Skip to main content

Itt van Amerika!

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat


M. M. 42 éves asszonyt jó tíz éve ismerem. Három lányát egyedül nevelte, s amíg szükség volt alulképzett, rosszul fizetett „vattaemberekre”, a dohánygyárban dolgozott. 1987-ben elbocsátották a gyárból, azóta legfeljebb alkalmi munkát kapott, munkanélküli segélyről a SZETA-tól hallott először. Lányai időközben felnőttek, mindháromnak van egy-egy gyereke. Arról, hogy az utóbbi években hogyan élnek, M. M. középső lánya, J. E. mesél:

„Addig minden nagyon jól ment, amíg anyu dolgozott. Kifizettünk időben lakbért, fűtést, mindent. De most már olyan, mintha egy sátorban élnénk. A gáz már két éve le van zárva, mert 24 000 Ft tartozásunk van. Télen már a gyerekágyat is fel kellett tüzelni, de nyáron se tudunk főzni fa nélkül, mert már a villany is ki van kapcsolva. Most kaptuk a felszólítást, ha nyolc napon belül nem fizetjük ki a lakbértartozást, kilakoltatnak bennünket.

Hiába olvassuk az újságban az álláshirdetéseket, ha reggel hatkor jelentkezünk köszméteszedésre, azt mondják, már kivan a létszám.

Én a gyerek születése előtt dolgoztam a klinika mosodájában, de amikor jöttek a romániai menekültek, elküldték az egy-két hete munkába álltakat. Én tíz hónapja voltam már ott, de engem is kidobtak, mert akkor az összes cigányt is elküldték. Mi már évek óta csak néhány hétre kapunk munkát, azt sem itthon. A testvérem most Szegeden van valahol szőlőt kacsolni. Keresztanyám szokta megírni, ha náluk Paks mellett van egy kis munka, mert ott még minket felvesznek. Persze el kell indulni pár nappal korábban, mert a vonaton csak addig mehetünk, amíg a kalauz le nem szállít bennünket. De hát miből telne nekünk jegyre? Ott aztán dolgozunk, amíg a munka tart, ha jó idő van, megalszunk a szabad ég alatt is, csak a gyerekeket visszük be keresztanyámhoz. Amikor hazajövünk, megint gondolkozhatunk, hova utazzunk legközelebb. Most lehet, hogy egy kicsit megint jó lesz, mert ideje van a földmunkának. Valaki azt mondta, lehetne menni az északi szőlőshegyekbe. Persze ez nem biztos, várjuk, hogy megírja valaki, hova menjünk.”

Hogy ismerősek a történet némely elemei?

Igen, az Érik a gyümölcsben olvastunk hasonlót. Az a történet a harmincas években, a nagy világgazdasági válság idején játszódott, Amerikában.












Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon