Solt Ottilia

Nyomtatóbarát változat

A magyar egészségügy – ma már ki tudja miért – 1957-ben Pomázon egy állami gazdaságot kapott ajándékba. (Akkor is történt egy és más: talán valakinek, egy becsben tartott embernek, valami új tér kellett?) 200 ággyal munkaterápiás intézet alakult belőle, vagy inkább rajta, pszichiátriai betegek számára. A konstrukció (mind a mai napig) egyedülálló, de nem előzmény nélküli: a pomázi Munkaterápiás Intézet első igazgatója az a korábbi egészségügyi minisztériumi főtisztviselő volt, aki az intapusztai Benedek István-féle „Aranyketrec”, akkor nonkonform munkaterápiás pszichiátriai intézmény útját egyengette. Pomáz azért unikum a többi munkaterápiás intézethez képest, mert „kulcsszáma” szerint nem is egészségügyi, hanem gazdasági alakulat, a Népjóléti Minisztérium gazdasági főosztályához tartozik. Kap ugyan támogatást az egészségügy pénzéből minden egyes ágyra, de a szokásos kórházi szabályozás nem érvényes rá. 1970 óta a hivatalos minősítése „közszolgáltató vállalat”, amely 80%-os nyereségadó-kedvezményt élvez. Fő-fő főnöke gazdasági igazgató, s csak az egyik helyettese orvos, három gazdasági műszaki igazgató mellett.

1957 óta, az idők folyamán minden új vezető igazított-alakított valamit Pomázon. Időközben a terápiás főprofil az alkoholbetegek gyógyítása lett. Pomáz az Országos Alkohológiai Intézet legnagyobb bázisintézménye. A mai 750 ágyból 400 alkoholbetegeké, másik 40 ágy alkoholbetegek belgyógyászati osztályát alkotja. Két további osztályon krónikus elmebetegeket helyeznek el, s a legutóbbi fejlesztés során létrehoztak egy 60 ezres lakosú ellátási körzetre szabott felvételes (heveny) pszichiátriai osztályt is. Folytak Pomázon már különféle terápiás kísérletek, indultak jó pszichiáterkarrierek. Mindamellett Pomázon – mivel nem kórház – nem lehet szakvizsgázni. A fiataloknak tehát tovább kell állniuk, s a szakorvosok is kirekesztődnek kicsit a szakmából. Az egyik osztályon, ahol a művészetterápiának tekintélyes hagyománya van, most színjátszó-terápia folyik, a másikon lassú profilváltozás ment végbe: helyet kapnak a társadalmi hajótöröttek: „Védett munkahelyeket” és elhelyezést nyújtanak olyan embereknek, akik nem kaptak soha elmebetegségi diagnózist, de mégis képtelenek önálló életvitelre. (Mióta ez a sajátos tartós állapot nem a rendőrségi internálótáborok fennhatósága alá esik, egyre nyilvánvalóbbá válik az effajta parkolópályák szükségessége.)

A mindennapok kikényszerítette átalakulást újabb kísérlet követte: 1990 őszétől átképzés is folyik Pomázon. A megye érettségizett munkanélküli fiataljai szociális asszisztens szakmát tanulhatnak másfél éves bentlakásos tanfolyam keretében, átképzési támogatást élvezve a Munkaügyi Minisztériumtól. (Hogy mi az a szociális asszisztens, arra ne várjon precíz választ a Nyájas Olvasó: ez a szakma még csak most keresi tartalmát és helyét. Csak az biztos, hogy szükség van és szükség lesz rá. Ha másért nem, azért, hogy a konzervatívabb liberálisok harcolhassanak „a szociális munkások zsarnoksága ellen”. A kevéske szociális munkás egyelőre mindenesetre az antiliberálisok erőszakos rohamainak feltartóztatásával foglalatoskodik.)

Ezenkívül az orvos-igazgató egy alkoholambulanciát hozott létre a XVII. kerületben az intézet költségvetéséből az elbocsátott alkoholbetegek utógondozására, az itteni szakemberekkel. De Pomázon nem csupán a jó két éve kinevezett orvos-igazgató (egyébként formabontó módon nem klinikus, hanem szervező, s a minisztériumból érkezett) igyekezett lépést tartani a társadalmi környezet rohamos változásaival, hanem a gazdasági vezetők is: ők kft.-ket gründoltak a szokásos módon a gazdaság vagyonának hasznosítására.

Önmagában ez sem volna baj, az orvosegészségügyieket mégis szorongással töltötte el a sejtelem: ebben az új piacgazdaságban a betegek és az ő rehabilitációjuk szempontjai a végén még a gazdasági hatékonyság akadályozóinak bizonyulnak, s a gyógyító szakszemélyzettel együtt kicsöppennek Pomázról. Ráadásul a gazdaság (állami) földterületére, értékesebb s fekvésénél fogva valóban értékes részére az érdekelt önkormányzatok is szemet vetettek, az ún. Duna-parti telepen például golfpályát akarnának létesíteni. Itt bizony a terápiás népesség előbb-utóbb útban lesz. Az orvos-igazgató és a mögéje sorakozó szociális munkatársak szocioterápiás álmaikat féltik, a pszichiáterek a klasszikus szakmát, a kísérletezők terápiás kísérleteiket, a gazdasági vezetők többek között saját magukat, mert „pártállami múltjuk van”. Mások – éppen pártállami múlt híján az előmenetelben mellőzöttek – úgy érzik, hogy most elérkezett az ő érvényesülésük ideje is. A minisztérium által elrendelt orvosigazgató-választás – hát nem éppen „megalvadt struktúrák”.

Az alábbi levelet pl. ismeretlen tettes más-más osztályvezető főorvosokat jelölve meg feladóként a sajtónak és parlamenti képviselőknek küldte szét. (Kissé rövidítve közöljük.)

Páratlan komédia színhelye volt január elején az a pomázi Munkaterápiás Intézet, ami a Népjóléti Minisztérium közvetlen irányítása alá tartozó országos jellegű intézmény. Egy sebtében összehívott munkaértekezlet résztvevői megdöbbenve értesültek a helyszínen, hogy a szakmai igazgatóhelyettes szokásos üres és zavaros beszámolója után bizalmi szavazásra kerül sor. Valamennyi jelenlevő nyílt szavazással, a négy évnél régebben állományban levők pedig titkos szavazással kell hogy voksoljanak, ez fogja pótolni a másutt már lezajlott orvosigazgató-választást.

A hatást fokozta az elnöklő menedzser igazgató kijelentése, hogy a szavazásnak semmi jelentősége nincs, mert orvos helyettesét ő nevezte ki, de eleget kell tenni az államtitkár utasításának, aki a szavazást elrendelte! (…)

A leírt esemény méltó állomása az intézetben már évek óta folyó történéseknek. Csaknem évtizede kezdődött, amikor a krónikus elmebetegek munkaterápiájával és rehabilitációjával foglalkozó intézetet összeházasították egy veszteséges termelőszövetkezettel. Az így kialakított vállalat élére a párttitkár barátját, egy csendes, szerény mérnököt neveztek ki igazgatónak. Az akkori állampárt büszkén jelentette ki, hogy létrehozták az első nyereségérdekelt egészségügyi vállalatot. Azóta az igazgató feudális főúrrá nőtte ki magát, de a vállalat tényleg nyereséges lett. Olyan érdekeltségi rendszert vezetett be, hogy mindenki kénytelen volt a pénzt hajszolni. Alkoholistákat kezdtek felvenni, akik ingyen munkaerőt jelentettek, és betegen is vállalták – egy kis zsebpénz reményében – a munkát. (…)

A szakemberek tömeges elvándorlását átmenetileg csökkentette a korábbi orvos vezető által kierőszakolt új, klinikai osztályok létesítése, de amikor kiderült, hogy ezek csak viszik a vezetők nyereségét, nem hozzák a profitot, megindult a harc a színvonalat kétségbeesetten védő szakemberek ellen. A nyugdíjba kényszerített igazgatóhelyettes főorvos utóda – egy minisztériumi ejtőernyős, akit már a teljhatalmú igazgató nevezett ki – zavaros elképzeléseivel, hozzá nem értésével már lojális partner lett.

