Eörsi János

Nyomtatóbarát változat

1991-et a reál- és a pénzügyi folyamatoknak ugyanaz az ellentéte jellemzi, mint 1990-et – állapítják meg. A recesszió súlyosabb a vártnál, viszont kedvezőbben alakul a fizetési mérleg és a lakosság megtakarítási hajlandósága. Egy helyen így írnak a gazdaság paradox állapotáról: „A reálfolyamatokkal foglalkozó szakemberek, valamint a társadalom helyzetét, veszélyeztetettséget vizsgáló szociológusok, közgazdászok okkal pesszimisták… Az általában hivatalból pesszimista pénzügyi szakemberek viszont, ugyancsak a realitásokból kiindulva, mértéktartóan optimisták…”

Válságjelenségek

Az idei év a munkanélküliség viharos terjedésének éve. Emellett a jól ismert tény mellett a beruházások előreláthatóan 12 százalékos visszaesése a legszembetűnőbb a Kopint recessziót ábrázoló adatai közül (lásd az 1. táblázatot). A szerzők meg nem nevezett vitapartnereiknek igazat adnak abban, hogy a vagyonfelélés (hogy tehát vállalatrészeket adnak el, és ebből, valamint az amortizációból fedezik a folyó költségeket) egy-egy esetben ésszerű lehet, mivel így fájdalommentesebb a leépülés, és a hatékonyabban gazdálkodók kezébe kerülhetnek az eszközök. Ha azonban a vagyonfelélés tömegessé válik, nehéz lesz megállítani a hanyatlást, mert sok vállalatnak egyszerre lenne szüksége tőkeinjekcióra ahhoz, hogy a keleti kereskedelem szétesése és a liberalizált import mellett is megőrizze versenyképességét.

1 – millió dollár; 2 – teljes export; 3 – teljes import (Forrás: Kopint-jelentés 1991/3)

KGST-piacokon várhatóan 60 százalékkal esik vissza külkereskedelmünk forgalma (a Kupa-program év eleji prognózisa „csak” 17-25 százalék volt). Igaz, a Keletről kiszoruló vállalatok korábbi keleti exportjuk egyötödét képesek nyugati irányba terelni, és ez, tekintve, hogy munkát ad az exportőrök beszállítóinak is, tompítja a sokkhatást. A „hagyományos konvertibilis” (nyugati és fejlődő országokba irányuló) export a vizsgált első nyolc hónapban is látványosan, 30 százalékkal nőtt. Folytatódik az elmúlt néhány év kedvező szerkezeti változása is: már nem vagyunk döntően nyersanyag- és féltermék-exportáló ország, a feldolgozóipar vált a kivitel dinamikus növekedésének hordozójává; a külső piacokon egyre több kis forgalmat bonyolító vállalat jelenik meg. A piacváltási kényszer viszont ma már a szocializmusban legvédettebb vállatokat, ágazatokat is utoléri, de itt a „a termelés átállítása csak nagyobb beruházás, hosszabb idő és legfőképpen az elmúlt negyven év alatt elsorvadt képességek révén volna lehetséges”.

A keleti piaci térvesztés viszont a termelés egészének nagymérvű visszaeséséhez vezetett. Az iparban 15-20 százalékos csökkenés következett be ’91 első nyolc hónapjában. A mezőgazdaság értékesítési válsága miatt várhatóan 100-200 nagyüzem lesz kénytelen csődöt jelenteni.

Még nagyobb a lakossági áruvásárlások csökkenése, bár itt számolni kellene – ha volna hozzá információ – a második gazdaság és általában a statisztikailag nem regisztrált piacok bővülésével. A „hivatalos” kiskereskedelmi forgalom mennyisége (változatlan áron) 22 százalékkal esett vissza január és augusztus között, a tavalyi év hasonló időszakához képest. Még az élelmiszer-eladások mennyisége is több mint egytizedével csappant meg. Egy másik adat: a nominális jövedelmek 25 százalékkal nőttek (ezen belül a leggyorsabban – több mint kétszeresére – a szociális jövedelmek), de csak 2,6 százalékkal fordított többet – nominálisan – áruvásárlásra a lakosság. Ez az óriási ütemkülönbség viszont már rávilágít az érem másik oldalára: a lakossági megtakarítások örvendetes növekedésére is.

A lakosság mint ellensúly

A megtakarítások valósággal megugrottak, a csökkenő reáljövedelmek és az infláció ellenére; ennek az lehet az oka – hallottuk a sajtótájékoztatón –, hogy a lakosság így próbál fölkészülni a jövő még nagyobb bizonytalanságaira. De emellett – tehetjük hozzá – a nagy megtakarítási kedv ugyanannak a társadalmi polarizációnak a megnyilvánulása lehet, amelyet a Kopint-jelentés a lakossági fogyasztást jellemezve ír le: módosabb, sok tekintetben telített szükségletű rétegek emelkednek ki a szegényedő nagy többségből. A megtakarítások elsősorban a forrásadótól mentes (melynek nem tudni, mekkora része külföldieké) devizabetétek, valamint az értékpapír-befektetések, kevésbé forintbetétek formájában növekednek. Eközben, ahogy a 2. táblázatból is láthatjuk, a lakossági hiteltartozások is radikálisan csökkentek; ez túlnyomórészt a mintegy 110 milliárd forint lakáshitel-csökkenésből adódik (ebből is több mint 70 milliárd a gyorsított visszafizetéshez kapcsolt hitelelengedés, ami elvileg – bár erről még nem intézkedtek – az államadósságot növeli).

(Forrás: Kopint-jelentés; közvetve: MNB augusztusi jelentés; KSH augusztusi tájékoztató. 1991.)


Jórészt a „forró pénzek”, rövid lejáratú betétek gyarapodnak, ami bizonytalanná teszi annak megítélését, meddig tart ez a kedvező folyamat. Mindenesetre idén a lakossági megtakarítások teljes mértékben finanszírozzák az államháztartás hiányát és a vállalati szféra eladósodását. Emellett a külső egyensúly javulásáról is beszámolhat a Kopint: a folyó fizetési mérleg július végén mindössze 5 millió dolláros hiányt mutatott, s év végén várhatóan mintegy 800 millió dollárral lesz jobb az IMF-programban előirányzottól. Az ország likvid tartalékai meghaladják a 2 milliárd dollárt (1 milliárddal gyarapodtak egy év alatt). Kedvező, hogy az ország bruttó adósságállományának (amely év közepén 19,8 milliárd dollárt tett ki) alig 10 százaléka rövid lejáratú. 1990-hez képest várhatóan 1 milliárd dollárral több a működőtőke áramlik az országba, gyorsabban nő a tőkeimport, mint a többi kelet-európai országban.

A pénzügyi egyensúlyt javító tényezőkön kívül örömmel konstatálják a Kopint közgazdászai az áralakulás jelenségeit, amelyek „új pozitív – bár még bizonytalan – tendenciát” mutatnak. Az év elejére koncentrált, áremelő hatású intézkedések után a havi fogyasztói áremelkedések egyszer sem érték el az 1 százalékot. Az ipari értékesítésben is lassul az áremelkedés üteme, a mezőgazdasági felvásárlási árak pedig – átlagosan – csökkentek az idén.

Bírálat

De épp az inflációs hatások miatt aggódva bírálja a Kopint a jegybank árfolyam-politikáját. A jegybank, szintén az inflációtól tartva, berzenkedik a leértékelésektől, amelyek, drágítva az importot, belső áremelkedést idéznek elő. A jegybank másik megfontolása az, hogy a leértékeléssel csak átmenetileg lehet javítani az export gazdaságosságát, mert ha egyszer a termelés gazdaságtalan, a belső áremelkedésen keresztül egykettőre feléli a leértékelésből származó pillanatnyi előnyöket (Napi Világgazdaság, november 14.). E politika jegyében a forint leértékelése nem követte belső vásárlóerejének csökkenését. A Kopint szerint ez a folyamat kétségessé teszi az export gazdaságosságának reális megítélését, s épp a kicsi, gyorsan alkalmazkodó vállalatok külpiacra jutását nehezíti meg. Exportoffenzív gazdaságpolitikát kell követni – hangoztatják –, és ez nem merülhet ki a pénzügyi kényszerítésben. Piacépítésre, a külső piacokra jutás segítésére volna szükség. Emellett a Kopint szerint változtatni kellene azon a politikán, amely a felértékelt forinttal igyekszik pénzügyi nyomást kifejteni. Azt javasolja, hogy az árfolyamot fokozatosan, kis korrekciókkal igazítsák a forint valóságos piaci árfolyamához. A leértékelés halogatása – érvelnek a szerzők – egyre nagyobb arányú leértékelési várakozásokat táplál, és ez önmagában is inflációs tényező; de inflációs nyomást fejt ki a túlértékelt forint miatt gazdaságtalan export is.

A másik, amivel a Kopint elégedetlen: az állam centralizációs törekvése és az államháztartás rátelepedése a gazdaságra. „Az államháztartás részarányának a kormányprogramban ígért 7-8 százalékos, három év alatti csökkentése kikerült a realitások birodalmából.” Fennmarad tehát az 50-55 százalékos adószint (a bruttó hazai termék – GDP – arányában). Emiatt fenyeget az a veszély, hogy egyre több vállalkozási jövedelem bújik ki az adózás alól, miközben a hiányzó jövedelmeket az állami vállalatoktól és a közalkalmazottaktól igyekeznek görcsösen bevasalni. Ez társadalmi feszültségek kiéleződéséhez vezethet, és ahhoz, hogy még inkább leértékelődik „az amúgy is katasztrofálisan alábecsült állami szektor munkája”.

Ami az 1992-es évet illeti, két szempontból borúlátóbb a Kopint a kormánynál. A kormány azt jósolta, hogy az idei mélyponton túlesve, jövőre növekedésnek indul a gazdaság. A Kopint közgazdászai szerint ha minden bizonnyal csökkenő ütemben is, de folytatódik a recesszió, mivel egy egész gazdaság piacváltásához idő kell, és igen széles a nehezen alkalmazkodó vállalatok, ágazatok köre. Azzal a kormányzati előrejelzéssel szemben pedig, hogy az infláció a jövő évben 20-25 százalékra mérséklődik, a Kopint 30 százalékra taksálja a ’92-es áremelkedést.

• gazdaság