–rp– [Upor Péter]

Nyomtatóbarát változat

Merényi Judit: Valamikor régen is így hívták ezt a házat. Akkoriban itt a környéken volt a nép által Kis Faládának hívott Kisfaludy Színház, a Katolikus Legényegylet és egy másik kulturális egyesület, s tulajdonképpen ezek központjául szolgált a Társas Kör. Azért akartam ezt a nevet visszavenni, mert utálom a művelődési ház elnevezést. Azt hiszem, ehhez minden jogom megvan, hiszen én ebben az intézményrendszerben „nőttem fel”. A névváltozás természetesen funkcióváltozást is jelent. Amikor ’77-ben időlegesen átköltöztünk innen a Zichy-kastélyba, lehetőségünk nyílt arra, hogy ne művelődési házat, hanem valami mást csináljunk.

Beszélő: Milyen intézményekből áll az Óbudai Társaskör?

M. J.: Három intézményt foglal magában. Van ez a ház, amely a tulajdonképpeni központ, a házban egy nagyobb koncert- és előadóterem található, egy kisebb, klubfoglalkozásokra alkalmas szoba, egy táncstúdió, egy kávézó, az irodák és egy pincegaléria. ’87-ben szervezetileg, elsősorban költségcsökkentési okokból, az intézményhez kapcsolták a Békásmegyeri Közösségi Házat, amely „rendes” művelődési házként működik. Végezetül hozzánk tartozik az Óbudai Helytörténeti Gyűjtemény, melynek egy része a költözés után is a Zichy-kastélyban maradt, s amelynek másik része a Fő téren a Kun Zsigmond Néprajzi Múzeumban van, mely utóbbi valójában egy gyönyörű lakásmúzeum.

Beszélő: Mikor költöztek vissza ide a Zichy-kastélyból?

M. J.: Ezt az épületet ’88-ra újította fel a Fővárosi Tanács és a Műemlékvédelmi Felügyelőség komoly összegekért. Úgy érzem, mind az építész Korompai Katalin, mind az építők, az I. Számú Építőipari Vállalat nagyon szerették ezt az épületet, és ez meg is látszik rajta.

Beszélő: Miből fedezik a ház működéséhez szükséges költségeket, kik támogatják önöket?

M. J.: Egyrészről van a központi költségvetésből származó százforintos „fejkvóta”. Az önkormányzat ugyanekkora összeget bocsát a rendelkezésünkre. Ez utóbbit a jövőben megpróbáljuk pályázati rendszerben elosztani. Ez úgy történne, hogy végre konkrét feladatokra kapnánk a pénzt. A pályázatot pontos költségvetéssel együtt kell beadni a bírálóbizottsághoz, és ők döntik el, hogy szükség van-e erre a tevékenységre. Ezzel az elosztási formával én teljesen egyetértek, egy veszélyt azonban látok: a pályázatok elbírálásánál nem lehet távolról dönteni.

Könnyű helyzet


Beszélő: A két említett forráson kívül honnan jutnak még pénzhez?

M. J.: Mindig megpróbáltuk úgy működtetni a házat, hogy ne a sült galambot várjuk. ’78-ban, amikor a Zichy-kastély kertjében a Filharmóniával közösen koncertsorozatot rendeztünk, akkor azt például a Belkereskedelmi Minisztérium támogatásával csináltuk. A Művészeti Alap rendszeresen segíti rendezvényeinket. Tavaly például a Veszprémi Kamarazenei Fesztivál elmaradása miatt egy óbudai kamarazenei találkozót rendeztünk. „Könnyű” helyzetben voltunk, hiszen ennek a találkozónak a házigazdaszerepét a Liszt Ferenc Kamarazenekar vállalta föl, s így persze hogy kaptunk támogatást. De ahhoz, hogy a Liszt Ferenc Kamarazenekart fölírhassam a zászlónkra, ahhoz elég sokat kellett dolgozni. Mint ahogy ahhoz is, hogy a különböző zenebarátklubjainkba olyan művészek jöjjenek el, mint Polgár László, Ligeti András, Körmendi Klára és Pitti Katalin. A kapcsolatoknak ez a fajta kiépítése csak lépésenként történhet, és hosszú évek munkájának eredménye. Többek között ezért is vagyok ellene az úgynevezett népművelői fluktuációnak. „Itt nem jó, ott nem jó, amott nem jó.” Egy helyen kell dolgozni, és nagyon sok mindent kell ismerni ahhoz, hogy eredményt tudjunk felmutatni.

Beszélő: Az elmúlt egy évben bővültek vagy szűkültek az anyagi forrásaik?


M. J.: Nagy változás nem volt. A lehetőségeket látom nagyobbnak. Több az alapítvány, több a pályázat, s ezt nagyon jónak érzem. Igenis tessék pályázni, igenis tessék feladatokra, tevékenységekre adni a pénzt. Természetesen fűteni és világítani is kell, és van egy stáb, amelyik dolgozik, és erre is kell a pénz, de ez a stáb nem lehet negyven ember egy kerületi művelődési háznál. Ugyanis erre is van példa. Nem igaz, hogy negyven emberre van szükség. Mi például négyen vagyunk népművelők.

Beszélő: Milyen rendezvényeik vannak, mi történik a házban?

M. J.: Vannak úgynevezett profittermelő ágazataink, ezek közé tartoznak úgynevezett mozgásművészeti és nyelvtanfolyamaink és a ház bérbeadása. Az épület olyan szép, hogy adott esetben nagy pénzért tudjuk kiadni. A nagy pénzt persze viszonylagosan kell érteni. A Reklámszövetség például rendszeresen nálunk tartja előadásait, s ilyenkor 30 ezer forintot kérünk terembérként. Ez nem tűnik olyan soknak, de ha arra gondolok, hogy ebből az egyik zenebarátklubunk költségvetését ki tudom sakkozni, akkor már nem is olyan rossz. Ezzel az úgynevezett spórolósdival, vagy ha úgy tetszik, gazdálkodói szemlélettel esküszöm, hogy nem kerül annyiba a kultúra támogatása, mint amiről beszélni szoktak.

A házban rengeteg klub működik. Ezek között van néhány hagyományosnak mondható, mint a bridzsklub, s néhány különlegesség, mint a sügérbarátok vagy az ínyencek klubja. Rendszeresen nálunk tartja rendezvényeit a Budapesten Lakó Délszlávok Klubja. Van egy nemzetközileg ismert fotókörünk, és hétfő kora délutánonként találkoznak a Mindent Gyűjtő Klub tagjai. Fantasztikus régiségeket lehet ilyenkor itt találni, a térképektől a babán át a képeslapokig. Az egyik gyűjtőnknek egy olyan ’48-as gyűjteménye van, hogy gyakran a Hadtörténeti Múzeum is tőle kér anyagot. Négy ifjúsági és egy felnőtt zenebarátklubunk van, ezek egyikében, a Mozart nevűben a város legtehetségesebb zeneiskolásait gyűjtjük egybe. A háznak van egy zenekara, a 35 éve működő Óbudai Kamarazenekar, amely az elmúlt évben egyesült az Albert Schweitzer Zenekarral. Hozzánk tartozik a Schweitzer Kórus is. A fontos még és jellemző erre a házra, hogy az előbb felsorolt amatőr művészeti csoportokon kívül nálunk „lakik” és próbál három profi együttes is. A Liszt Ferenc Kamarazenekar, a Budapest Vonósok és a Budapest Ragtime Band. Ez utóbbi a próbalehetőség fejében ingyen csinálja a Ragtime Klubot. A Fő téren található Radeberger Sörözőben rendszeresen dzsesszkoncerteket rendezünk, melyeken Szakcsi Lakatos Béla együttese lép fel. A Fő téri vendéglőkkel egyébként is nagyon jó a kapcsolatunk, hiszen évek óta együtt dolgozunk velünk, az Óbudai Vigasságok rendezésekor. Hosszú évek óta rendezünk képzőművészeti kiállításokat, de erről inkább beszéljen szakértőnk, Andrási Gábor.

Hiánypótló kiállítások

Andrási Gábor: Jelenleg két kiállítótermünk van. A Fő téren az Óbudai Pincegaléria, amelyet 11 év óta vezetek, és az itteni, amely ’88 óta működik. A két galériában évente átlagosan 15 kiállítást rendezünk. A kiállítások profiluk szerint három nagyobb csoportra oszthatók. Az első csoportban olyan művészek szerepelnek, akiknek életükben először van kiállításuk. Ez nemcsak fiatalokat jelent, hanem olyan idősebb pályatársakat is, akik valamilyen oknál fogva nem jutottak eddig nyilvánossághoz. A második csoportba az olyan kiállításokat sorolnám, ahol már jól ismert művészek életművéből kevésbé ismert, érdeklődésre számot tartó műveket mutatunk be. Ilyen volt például a Bálint Endre objektjeiből vagy Erdélyi Miklós édesapjának festményeiből rendezett kamarakiállításunk. A harmadik nagyobb terület a művészettörténeti szempontból hiányt pótló kiállítások. Ezek közé tartozik a Kállai Ernő művészeti hagyatékából előkerült műtárgyak vagy a ’19-ben meghalt kitűnő aktivista szobrász, Spranger Ferenc életművének bemutatása. Idesorolnám jelenlegi kiállításunkat is, amely a ’85-ben elhunyt Cerovszki Iván szobrait mutatja be.

Beszélő: Milyen terveik vannak?

M. J.: Mint már említettem, van egy nagyszerű helytörténeti gyűjteményünk a Zichy-kastélyban, áldatlan körülmények között. Szeretnénk ezt az anyagot megfelelő helyen bemutatni. Van egy gyönyörű szecessziós gyűjteményünk, amelyet a Krúdy-házban szeretnénk elhelyezni. A helytörténeti anyagnak van egy másik kiemelkedő gyűjteménye, a baba- és játékgyűjtemény. Ezzel kapcsolatban óriási terveink lennének, de sajnos az illetékesek közül senki nem mozdul, s így nem tudjuk, hogy hová költöztessük. Ugyanis a Cimbora Szerkesztőségével közösen egy Cimbora-házat szeretnénk létrehozni. Ez egyszerre lenne egy játékkiállítás és egy, a muzeális játékokra épülő játszóház. A jövőben is szeretnénk részt venni a Tavaszi Fesztiválon, és folytatni akarjuk a tavalyi, nagy sikerű Premier tévéműsorral közösen rendezett művészbörzénket, kulturális piacunkat. Rolla Jánoséknak van egy nagyszerű ötletük, kamarazenekari kurzust szeretnének évente rendezni. Ennek megvalósításához most keresünk támogatókat. Azt hiszem, ez rövid időn belül nyereséges vállalkozássá válhat. A nyáron az amerikai Qualiton cég szponzorálásával egy hangversenysorozatot rendezünk, és folytatni akarjuk a templomi orgonakoncertjeinket is. Nemsokára elkészül mellettünk egy gyógyszálló. A szálloda vezetőivel már felvettük a kapcsolatot, ugyanis szeretnénk a szállóvendégeket rendszeresen kiszolgálni mind komoly-, mind könnyűzenei programokkal. Ez utóbbi érveink végül is beilleszthető és szerves folytatása eddigi „politikánknak”, amit talán úgy lehetne összefoglalni: vállalkozni, gazdálkodni kell. Másképp azt hiszem nem fog menni. A jövőben is arra fogunk törekedni, hogy úgy ügyeskedjünk, hogy azt a kevés pénzt, ami a kultúrában van, azt azért kivegyük, anélkül hogy ez az igényesség rovására menne.

• Kultúra