A korábbi vezetés szempontjából jól sikerült a rendszerváltás is: a korábbi pártvezetőkből igazgatóhelyettesek lettek, jelenleg folyik a vagyonmentés, magánvállalkozásokba, üzletekbe fektetik jelentős jövedelmüket. Most már az egészségügy költségvetése is szabad préda, profitnövelő beruházásokba lehet fektetni – természetesen az egészségügy rovására…

Némelyek válaszoltak az elképedt ál-feladóknak. Részlet egy válaszból:

Igen tisztelt Kollega Úr!

Bár a névtelenségbe burkolt levelek ritkán élveznek elsődlegességet az ügyek vizsgálatát illetően, ez esetben – véleményem szerint is – kivételt tehetünk, mivel legutóbbi (novemberi) látogatásom alkalmával hasonlókat tapasztaltam.

Az intézet nagy részét végigjárva, az ott dolgozó orvoskollégákkal beszélgetve hangsúlyozottan kértem, hogy tényszerű objektív összefoglalást adjanak mindazokról a véleményezett törvénytelenségekről, gazdasági manipulációkról, melyek szakmailag nevetségessé, cinikussá és elégtelenné süllyesztik a krónikus elmebetegek munkaterápiájával, rehabilitációjával, illetve gyógyításával való munkát. (…)

Mint kormánypárti képviselő és a Magyar Demokrata fórum tagja természetesen teljesen egyetértek a levelet színező politikai felfogással. Nevezetesen társadalmi-politikai rendszerváltás alapjait nem jelentheti volt egypárti hatalom birtokosainak, szakmailag és erkölcsileg kifogásolható funkcionáriusainak átmentése.

Igaz, a küldött névtelen levél önmagában is szomorú bizonyítéka a ma még mindig megtalálható félelemnek. Ám az új mezbe öltözött, pökhendi magabiztosság mögött csak egy bolsevista diktatúrához szökött (sic!), de egyre lazább garnitúra lapul meg, mely kihasználja az alkotmányos demokrácia nyújtotta lehetőségek hátrányait.

Biztosítom Önt és valamennyi – pártállástól független –, a kormányhoz lojális munkatársait, hogy észrevételeik nem kerülik el sem a magam, sem az Országgyűlés egészségügyi bizottságának figyelmét.

Bizalmát megköszönve további értesítést várva üdvözlöm:

Bp. 1991. febr. 16.

(aláírás)

Az orvos-igazgató, akinek határozott elképzelései voltak az intézmény racionális átalakításáról, az intézet komplex átvilágítását kérte a minisztériumtól, vélelmezve a gazdasági vezetők (beleértve főnökét) az egészségügy rovására véghezvitt manővereit. Nem tudta saját posztját megmenteni: a közigazgatási államtitkár miniszteri biztost nevezett ki Pomáz élére, egy pszichiátert. Egy orvost. Pártállami múlt nélkül. Az orvos-igazgató értett a szóból, önként távozott, hat hónapi fizetéssel, amit felmondási idejére kapott.

A Népjóléti Minisztérium politikai államtitkára – maga is pszichiáter – azt mondja, hogy Pomázban nagy fantázia van, egyedülálló lehetőség. Mintaintézményt lehet és kell belőle csinálni. A miniszteri biztos – a rehabilitáció tárgykörében nemzetközi fórumokon publikáló szentendrei szak-főorvos asszony – dolgozik a terveken.

Levendel László professzor, a magyar alkohológia és rehabilitáció vitathatatlan tekintélye, az Országos Alkohológiai Intézet tiszteletbeli (mert fizetséget el nem fogadó) igazgatója reméli, hogy a magyar egészségügyet a következő években elborító alkoholkövetkezmények megelőzésére az alkoholbetegek nem fognak kiszorulni az egészségügyi ellátás rendszeréből. Mert csak most kezdjük érezni azt, amit az alkoholszakemberek (kevés van) régen mondanak: az alkoholizmus terjedésének másodlagos, belgyógyászati következményei csak az alkoholizmus kialakulása után évekkel jelentkeznek, vagyis mostanában. A kórházak belgyógyászati ágyainak 20-30%-án az alkohol rombolásait kezelik, háromszor annyi pénzért, mint magát az alkoholizmust. Szóval, minden ellenkező híresztelés ellenére folyik a rendszerváltás.

• Belföld