Upor Péter

Nyomtatóbarát változat

A TIB december 12-i küldöttgyűlésén elszabadultak az indulatok. A dolgok a már ismerős forgatókönyv szerint zajlottak (lásd: Kónya–Pető-vita, a Magyarok Világszövetségének Kongresszusa). A teremben többségben voltak azok, akik közbekiáltásokkal lehetetlenné tették a küldöttgyűlés munkájának megkezdését. Fő követelésük az volt, hogy az alapszabályt felrúgva nyilvánítsák közgyűlésnek a küldöttgyűlést, hogy a nem küldöttek is szavazhassanak. (A terembe gyakorlatilag boldog-boldogtalan bejutott, feltehetőleg nemcsak TIB-tagok.)

Mintegy 60 perces ordítozás után („Elegünk volt a kommunistákból!” „Hazaárulók!” „Felelősségre vonást és új vezetőséget akarunk!” stb.) az elnökség javaslatára a küldöttek úgy döntöttek, hogy a közgyűlést márciusig elhalasztják. MUK! – márciusban újra kezdjük – zúgták a „radikálisok”.

Ezenközben a TIB-tagságáról egyszer már lemondott Pofosz-vezér, Fónay Jenő meglepő nyugalommal sétált fel s alá hívei körében, a folyosón a Szittyakürtöt árusították, a TIB néhány prominens személyisége, köztük Hegedűs B. András és Maléter Pál özvegye pedig sápadtan figyelték az eseményeket. Obersovszky Gyula, Nagy Erzsébet és mások hasztalan próbálták meg lecsillapítani az indulatokat. Nagy Erzsébet szinte sírva kiáltotta: az, ami most történik, nem méltó a forradalmunkhoz!

A TIB a rendszerváltás idején talán a demokratikus ellenzéket is megelőzve, a legnagyobb erkölcsi súllyal rendelkező politikai erő volt. Mára azonban, jórészt önhibáján kívül, fokozatosan kiszorult a közéletből. Érthető a TIB-tagok, az egykori politikai üldözöttek elégedetlensége és csalódottsága, ’89–90-ben még hősként ünnepelte őket az ország, de anyagi kárpótlásuk mind a mai napig késik. A tagság részéről megnyilvánuló, eredetileg jogos, bár rossz helyre, a szervezet vezetéséhez címzett elégedetlenség is részes abban, hogy a TIB-en belül megjelent és megerősödött a jobboldali populizmus.

A TIB válságáról Hegedűs Lászlót, a szervezet ügyvezető elnökét és Vásárhelyi Miklóst, az eddigi elnököt kérdeztük.

Beszelő: A TIB ’56-os szekciójához tartozó Tittmann József és György István tagsági jogait felfüggesztették. Miért?

Hegedűs László: Mert az országos vezetőség, amely a területi vezetőkből, a választmányból és az elnökségből áll, úgy ítélte meg, hogy Tittmann József és György István folyamatosan alapszabály-ellenes módon cselekszik.

A ’91. májusi közgyűlés elfogadott egy ideiglenes alapszabályt. Ez kimondja, hogy országos szinten, például pártok vezetőivel csak az elnökség tagjai tárgyalhatnak. Tittmann és György többször tárgyalt különböző országos vezetőkkel, tudtunk és megkérdezésünk nélkül, sőt ezekről a tárgyalásokról utólag sem tájékoztattak minket. A megbeszélések során egyebek közt anyagi kötelezettségekkel járó megállapodásokat is kötöttek a TIB nevében. Az egyik kiemelkedő eset az volt, amikor elmentek Torgyánhoz tárgyalni. Erről a TIB elnöksége véletlenül szerzett tudomást; egy kisgazda-képviselő barátunk az utcán szólt nekünk. Az, hogy valakik egyszerűen elmenjenek a Kisgazdapárt zavarosban halászó elnökéhez, és ott a vezetőség tudta és beleegyezése nélkül tárgyaljanak, az elfogadhatatlan.

Beszélő: Sokak szerint a Tittmann és György nevével fémjelzett vonal előretörése a TIB jobbratolódását jelentené. A felfüggesztéssel az elnökség ettől próbálta elhatárolni magát?

H.  L.: Tulajdonképpen  igent kellene mondanom, csakhogy Magyarországon a jelen pillanatban nemigen tisztázott, mi az, hogy jobbra, és mi az, hogy balra. Ha a klasszikus kategóriákban gondolkodunk, akkor valóban egyfajta jobbratolódástól kívántuk elhatárolni magunkat. Itt azonban sokkal inkább arról van szó, hogy egy szájtépős stílustól, egy zavaros mentalitástól igyekezett magát az elnökség elhatárolni.

Volt egy másik probléma is: a TIB alapszabálya úgy rendelkezik ugyan, hogy mód van területi szervezetek létrehozására, és a területi szervezetek önállóak, ők azonban a TIB-en belül egy önálló TIB-et próbálnak csinálni, amelyhez rajtuk kívül senkinek semmi köze nincsen. Erre a szárnyra nem lehet azt mondani, hogy nemzeti vagy népi, erre a szárnyra csak azt lehet mondani, hogy a stílusa teljesen idegen a Történelmi Igazságtétel Bizottság megszokott méltóságteljes stílusától.

Beszélő: A december 12-i küldöttközgyűlésen azonban a felfüggesztést mégis semmisnek mondták ki. Ez az ott uralkodó hangulatnak köszönhető?

H. L.: A felfüggesztés nem egyenlő a kizárással. Abban a reményben nyilvánítottuk semmisnek a felfüggesztést, hogy a hangulatot fel tudjuk oldani ezzel.

Beszélő: A közgyűlés szétordítása után többen úgy vélekedtek, hogy ez az ordítozó, radikális tömeg nem is a TIB-hez, hanem a Fónay-féle Pofoszhoz tartozik.

H. L.: Erről nem tudok biztosat mondani, nem láttam senkinek az igazolványát, nem tudom, milyen emberek jöttek oda be, jó részüket nem ismertem.

Beszélő: Úgy tudom, hogy Fónay Jenő 1989-ben már kilépett a TIB-ből. Milyen minőségben vett részt a küldöttközgyűlésen?

H. L.: Fónay Jenő sokszor meglepi az embert. Most is meglepett mindenkit, mivel kijelentette, ő TIB-tag, annak ellenére, hogy annak idején írásban bejelentette, nem tekinti többé magát a szervezet tagjának.

A Kárpótlási Hivatal

Beszélő: A TIB elnökségét gyakran éri az a kritika, és nemcsak a radikálisok részéről, hogy nem tett meg mindent a politikai kárpótlás ügyében.

H. L.: Magyarországon nem a TIB van hatalmon. A TIB-nek nagyon kevés eszköze van. Amit ezzel a kevés eszközzel meg lehetett tenni, azt a TIB igen határozott formában megtette. Véleményem szerint a Kárpótlási Hivatal ezért is igyekezett elérni, hogy a hivatal mellett működő kárpótlási kollégiumból a TIB tagjai kikerüljenek.

Kezdetben az volt a taktika, elsősorban Kiss Gyulának, az akkor még tárca nélküli miniszternek a taktikája, hogy olyan szervezeteket is meghívtak, amelyek a TIB véleménye szerint szóba sem kerülhettek volna a kollégium tagjaiként. Hiszen az ily módon meghívott emberek a pártállam szervezeteinek ismert képviselői voltak. Mi ez ellen tiltakoztunk, s tulajdonképpen ettől a pillanattól erőteljes konfrontáció alakult ki a Kárpótlási Hivatal és a TIB között. Ez a konfrontáció a későbbiekben tovább élesedett, mert a Kárpótlási Hivatal szemmel láthatóan mindössze hivatalsegédi szerepet szánt a kollégium tagjainak. Rendszerint levelezések lebonyolítására próbálták befogni a társaságot. Mi ezzel szemben a törvényelőkészítési munkában való részvételt szorgalmaztuk igen erőteljes formában. Egy idő után felszólították a kollégium tagjait, hogy kollektíven mondjanak le. A három TIB-tag közölte, hogy nem mond le.

Beszélő: Mit mondtak, miért kell lemondaniuk a kollégium tagjainak?

H. L.: Teljesen világos volt, hogy itt a TIB tagjait akarták kitenni, mégpedig azért, mert a TIB a törvényalkotásban való részvétel jogát követelte.

Beszélő: Ezek szerint a kormányzat volna a felelős azért, hogy a politikai kárpótlással foglalkozó törvénytervezet csak most készült el?

H. L.: Ezt nem mondtam. Én a magam részéről az egész ügyben nemcsak a kormányt, hanem az egész parlamentet, mind a hat pártot hibáztatom. Olyan hangulatot teremtettek, és ebben legnagyobb meglepetésünkre és fájdalmunkra az SZDSZ és a Fidesz is erőteljes szerepet játszott, hogy a politikai üldözöttek kárpótlásának ügye mellékessé vált. A Fidesz és több SZDSZ-es képviselő azt állította, hogy Magyarországon mindenki kárvallott, tehát itt nem kell külön senkit se kárpótolni, mert akkor mindenkit kárpótolni kellene. Néhány SZDSZ-es képviselő azt tette szóvá, hogy a ’44-ben elhurcolt zsidósággal nem törődik senki. Pedig természetesen nem erről volt szó, hanem arról, hogy először azokat kellett volna kárpótolni, akik ezért az új rendszerért tettek valamit, amiért börtönbüntetést szenvedtek, vagy akiknek a családtagjait kivégezték. Ily módon duzzadt, dagadt az egész ügy, a kormány nehéz helyzetbe került, húzta-halasztotta a dolgokat, és ez a Kárpótlási Hivatalban teljesen érzékelhető volt. Ami igazán tragikus és sérelmes, az az, hogy még nem volt olyan rendszer, amely ne azoknak az embereknek adott volna legelőször kárpótlást, akik mindent megtettek a létrejöttéért.

Jobbra át?

Beszélő: A kormány végül is a múlt év végén beterjesztett két törvénytervezetet, melyek közül az első az ’56 előtti és utáni politikai elítéltek és a volt munkaszolgálatosok kárpótlásával, a második a ’63 utáni politikai ítéletek semmissé nyilvánításával foglalkozik. Mennyire elégedett a TIB ezzel a két törvénytervezettel?

H. L.: A TIB elnökségének ezzel kapcsolatos állásfoglalása világos. A TIB szükségesnek tartaná egy harmadik törvény létrehozását is a történelmi igazságtétel személyes vonatkozású kérdéseinek ügyében. Ha megszületik a beterjesztett kárpótlási törvény, akkor az elítéltek kisebb-nagyobb mérvű járadékhoz jutnak ugyan, de az alapvető problémák még mindig nem lesznek megoldva. Például az olyan egyszerű probléma, hogy az elítéltek egy jó része, miután kijött a börtönből, hosszú ideig nem dolgozhatott. Kidobták az egyik munkahelyéről, elment egy másik helyre „néger”-nek, ahol dolgozhatott ugyan, de nyugdíjalapra nem tehetett szert. Munkahelyi előmenetelre sem számíthatott, és amikor nyugdíjba ment, alacsony nyugdíjat állapítottak meg neki. Ezt a nyugdíjat hiába emelik a kárpótlás összegével és az előzetesen kapott 500 forintokkal, egészen biztos, hogy a legtöbb alacsony nyugdíjú ’56-os nem fogja elérni azt a nyugdíjszintet, amit egy átlag magyar állampolgár elér. Ily módon az egésznek az lesz a végkicsengése, hogy az áldozat abban a rendszerben, amelyért áldozatot vállalt, továbbra is sokkal rosszabb helyzetben lesz, mint az átlag.

Az már nem az a TIB lesz

Beszélő: A december 12-i közgyűlésen elhangzott, hogy az elnöki posztról ön végül is nem mondott le, de nem akarja újrajelöltetni magát. Szeretném, ha értelmezné, mit jelent ez valójában?

Vásárhelyi Miklós: Amikor ezt ’91 novemberében bejelentettem, arra számítottam, hogy a decemberi küldöttgyűlésen bejelentésemet tudomásul veszik, és az országos választmány köréből egy új elnököt választanak. A gyűlés azonban félbeszakadt, és a következő csak márciusban lesz. Remélhetőleg ez a néhány hónap elegendő lesz arra, hogy a TIB megfelelő embert találjon erre a posztra.

Beszélő: Szerepet játszott elhatározásában, hogy a TIB egyes szárnyai egyre inkább jobbratolódnak?

V. M.: Igen, természetesen. A Magyar Fórumban cikk is jelent meg ellenem, amelyben elsősorban a kommunista múltamat vetik a szememre. Én ’56 előtt voltam ellenzékben Rákosival szemben. Ebben a mi voltomban támadtak, valótlanságot állítottak rólam és rágalmaztak. Ilyen körülmények között az elnöki tisztet nem akartam tovább vállalni. Ehhez még hadd tegyem hozzá azt is, úgy láttam, hogy a TIB tagságának egy része nem ért egyet azzal az egyértelmű és határozott ellenkezéssel, amit én a Zétényi–Takács-féle törvénnyel szemben tanúsítottam.

Beszélő: Gyakran elhangzik a TIB vezetőségével szemben az a vád, hogy a politikai kárpótlás ügyében nem volt elég határozott.

V. M.: Ez nem felel meg a valóságnak. Ebben a tekintetben mi mindent megtettünk. Végül is mi nem vagyunk kormányszerv. Mégis a mi közgyűlésünk volt az, ahol, éppen a nyomást érzékelve, Antall József miniszterelnök ígéretet tett, hogy a politikai kárpótlási törvény ’91 őszére meglesz. A TIB mindent megtett, ami törvényes keretek között számára biztosítva volt, az azonban igaz, hogy olyan handabandázásokra és demagóg fenyegetőzésekre, amelyek mögött tulajdonképpen semmi sincs, csak figyelemelterelés és feltűnési viszketegség, mi nem voltunk hajlandóak.

Beszélő: Mi vezethetné ki a jelenlegi válságból a TIB-et?

V. M.: Én egyetlen lehetőséget látok, ha a TIB visszatér az alapító okirat szelleméhez és azokhoz az eszmékhez, melyeknek jegyében annak idején megszületett. Ez egyrészről azt jelentené, hogy követeljük az igazságtételt, ami elsősorban az áldozatok igazságának érvényre juttatását jelenti, politikai, gazdasági és morális téren. Másrészről követeljük a múlt igazi bűnöseinek megnevezését; ezeket az embereket a nemzet megvetésének kell kitenni. Egyébként ezen a téren is mi voltunk azok, akik tettek valamit, hiszen az első történelemkönyv ’56-ról a TIB kezdeményezésére és kiadásában jelent meg. Amit mi nem akarunk, az az, hogy most feljelentési hullám kezdődjék, és politikai pereket indítsanak.

Beszélő: Mennyire érzi valósnak azt a veszélyt, hogy a TIB esetleg végképp a jobbszélre sodródik?

V. M.: Kétségkívül fennáll ennek a veszélye. Ha a szervezet a jobbszélre sodródik, ez a TIB már nem lesz az a TIB, amit mi annak idején, 1988-ban, még a diktatúra idején illegális körülmények között megalakítottunk. Azt hiszem, ezzel a véleményemmel egyetért az a 40 ember is, akikkel együtt alapítottuk a szervezetet, mégpedig az igazságtétel és a megbékélés szellemében.

• Belföld