Skip to main content

Újból a BKV-ról

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat


Keller László január 19-i számunkba cikket írt „A BKV alulnézetből” címmel. A cikk legtöbb ténybeli állítását cáfolja két olvasónk: a cikkben név szerint említett Oravecz Mártától, a BKV fejlesztési részlegének munkatársától levelet kaptunk, Szentpáli Gavallér Csaba pedig, aki ’74 óta a BKV-Előre kajak-kenu edzője, és aki a vállalat ügyeiben pártatlannak vallja magát, személyesen kereste fel szerkesztőségünket. Közléseit megerősítendő felhívtuk dr. Zahumenszky Józsefet, a BKV 62 éves, három héttel nyugdíjba vonulása előtt álló vezérigazgatóját is.

Igyekszünk a tények helyreigazítására törekedni. Mégis, hogy eligazodjunk: Keller írása oly módon érvel a közlekedési vállalat decentralizálása (az eddiginél önállóbb üzemegységi gazdálkodás) mellett, hogy megpróbálja kimutatni: a vállalat irányító apparátusa nagyobb a kelleténél, és a vezetők nem szakértelmüknek, hanem az órendszerbeli politikai pozícióiknak köszönhetik beosztásukat. Keller pazarló, sőt korrupciós költekezésre is tud „konkrétumokat”.

Ami az utóbbiakat illeti: Zahumenszky dr. közli, hogy valóban járt tavaly év végén Mexikóban, ám nem a BKV, hanem a Nemzetközi Közlekedéstudományi Társaság (UITP) költségére, ő ugyanis a társaság alelnöke; a társaságnak ’89-ben itt, Pesten, most Mexikóban volt kongresszusa. Élénk érdeklődés és siker övezte egyébként előadását, amelyet a kelet-európai és a hazai helyzetről s benne a tömegközlekedés állapotáról tartott. A márkás fényképezőgépeket és hasonlókat (amiket Keller szerint egymás közt osztottak szét a vezetők) reprezentációs keretből vásárolták a BKV külföldi partnerei számára.

Tokaji Imre gépészmérnök, közlekedési szakmérnök, korábbi építési igazgatói beosztását valóban függetlenített parttitkári posztra cserélte hét évvel ezelőtt, mert – Szentpáli információja szerint – őt szemelték ki a vezérigazgató utódjául, és a felsőbbség (eszerint tehát az akkori fővárosi vezetés) számára az utódlás csak így volt elfogadható. Mindenesetre – magyarázza Szentpáli – nem politikai odaadásból vállalta el a párttitkárságot a vezérigazgató-jelölt. Két évvel ezelőtt egyébként visszahelyezték Tokajit igazgatói állásába. A közlekedésmérnöki és gazdasági mérnöki diplomával rendelkező Vág Pétert az egyik legjobb szakembernek tartja a vezérigazgató. Vállalati pártbizottsági munkáját társadalmi munkában végezte (ekként tölti be a kajak-kenu szakosztály elnöki posztját is); rendes beosztása szerint az autóbuszegység vezetője, majd fejlesztési főmérnök volt, aztán lett az átszervezés eredményeként műszaki főosztályvezető. Nem ügyvezetője – mint Keller írja –, hanem csupán BKV-képviselőként felügyelőbizottsági tagja a gumiabroncs-felújítást végző, német–magyar kft.-nek.

A tavaly őszi, vállalatközponti apparátus csökkentését megcélzó átszervezés során megszűntették a létesítményfejlesztő osztályt, ahol K. Juhász Erzsébet dolgozott (akinek egyébként nincs a fejlesztői feladatokhoz szükséges épületgépészi vagy járműgépészi oklevele). Keller állításával ellentétben nem elbocsátották, hanem más beosztásba helyezték át Juhász Erzsébetet, aki – és ez igaz – valóban nem ment be dolgozni azóta, mivelhogy táppénzen van.










Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon