Solt Ottilia

Nyomtatóbarát változat

Szokatlanul nyers volt a Horn Gyula pozsonyi vizitjének napján (augusztus 5.) megjelenő Népszabadság cikkének címe: Bős, a rendszerváltás trójai falova. Tanács István Nemcsók János szocialista képviselővel, a környezetvédelmi bizottság alelnökével készített interjújának fő sugallata ez: a szlovák–magyar dunai vízlépcső ellenzése, ami a magyarországi építkezés leállításához vezetett 1989-ben, az MSZMP-vel szembeni politikai trónkövetelők taktikai játszadozása volt csupán. Ennek a politikai játszmának köszönhetjük a Szigetköz mai kiszáradását. (A tételt óriásfénykép illusztrálja az újságban a szánalmasan repedező száraz folyómederről.) De most már elég! Lám, a komoly szakértő, Nemcsók János, a szegedi egyetem tanára, környezetvédelmi biokémikus nagydoktor kimondja: „Igenis nem elképzelhetetlen környezetbarát duzzasztóműveket építeni, a Föld számos pontján működnek ilyenek. (…) (A dunakiliti) zsiliprendszert, amely 97%-ig készen van, mindenképpen működésbe kellene hozni a Szigetköz vízpótlására. Ezzel nem szabad megvárni a hágai Nemzetközi Bíróság döntését. (…) Az Antall-kormány kritika nélkül elfogadta a Duna Kör véleményét, amely a C variánst (a Duna egyoldalú elterelését a közös határ fölött – a szerk.) papírtigrisnek tartotta. Ez súlyos szakmai hiba volt. A mai helyzet egyszerűen nevetséges: szónokolnak itt úgynevezett szakértők a környezetvédelem tiszta elveiről, miközben tönkremegy egy értékes vidék. A Szigetköz vízutánpótlását ugyanis nem lehet néhány környezetszennyező dízelszivattyúval megoldani. (…) Ott van a számítógéppel irányítható zsiliprendszer, egy gombnyomással működésbe hozható volna.”

Határozott beszéd, feltehetően megelőzte az augusztus 4-i kormányülést, amikor is Horn Gyula felhatalmazást kapott, hogy az érvényes parlamenti döntések ellenére vesse fel másnap Pozsonyban a kiliti tározó feltöltésének lehetőségét. Hiszen Nemcsók szavai 5-én már kinyomtatva megjelentek.

Némi figyelmet érdemel, hogy környezetvédő körökben, ahol egyébként Nemcsók professzor köztiszteletnek örvend mint olyan szolid tudós, aki szigorúan a szakmai kompetenciájába eső témákra korlátozza magát; az újdonsült képviselőről jól tudják, hogy soha nem érdeklődött a dunai vízlépcső iránt. Sőt, az új parlament megalakulásakor az egyik bizottsági ülés után meg is említette képviselőtársai körében, hogy a Bős-vitából nem sokat ért egyelőre. Ehhez képest elég gyorsan a nyilvánosság elé állt a tapasztalt Tanács István jóvoltából frissiben kialakított álláspontjával. A felkészülésben bizonyos hiányosságok észlelhetők. Egyáltalán nem hozza szóba a Duna Kör érdemi érveit, mintha sose hallottunk volna a sík vidéki erőművek okozta károkról, és így tovább. Annál szigorúbban ostorozza a Duna Kör „kirekesztő szándékait”, hogy tudniillik ki akarja sajátítani a kormány befolyásolását, s nem hagyja szóhoz jutni például a közvetlenül érdekelt szigetközi önkormányzatokat.

„Az SZDSZ vezető politikusai feltűnően hallgatnak ebben az ügyben” – adja fel a labdát a Népszabadság újságírója. „Én ezt nem csodálom, hiszen a környezetvédelmi mozgalmak az ő segédcsapataik voltak 1989-ben. Az SZDSZ ma a kormánykoalíció egyik pártja, amelynek nagyon nehéz választani az ország valódi érdeke és egykori szövetségeseinek akarata között” – válaszolja a vadonatúj vízlépcsőszakértő és régi reformkommunista. Kiderül tehát a bűnös kapcsolat az ún. „környezetvédők” és a bajkeverő demokratikus ellenzék között!

Meglepetés volt a Tanács István–Nemcsók János páros meglehetősen durva támadása a Horn Gyula és egyes erős érdekcsoportok akaratával szemben álló Duna Kör ellen, lassan inkább megszokott az oldalvágás a demokratikus ellenzék maradék emléke felé, de mindez semmiség a Népszabadság augusztus 12-i számában megjelentekhez képest. Ezúttal Szentkuti Károly, mosonmagyaróvári illetőségű SZDSZ-es képviselő, 37 éves népművelés-politológia képzettségű múzeumigazgató, a Győr-Moson-Sopron Megyei Közgyűlés alelnöke nyilatkozik Hajba Ferencnek.

Szentkuti képviselő úr a helyi érdekekért lobbyzik. Ez tiszta sor. Volt már ilyen vízlépcsőügyben az előző parlament előző kormánypártjában is. Mert ellentétben Nemcsók János állításával, az Antall-kormány egyáltalán nem hallgatott egyértelműen a Duna Körre, a szaktárcára igen nagy befolyást gyakorolt a regionális és vízépítő lobby. A Duna Kör álláspontját többek között az MDF- és Fidesz-frakcióban ülő veterán környezetvédők szívós küzdelmei nyomán nem is egyszer a parlament verte keresztül a kormány ellenében. Az előző mosonmagyaróvári képviselő is szorgalmasan támogatta a vízépítős kormányjavaslatokat.

Szentkuti Károly tehát – ellentétben Nemcsók professzorral – legalább közvetlenül érdekelt. S mint ilyen áll ki a kiliti tározó feltöltése mellett. El is mondja, hogy a szigetközi emberek nem foglalkoznak holmi energiakérdésekkel, országos perspektívákkal, hanem a vízigényes mezőgazdasági kultúra feltételeit szeretnék megteremteni. Csak hát a fránya Duna Kör, miután a Duna csapját kivette a magyar kezekből, s átügyetlenkedte a szlovákokéba, e szerény szándékuknak is útját állja.

Szeretnénk Nemcsók, valamint Szentkuti képviselő urak s nemkülönben a Népszabadság jeles újságíróinak figyelmébe ajánlani, hogy a Duna Kör 1984-ben éppen azért alakult, hogy a magyar–csehszlovák államközi szerződéssel szentesített dunai vízlépcső következményeire, többek között a Duna elterelése folytán a Szigetköz kiszáradására felhívja a közvélemény figyelmét. Nem teszünk szemrehányást a Szigetköz mai szószólóinak, hogy akkoriban nem kiáltottak olyan hangosan nyilvánosságért, mint most, hiszen tisztában vagyunk a 80-as évek „második nyilvánosságának” nyomasztó korlátozottságával, az információáramlás sorompóival s a központi akarattal ellentétes véleménynyilvánítás aránytalanul nagy kockázataival. De azért a mai politikusoknak, akik álláspontjukat közreadják, talán nem ártana ismerni a tényeket. Az illegális Beszélő például bőségesen adott teret a Duna-védőknek. Az egész mozgalom nyitánya éppen Vargha Jánosnak Kien Péter álnéven írott nagyszabású tanulmánya volt 1984-ben, a 9-es számban. Az illegális Beszélő háromkötetes összkiadása minden nagyobb közkönyvtárban megtalálható, de szívesen elküldjük a politikus és újságíró uraknak, ha megrendelik szerkesztőségünkben. Haszonnal forgathatják, mielőtt napi politikai érdekeiknek megfelelően megálmodják, hogy mit is csinált a Duna Kör, és mi a köze a demokratikus ellenzékhez.

Szentkuti képviselő úr sajnos a hivatkozott interjúban elárulja, hogy minderről halvány fogalma sincs. Sőt, hagyta, hogy vaskos tévedések is kerüljenek a szövegbe. Viszont öntudatosan elhatárolja magát a Szabad Demokraták Szövetségének sötét demokratikus ellenzéki múltjától.

Kérdés: „Közismert, hogy a szabad demokraták bizonyos csoportjai és személyei szorosan kötődnek a Duna Körhöz és más környezetvédő mozgalmakhoz. Válasz: Ez tagadhatatlanul igaz, ám az SZDSZ a kormányban – amely örökölte ezt a kétségbeejtő helyzetet – csak pragmatikusan, felelősen gondolkodhat, és nem folytathatja a halogató politikát. A Szigetköz érdekképviselete során több olyan segítő gesztust kaptam a párt ismert személyiségeitől, ami bizakodóvá tesz. Úgy vélem, hogy a szigetközi gondok megítélésében elsősorban a frakciónak kell elfogadnia a mi véleményünket, és nem fordítva.”

Nemcsak szomorú, hanem politikai hiba, amennyiben Szentkuti képviselő úr nem értett félre semmit, ha az SZDSZ mai vezető politikusai közül bárki is ugyanolyan kényelmetlennek tartja a párt alapítóinak ’89 előtti politikai szerepét, mint Szentkuti vagy Nemcsók képviselők, s kritikátlanul szajkózza a kormány jelenlegi álláspontját alátámasztó Duna-mozgalom ellenes propagandaszólamait, amelyek kísértetiesen emlékeztetnek az 1986-os, központilag vezérelt propaganda-hadjáratra (Csúcspont: Szabó László, NSZ), s nem veszi alaposan szemügyre a Duna-mozgalom érveit. Még nem késő. Tegyék meg!

• Belföld