Skip to main content

Szóból ért az ember – félre – a nép szavából

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat

Kapják a területi irodák


Ebben a társadalmi feszültségektől terhes időszakban különös fontossággal kell kezelnünk a munkavállalói érdekvédelem ügyét. Meg kell akadályoznunk a parlament- és pártellenes demagógia térnyerését a dolgozók között, bizonyítanunk kell, hogy a munkavállalók pártja is vagyunk.

A rendszerváltás amúgy sem kielégítő lépései a munkahelyekig alig hatoltak le, a legtöbb helyen egy megmerevedett, anakronisztikus hierarchia jellemző, ahol a munkavállaló kiszolgáltatottnak, fenyegetettnek érzi magát, az általános közérzet romlik.



Sebváltás zenével

Alig két éve még úgy tűnt, hogy országunk egy Európa felé száguldó sportkocsihoz kezd hasonlítani. Mégis mára egy rozzant tragacsban találjuk magunkat, amiben a „rendszerváltó” már a kettest se bírja bevenni. Mit tesz ilyenkor a vezető? Nem, nem bízza a szakemberre a javítást, de nem is gyürkőzik neki maga, hanem kiszáll, és jó nagyokat rúg bele. És persze szidja amúgy magyarosan.

Amilyen nagy lelkesedéssel nyitogatták az új pártok ajtajait az elégedetlenek, most ugyanolyan vehemenciával ütik azokat, amiért nem teljesültek vágyálmaik egy csapásra.

Milyen nagy eredmény volt, hogy a több pártnak sikerült kiszorítani az egy pártot a munkahelyekről, most ugyanezeken a munkahelyeken zeng leghangosabban a több pártot a szívekből kiszavazók kórusa. A nóta eszmei mondanivalója: Parlament és a 6 párt – Be velük a kék Dunába, minél mélyebbre, annál jobb! Az ügyeletes dalszerzők maguk vezénylik lelkesítő munkásindulóikat a dalárdák élén. Akiknek megint csak nem sikerült elég közel keveredni a hőn áhított nemzeti húsosfazékhoz, vagy eltaszigálták őket onnan, pedig már éppen nekiláttak volna a falatozásnak.

A nem kellően vájtfülű hallgató persze könnyen hiheti, hogy e kevéssé lágy dallamok valóban a nép szaván csendülnek, a becsapott, megtévesztett, kiábrándult, magára hagyott, kizsákmányolt munkavállaló tömeg szívéből tör fel, annak mai népzenéjeként. Ismerős szöveg, fülbemászó dallam, tenyérbemászó „neofolkolorittal”.

Népviseltes képviselet

Megindult hát egy sajátos nyomulás a munkavállalók irányába, az új népi demokrata társadalmi ellenzék pártmentesített rongyrázása.

A hallgatag nép tolmácsa szerepet önmagukra osztók – sok éven át hizlalt dolgozói öntudattól hajtva – tele szájjal próbálják kiénekelni a parlamenti pártok csőréből a népsajtot. Mindezt féltő gondoskodásból teszik, nehogy ma született szabadságunk megkezdett épületét az utcáról döntsék romba. Közben minden soruk arról szól, hogy: MUNKÁSOK, menjetek az utcára! Lássátok be végre, hogy rossz lóra tettetek, hisz kidöglött a pártok alól. Mi tudjuk, milyen ló kell nektek. Érdekvédelmi Pegazus. Szárnya alá vesz, szárnyra kél, szárnyakat ad. Privatizáció és teljes foglalkoztatottság, külföldi tőkebevonás és a külföldi adósság elengedése, dolgozói tulajdon és állami támogatás, adócsökkentés, béremelés és az áremelkedés megállítása, szabad piac és államilag garantált szociális biztonság, világkiállítás és a hátrányos helyzetű országrészek felzárkóztatása, Közös Piac és Európa Ház, kapitalizmus és szocializmus, Alice Csodaországa itt és most, tiszta Amerika.

A parlament ahelyett, hogy ezeket intézné, felülemelkedve önmagán, kicsinyes torzsalkodással tölti a drága időt az adófizetők pénzén. A pártok nem pártolják a munkavállalót.

Nép-szó – tiszta szó

Lám, egy dolgozó felháborodottan rohan be a Népszava szerkesztőségébe, büszkén lobogtatva az SZDSZ körlevelét, melyben utasítja pártkádereit, hogy szakszervezeti álarcban beszivárogva a munkahelyekre, a dolgozók mozgalmi belügyeibe durván beletiporva arra próbálja kényszeríteni a szegény dolgozókat, hogy akaratuk ellenére az SZDSZ által már bekebelezett szakszervezetekbe lépjenek át, megcsúfolva ezzel a munkásszolidaritás szent eszméjét és szent gyakorlatát.

A munkavállalók lapjának kötelessége leleplezni e diszkriminatív és igen veszélyes magatartást.

A Népszava ezt meg is teszi ez év április 5-i és 6-i számában „Körlevél körkérdésekkel” „SZDSZ: arccal a gyárak felé” (fényképpel illusztrálva, a következő képaláírással: Ilyen volt egy pártállami munkásgyűlés… Most ki lesz a szónok?) és Ki enged a csábításnak? címmel daloltatja el slágergyanús szerzeményeiben jó hangú előadóművészeivel a fent vázolt mondanivalót. Gondosan vigyáz arra is, hogy nyilvánvalóan kiderüljön: ki kivel van, és ki ellen és kinek kell drukkolni. Szervesen illeszkedik ehhez a Pártok szakszervezeti mezben címmel közreadott tudósítás az SZDSZ parlamenti frakciója munkavállalói tagozatának megalakulásáról, amúgy Népszava-módra. Ebből az derül ki, hogy a szakszervezetek fenyegetésnek és dilettáns ügyeskedésnek tekintik, míg maga az SZDSZ nem tekinti annak saját kezdeményezését.

Ha jól értem a nép szavát, az lenne leginkább kívánatos, hogy a pártok végre ne avatkozzanak a dolgozó nép belügyeibe. Ez aztán a totális össznépi liberalizmus! Hogy miért nem tetszik pont a liberálisoknak? Ezt nem tudjuk meg a Népszavából.




























Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon