–ngster [Angster László]

Nyomtatóbarát változat

Pápai üzenet

A katolikus egyházfő nemrég arra hívta fel a boszniai nők – és a világ – figyelmét, hogy az abortusz még akkor sem megengedhető, ha a terhesség háborús időben elkövetett nemi erőszak következménye. Ha az anya semmiképpen sem akarja megtartani a gyermekét, szülje meg, és adja örökbe valakinek.

Hogy hallottak-e a többségében muzulmán nők a pápa felhívásáról, és ha igen, megfogadják-e intelmeit, kihordják-e annak a katonának a gyerekét, aki nemrég esetleg a férjüket, apjukat vagy éppen gyereküket ölte meg – nem lehet tudni. Annyi azonban bizonyos, hogy ha a pápa által javasolt utat választanák, nem lenne hiány fogadószülőkben.

De nemcsak a háború, a szegénység is gyerekeik „eladására” kényszerítheti az anyákat. A jómódú amerikai vagy nyugat-európai gyermektelen házaspárokat nem vágja földhöz, ha az ügyintézés költségein túl némi bánatpénzt is kell juttatniuk az örökbefogadott gyerek családjának. Így látszólag mindenki jól jár a gyerek jó körülmények között nőhet fel, és a család is megszabadul egy időre a legsötétebb nyomortól. Csak hát a civilizált országok törvényei tiltják az emberek adás-vételét, ezért ezek az ügyek suba alatt zajlanak.

Kelet-európai kínálat

A kelet-európai átalakulás után egyes országokban félelmetes mértékben lendült fel a „csecsemőkereskedelem”. A Ceaucescu-diktatúra bukását követő 18 hónapban, többek közt a televízióállomásokat bejáró megrázó gyermekotthoni felvételek hatására, 10 000 romániai csecsemőt fogadtak örökbe külföldiek. Ám még ennél is több gyereknek lett volna „piaca”. A fehér bőrűnek elkönyvelt csecsemők és kisgyerekek kelendőbbek, mint az ázsiai vagy dél-amerikai országokból származóak.

Felmerül a kérdés, hogy mi a rossz abban, ha egy nyugati családban, és nem egy nevelőintézetben nőnek föl ezek a gyerekek? Ám a kérdésfeltevés így helytelen: a Time magazin adatai szerint a romániai örökbefogadottak legalább fele hat hónaposnál fiatalabb volt, vagyis – mint a szegedi eset is mutatja – feltehetően „megrendelésre” születtek.

Az úgynevezett nyílt örökbefogadásnak – Romániával ellentétben – Magyarországon még semmilyen jogi akadálya nincs, és az örökbe fogadó szülő éppúgy lehet külföldi, mint magyar. Ezért válhat Magyarország – mint azt a szegedi eset is bizonyítja – ideális tranzitországgá. (A jogszabály célja annak idején az volt, hogy viszonylag könnyen fogadhassa örökbe valaki, például a felesége előző házasságából származó gyerekét.)

Magyarországon is történt már egy s más

Nem a szegedi eset az első, amikor gyaníthatóan pénzt kaptak csecsemőkért és kisgyerekekért nyugati állampolgároktól vagy szervezetektől. A Reform magazin 1991-ben közölt cikke szerint a dániai Adoption Center 6 millió dán koronát fizetett tíz magyar Gyermek- és Ifjúságvédő Intézetnek (GYIVI) azért, hogy örökbe fogadható gyermekeket adjon át neki. (A törvények szerint az intézeti gyám joga eldönteni, hogy ki lesz az örökbefogadó.) A pénz és az ajándéktárgyak közvetlenül vagy egyes egyházi szervezetek közvetítésével adományként érkeztek, vagyis nem kellett utánuk vámot és adót fizetni. Győr-Sopron és Somogy megyéből állítólag összesen 12-15 gyerek került külföldre, pedig Magyarországon is sokan várnak örökbe fogadható gyerekekre.

A megyei intézmények vezetői azonban azt állították, hogy csak olyan gyereket adtak át az Adoption Centernek, akik itthon senkinek sem kellettek, mert cigányok, betegek vagy értelmi fogyatékosak. (Az egyik kislányról állítólag csak Dániában derült ki, hogy nem is értelmi fogyatékos, „csak” süket. Ezt itthon nem vették észre.) Az intézmények vezetői nem tagadták, hogy a nevelőintézetek számára adományokat – autót, mikrobuszt, számítógépet, készpénzt – fogadtak el, de, mint mondták, ezek az itt élő gyerekek javát szolgálják. (Egészen friss helyi pletykák szerint ebből – legalábbis az egyik esetben – semmi nem igaz.) Annak idején a Népjóléti Minisztérium a Legfőbb Ügyészséggel együtt vizsgálatot indított ugyan, de semmilyen szabálytalanságot nem találtak.

Budapesten az elmúlt öt évben csupán öt-hat gyereket adtak örökbe külföldieknek. Az örökbefogadók minden esetben kötődtek valamilyen módon Magyarországhoz, például magyar származásúak voltak. Az egyéb ilyen jellegű külföldi kéréseket visszautasították – tavaly például 118-at.

Egy gyámügyi szakember szerint

A Romániával érvényben lévő jogsegélyegyezmény értelmében a Szegeden hagyott csecsemők sorsáról a román hatóságokkal együttműködve kell dönteni. Ám ez az „együttműködés” a román fél lassúsága miatt több évig is eltarthat, ami nagyban rontja a gyerekek hazai vagy külföldi örökbefogadási esélyeit. (Információnk szerint az elmúlt években csupán egyetlen gyerek ügye rendeződött…) Van azonban az egyezményben egy záradék, amely kimondja, hogy az egyik fél akadályoztatása esetén a másik fél egymaga is eljárhat. Ezek után már csak az a kérdés, hogy akadályoztatásnak számít-e egy újszülött esetében a többéves várakoztatás? Mert ha igen, akkor a Szegeden hagyott csecsemőket azonnal állami gondozásba kellett volna venni, hiszen amíg az állampolgárság kérdése és a törvényes képviselő kiléte nem tisztázott, senki nem jogosult ügyükben dönteni még egy egyébként szükséges műtétet sem lehet a csecsemőn elvégezni.

A szegedi botránynak kétségtelenül vannak vesztesei, de rögtön jelentkeznek olyanok is, akik nyerni szeretnének rajta. Egészen friss hír, hogy bizonyos Samu János az American–Hungarian Adoption Center (Amerikai–Magyar Örökbefogadási Központ) nevében körlevelet küldött az összes magyarországi GYIVI-nek, melyben felajánlja segítségét a „gyanús esetek tisztázásában, ill. gyanús idegen állampolgárok és szervezetek gyors lenyomozásában”. Mint írja, az amerikai Szövetségi Nyomozóiroda, az FBI szerint is sok esetben anyjukkal együtt külföldre – főleg Magyarországra és Görögországba – viszik a gyermekeket az olyan országokból, ahol az örökbefogadás nem engedélyezett, vagy szigorúan korlátozott (például Albánia és Románia). (A levél nem szól arról, hogy mióta tart ez a gyakorlat.) Az ilyen szabálytalanságokat e körlevél szerint főleg az ALOHA és az ADAM CHILDREN’S FOUND és ennek európai igazgatója, John Davies követték el. Úgy látszik, a szegedi botrány mintegy jeladás volt egy virulens üzleti ágnak, az örökbefogadás-biznisznek, hogy nyíltan versenybe szálljanak a magyar piacért.

• Belföld