Skip to main content

Václav Havel a NATO-ról és a Varsói Szerződésről

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat


Václav Havel május második hetében az Európa Tanács Parlamentjének vendége volt. Egyórás előadásában többek között elemezte a Varsói Szerződés és a NATO általa elképzelt jövőbeli szerepét és feladatát, majd – szokásához híven – javaslatot is tett.

A Varsói Szerződés egyik fő feladata az volt, hogy fenntartsa és jelképezze azon európai országok csatlós és alárendelt helyzetét, amelyek fölött a II. világháború után Sztálin megszerezte a hatalmat.

A jelenlegi, radikálisan új helyzetben azonban mindkét katonai tömbnek át kéne alakulnia egy egészen új, összeurópai biztonsági rendszerré, amelyet mind az USA és Kanada, mind a Szovjetunió garantálna. Az átalakulás fokozatos lenne: a két szövetség egyre inkább a közös leszerelési tárgyalások politikai eszközévé válik, s gyengül az a funkciója, hogy Európa egyik felét védelmezi a másik fél esetleges támadásával szemben.

A NATO-nak, amely demokratikusabb, értelmesebb és jobban működik, át kell alakulnia az új európai rendszer hasznára, a Varsói Szerződésnek pedig, amint betöltötte az európai leszerelés politikai eszközének szerepét, meg kell szűnnie. De a NATO-nak is változnia kell: meg kell változtatnia nevét és katonai doktrínáját, mert a hidegháborúnak vége, s a jelenlegi fejlődés meg nem értését jelentené, ha Európának a NATO zászlaja alatt kellene egyesülnie.

Az egységesülő Európának a helsinki folyamat szellemét tükröző egységes biztonsági rendszerre van szüksége, amely fokozatosan, a helsinki folyamat által biztosítón alapokon épül fel.

Az Európa Tanács szellemi és erkölcsi alapja a legjobb alap a jövő integrált Európájához, s ráadásul összeurópai intézményként jött létre. Csehszlovákia javasolja az Európai Biztonsági Bizottság létrehozását, amely kiindulópontja lehet a fenti folyamatnak. Ehhez arra van szükség, hogy a helsinki folyamat túlnőjön azon, hogy a biztonsági kérdésekben ajánlásokat vagy javaslatokat tesz a részt vevő országoknak. Át kellene térnie a közös szerződési kötelezettségek területére, így a biztosítékok széles körét tudná megteremteni az egységesülő Európa politikai egységéhez. E szerződések rendszere biztosítaná a tagországok biztonsági együttműködését, a kölcsönös segítségnyújtást kívülről jövő támadás esetén, s kötelezné a tagországokat, hogy helyi konfliktusok esetén alávessék magukat a közös döntőbíráskodásnak.

Ilyen szerződések és egyezségek véglegesen rögzítenék a jelenlegi európai határokat, ezeket szavatolnák, s egyúttal pontot tennének a II. világháború végére, annak minden szerencsétlen következményére, s Európa hosszú megosztottságára is.

A jövő év végéig le lehet fektetni az új, egységes helsinki biztonsági rendszer alapjait, amely minden európai államnak megadná a biztonságos érzést, hogy nem kell egymástól félniük, mert mindannyian ugyanazon kölcsönös biztonsági rendszer tagjai, amely az egyenjogúságon alapszik, s mindegyikük kötelessége, hogy biztosítsák egymás függetlenségét.
















Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon