Skip to main content

Tisztelt Beszélő, kedves Eörsi János!

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat
(A győztesek törvénye, Beszélő, 1991. 46. szám)


Egy ideje már nem lehet meglepni rágalmakkal, legfeljebb az érdekel, hogy miért pont azzal próbálnak rossz hírbe keverni, amivel. Máig sem tudom, miért pont azt találták ki rólam, hogy homoszexuális vagyok, hogy az anyám az a Kállai Éva, aki ’56-ban a Köztársaság téren a pártház ablakából kiugorva öngyilkos lett, vagy miért pont azt kérdezte a miniszterelnök úr, hogy az anyám valóban kihallgató tiszt volt-e.

Eörsi János a Beszélő 46. számában, megjelent „A győztesek törvénye” című cikkében sem az a kérdés számomra, hogy miért rágalmaz (bár tekintettel régi ismeretségünkre és a Beszélő „SZDSZ-közeliségére”, itt azért ez sem lenne mellékes), hanem az, hogy miért pont azzal, amivel. Azt írja, hogy én egy nemrég hozott alkotmánybírósági határozatra hivatkozva, leplezve közönyömet az igazságszolgáltatás esetleges kormánybefolyásának kérdése iránt, értem el, hogy az SZDSZ igennel szavazzon a bírák kinevezéséről szóló törvényre. Tulajdonképpen azt is írhatta volna ennyi erővel, hogy a Zétényi–Takács-javaslat elkötelezett híve vagyok, vagy a kárpótlás ügyének magyar bajnoka, és kedvenc politikusom mondjuk Kónya Imre vagy Torgyán József.

Csak a tények iránt is érdeklődők kedvéért említem: az SZDSZ-képviselőcsoportban igen-igen határozottan azt az álláspontot képviseltem, hogy a bírói kinevezési törvényre, annak ellenére, hogy kompromisszumos jellegű megoldás alakult ki néhány kérdésben, szavazzunk nemmel, mert a bírói függőségcsorbításának enyhített változata is sérti az SZDSZ által vallott elveket. Képviselőtársaim többsége azonban más véleményen volt. Így (Eörsi István újabb keletű minősítése szerint) mint jó bolsevik tudomásul vettem leszavazásomat, és a pártegység érdekében a többiekkel szavaztam.

Eörsi János rágalmazási ötletére egyetlen elfogadható magyarázat lehet: informátorai felületesen tájékoztatták, és így összetévesztett engem a frakcióvezetésben elődömmel, Tölgyessy Péterrel (olyannyira hasonlítunk egymásra), aki valóban a cikkben elmarasztalt álláspontot képviselte.

Eörsi János azt is írja, hogy az SZDSZ-t „nem nagyon érdekli, ami életidegennek tetszik a közelgő pártelnökválasztás fényében”. Én ezt másként látom, de annál rosszabb nekem és a tényeknek, amelyek iránt Eörsi úr, saját koncepciójának előadhatósága érdekében, nem nagy érdeklődést mutat.

Budapest, 1991. november 18.

Üdvözlettel:














Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon