ő erre nem is gondol, s meghúzza magát élettársával egy lépcsőházi szeméttárolóban, nyáron búzatáblákban, bokrokban.

Élettársa, A. E. 25 éves volt állami gondozott, 1983-ban került ki az intézetből, azóta hosszabb-rövidebb időre sikerült is munkába állnia, de amikor kilátástalannak látta helyzetét, más nem lévén, az intézet segítségét kérte, ahonnan azt a választ kapta, hogy elmúlt 18 éves, s így nem tudnak érte semmit tenni. Valami persze azért történt: ’83 óta két ízben ültették le k.m.k. miatt, kosztjáról, kvártélyáról ideiglenesen ily módon gondoskodva. A. E. ennek ellenére is elégedetlen sorsával, s amikor arra vágyik, hogy „rendes ágyban” pihenje ki magát, rozsdás szegeket nyel le, feleslegesen terhelve az amúgy is sok gonddal-bajjal küszködő magyar egészségügyet.

Élettársa, P. S., úgy tűnik, beletörődött sorsába, de az utóbbi hónapokban nagyon megnehezítette dolgukat a rendőrség. A bokrokból kutyás rendőrök kergetik ki őket, pokrócukat elveszik, itt-ott összeszedett üres üvegjeiket és a kis nyugdíjból vásárolt élelmiszerüket a kukába boríttatják velük, „mert biztosan lopták”. P. S.-ben igyekeznek szégyenérzetet kelteni, amiért fiatalember létére az állammal tartatja el magát, s előfordul, hogy ütlegelik. Ilyen eset máskor is volt, de mostanában több a rendőr, így majd minden nap áldozatává válnak a fokozódó rendőri éberségnek. Ettől jóval szerencsésebbek azok a zsebesek, akik P. S. kis nyugdíját elveszik, mert ő ugye nem tehet panaszt senki ellen, mivel a rendőrség többször felszólította őket ne kerüljenek a szemük elé. Csak hát a hajléktalanság okán mindig szem előtt vannak. A szeméttárolóban a lakók félnek tőlük, az utcán, a bokrokban a rendőröktől és a zsebesektől félnek ők.

Miközben e sorokat írom, hallom a rádióban, hogy polgári önvédelmi csoportok alakulnak. A csoport egyik tagja siet megnyugtatni hallgatóságát, hogy a lakóknak most már nem kell félni, mert rögtön megfogják a lépcsőházakban alvókat.

Fejlődünk?










Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon