Szántó János

Nyomtatóbarát változat

A vallásosság ismérvei

Amikor a statisztikusok vagy a szociológusok megszámolják egy társadalmi csoport tagjait, akkor általában egy viszonylag jól kidolgozott kritériumrendszer alapján eldöntik, hogy ki tartozik oda, és ki nem. Ahhoz tehát, hogy a vallásos embereket megszámláljuk, tudnunk kellene osztályozni az embereket aszerint, hogy vallásosak vagy sem. Az előbb említett kritériumrendszerek általában jól működnek, ha mondjuk nőneműek, szakmunkások vagy munkanélküliek megszámlálásáról van szó, miután a nembeliség vagy a munkanélküliség pontosan leírható és meghatározható.

A vallásosságra mint gondolkodásmódok, viselkedések, cselekvések és érzelmek együttesére nézve azonban nagyon nehéz – gyakorlatilag lehetetlen – olyan ismérvrendszert találni, melynek segítségével pontosan meg lehetne húzni a határvonalat a vallásosak és vallástalanok között. A vallásosság ugyanis a szekularizáció térnyerése óta többszörös meghatározás kérdése. Mindenekelőtt a vallásosként való önmeghatározást említhetném, vagyis azt, hogy egy ember vallásosnak tekinti magát vagy sem. Egy másik típusú meghatározás a vallási intézmények, szervezetek (egyházak) eszmerendszereinek, szokásainak, hiedelmeinek elfogadásán alapul. Ez az intézményes vallásosság definíciója. Harmadsorban pedig találhatunk olyan, kissé körvonalazatlan definíciót, amely a társadalmi konszenzusból, közvélekedésből indul ki. Ez a vallásosságnak egyfajta társadalmi szerepként való meghatározása.

Amikor közelítő pontossággal azt szeretnénk meghatározni, hogy egy populációban mekkora a vallásosak aránya, akkor általában igyekszünk olyan társadalomtudományos definíciót alkalmazni, amely a fent említett meghatározásfajták minden közös vagy lényeges elemét magába foglalja. Ennek két fontos következménye van. Egyrészt megnövekszik azoknak az információknak a száma, amelyeket mintavétel útján be kell szerezni, másrészt a kritériumrendszerünkkel kialakítható osztályhatárok (melyek a különféle típusokat elválasztják egymástól) nem lesznek teljesen egyértelműek.

Az empirikus vallásszociológiában a vallásosság meghatározására a legszélesebb körben elfogadott kritériumrendszert két amerikai vallásszociológus, Charles Glock és Rodney Stark dolgozta ki. Ez a ismérvrendszer igyekszik megfelelni a fentebb leírtaknak, s számos eleme a vallásosság teologikus definícióival is összeegyeztethető. Eszerint a zsidó-keresztény vallási kultúra kontextusában értelmezhető vallásosságnak minimálisan négy dimenziója van: 1. a hiedelmek dimenziója (abszolút létező, Isten, dogmák és más hiedelmek elfogadása); 2. a vallásos élmény dimenziója (vallásos érzület, istenélmény stb.); 3. a rituális dimenzió (bizonyos közösségi eseményeken, pl. istentiszteleten való aktív részvétel, továbbá egyéni cselekvések, pl. az imádkozás gyakorisága); 4. a vallásosság intellektuális dimenziója, amely az adott vallás eszmerendszerében, történetében, írott anyagában való tájékozottságra utal.

A vallás ereje Magyarországon

A Társadalomkutatási Informatikai Egyesülés (Tárki) 1991 tavaszán egy nemzetközi kutatás részeként a magyar lakosság vallásosságára vonatkozó adatokat gyűjtött 15 kérdés segítségével, egy 1000 fős reprezentatív mintából. A válaszokból kiderült, hogyan oszlik meg a népesség az alábbi hat jellemző szerint: 1. az istenhit erőssége; 2. a keresztény kultúrához tartozó hiedelmek (halál utáni élet, megváltás, testtől, anyagtól független lélek stb.) elfogadása; 3. a szentírás, a biblia minősítése, elfogadása; 4. a vallási élmény erőssége (ennek az információnak a segítségével arra a kérdésre kaphattunk választ, hogy mennyire érzik az emberek az általuk hitt Istent személyesnek és magukhoz közelinek); 5. rituális aktivitás (istentisztelet, miselátogatás és imádkozás gyakorisága); 6. intellektuális tevékenység (szentírásolvasás gyakorisága): Az alábbi eredményeket kaptuk: (Lásd az első táblázatot.)

1. táblázat

Már e számok alapján is lehetne valamiféle közelítő becslést adni arra vonatkozóan, hogy hány vallásos felnőtt ember lehet Magyarországon. Legegyszerűbb lenne, ha megszámolnánk, hányan vannak olyanok, akik mind a hat jellemző esetében első kategóriában vannak, vagyis határozottan hisznek Istenben, hetente templomba járnak, istenüket személyükhöz közelinek érzik stb. Ebben az esetben azonban figyelmen kívül hagyjuk, hogy az egyes jellemzők nem egyforma súlyúak. Ráadásul ezt a módszert alkalmazva a népességnek alig 2 százaléka, kb. 150 ezer ember bizonyulna vallásosnak. Ez a becslés azonban nem reális. Hogy a vallásosság 6 jellemzőjét egyszerre és fontosságuk szerint tudjuk értékelni, a statisztika módszertanában jól ismert és elfogadott ún. dimenziócsökkentő eljárással összevontuk a 6 jellemzőben található információkat. Ezzel olyan információhoz jutottunk, amelynek segítségével megbecsülhetjük az erősen, gyengébben vagy nagyon kevéssé vallásos elkötelezettségű, illetve vallásosán el nem kötelezett emberek arányát.

Mit jelent a vallásos elkötelezettség?

Az előző bekezdésben említett statisztikai eljárás azt mutatta, hogy vallásosság 6 jellemzője közül a három legfontosabb az istentisztelet gyakori látogatása; a határozott istenhit és a személyes közelségű Isten érzete. A többi három jellemző nem ilyen fontos. Tehát ha valakire jellemző a felsorolt három ismérv, akkor komolyan vallásosnak, elkötelezettnek tekinthető. Ezek szerint a népesség vallásos elkötelezettség szerint a következőképpen oszlik meg:

2. táblázat

Mivel becslésünk alapjául egy 1000 fős lakossági minta szolgál, becslésünk megbízhatóságát meg kell vizsgálni. Ezt ún. intervallum becsléssel végeztük el, ami azt mutatja meg, hogy becslésünk milyen értékkel, milyen tartományban fogadható el.

3. táblázat
(Becsléseink a felnőtt, 19 évnél idősebb népességre vonatkoznak.)

Feltételezhető tehát, hogy egy 1,2-1,5 milliós népesség alkotja a magyarországi egyházak társadalmi bázisát, illetve azt a társadalmi makrocsoportot, amelyet vallásosan elkötelezett emberek csoportjának nevezhetünk. Ha ezt a csoportot összevonjuk a kisebb mértékben vallásosak csoportjával, számukat akkor is csak maximálisan 3,3 millió főre becsülhetjük. A kisebb mértékben vallásosak csoportja egyes jellemzőit tekintve azonban már közel sem mutat olyan intenzitást, amelyet általában az egyházak, elsősorban a Magyarországon domináns katolikus egyház híveitől megkíván. A mélyen vallásosak csoportja önmagában sem jelentéktelen nagyságú társadalmi makrocsoport. Nem sokkal kisebb, mint az egyáltalán nem vallásosak csoportja. Becsléseink szerint ők 700-800 ezer fővel többen vannak.

Úgy tűnik tehát, hogy a magyar társadalom az európai keresztény hagyományú vallásosság tekintetében a nyugat-európai társadalmakhoz hasonlóan erősen rétegzett, és hasonló nagyságrendű rétegekre oszlik. Sem a vallásosak, sem a vallástalanok csoportját nem tekinthetjük társadalmi kisebbségnek.

Szerzőnk a Tárki (Társadalomkutató Informatikai Egyesülés) kutatója.

• Belföld