Skip to main content

Pristinát fegyverek „vigyázzák”

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat
Koszovói képeslap


Szeptember 26. óta folynak a referendum előkészületei: a koszovói albánok népszavazással kívánják kinyilvánítani a terület önrendelkezését, ám az itt élő albánok érthető módon általános szkepszissel latolgatják, vajon érvényt tudnak-e ennek szerezni. Jó okuk volt arra, hogy különválási céljaikat eleddig ne hangoztassák. A szerbek „szent nemzeti bölcső”-ként fogják fel e területet – igaz, hogy a többmilliós albán tömeg mellett alig néhány ezer szerb él itt –, így aztán soha nem riadtak vissza attól, hogy radikális eszközökhöz nyúljanak, ha veszélyeztetve látták a Koszovóhoz fűződő „előjogaikat”: nemegyszer hirdettek itt már ki rendkívüli állapotot a nemzeti megmozdulások „lecsillapítására”. Amikor legutóbb, több mint két esztendeje erre jártam, a fővárost, a völgyben fekvő Pristinát, a környező magaslatokról ágyúk vigyázták. A lakossággal nyíltan ellenséges Jugoszláv Néphadsereg helyi vezetése pedig a legjobb pristinai szállodában rendezkedett be, s az épületet minden albánnak kötelessége volt messze elkerülni. A helyzet azóta nem nagyon változott. Igaz, ez alkalommal nem sikerült felfedeznem az ágyúkat, ám annál több Pristinában a rendfenntartó egység, a katonai jellegű jármű, a kézifegyver.

Az albánok magatartása azonban nagyon megváltozott. Most már egyértelmű elszakadást remélnek attól a helyzettől, mely Jugoszláviában kialakult, s mely – tekintettel a Szlovéniában, majd most Horvátországban s részben Boszniában fellángoló harcokra – eléggé korlátozza Szerbia politikai és katonai lehetőségeit.

De vajon valóban bölcs dolog a Szerbia szuverenitása alá eső területek státusát feszegetni? – tettem föl a kérdést nem egy koszovóinak. S vajon eléggé átgondolták-e a kérdés valamennyi rejtett kockázatát, mint például a Vajdasággal kapcsolatos párhuzamokét? A válasz természetesen nagyvonalú igen volt, s az albánok önbizalmát az sem rendítette meg, hogy a hírhedt csetnikvezér, a szerb parlamentbe nemrég bekerült Seselj vajda napalm- és mérgesgáz-bombázást helyezett kilátásba az elszakadásról ábrándozó területek lakóinak, közöttük a koszovóiaknak is.

„Seselj nem jelent veszélyt – állapítják meg szinte egybehangzóan Pristinában. Őt azért találták ki, hogy a rá jellemző felelőtlenséggel kimondja azt, amit a hadsereg és Szlobodan Milosevics, Szerbia nacionalista elnöke tényleg meg szeretne valósítani. S ezzel ránk ijesszenek. De sem Milosevics, sem pedig a hadsereg nincs ma már abban a helyzetben, hogy tényleges akaratukat, fenyegetőzéseiket beválthassák.”

Lehet, hogy így van, de még valószínűbb, hogy nem. Annál is inkább, mert a hírek szerint az elmúlt napokban a nisi helyőrség területéről újabb jelentős katonai erő indult el Koszovó felé.










Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon