Skip to main content

Van-e baloldali antikommunizmus?

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat
Egy francia közvélemény-kutatás tanulságai

A franciák kulcsszavai (százalékban)


Válassza ki mindazokat a szavakat, amelyeket a legpozitívabbaknak tart, amelyeket jobban szeret!



  • Tovább

  • A liberalizmus egyetemes ideológiája

    A liberalizmus Franciaországban is egyre egyetemesebb ideológiává válik: míg 1978-ban a megkérdezetteknek csak a 33 százaléka helyeselte azt, hogy a vállalatok több szabadságot kapjanak, most 63 százalékuk vélekedett így. Ám a gazdasági liberalizmus eszméjének térhódításával párhuzamosan az állami beavatkozás híveinek száma is nőtt: míg 1985-ben a franciáknak csak a 29 százaléka kívánta azt, hogy a kormányzat jobban beleszóljon a gazdasági életbe, most 48 százalékuk foglalt így állást.

    Föltételezhetjük tehát, hogy a franciák szociális piacgazdaságot szeretnének, vagyis azt akarják, hogy a munkaadók szabadságának növekedését a munkavállalók létbiztonságának megóvásával ellensúlyozza az állam: a megkérdezettek túlnyomó többsége, 78-71 százaléka ellenezte az átképzési segély megszüntetését, a táppénz, a minimálbér és a munkanélküli-segély csökkentését, a nyugdíjkorhatár fölemelését és a vagyonadó eltörlését.

    Igazságosság, egyenlőség, tolerancia, kontra rend, szigor, verseny

    Az, hogy Franciaországban csökkennek a bal- és a jobboldal közötti különbségek, akkor is kiderült, amikor a megkérdezettek 17 kulcsfogalom közül választották ki azokat, amelyek a legrokonszenvesebbek voltak nekik: ekkor ugyanis több mint felük választotta ki az igazságosságot, a szabadságot meg a biztonságot, és elenyésző töredékük szavazott a reformra meg a forradalomra. (Lásd a táblázatot!) Ugyanakkor a különbségek csökkenése még nem jelenti ezek megszűnését: míg az igazságosságot, a szabadságot, az egyenlőséget, az emberi jogokat és a toleranciát a baloldali szavazók szerették jobban, a biztonság, a haladás(!), a rend, az erőfeszítés, a szigor és a verseny a jobboldali szavazók szívének volt kedvesebb.

    Ezek az eredmények arra utalnak, hogy a mai Franciaországban a bal- és a jobboldal közötti ellentétek már nem annyira abban nyilvánulnak meg, hogy az előbbi képviselné az etatizmus formáját öltő kollektivizmust és az utóbbi az individualizmust; a különbség inkább abban ragadható meg, hogy amíg a baloldali szavazók az egyéni és a kollektív szabadságjogokat egyaránt magukban foglaló emberi jogok érvényesülését szorgalmazzák jobban, a jobboldali szavazók az egyéni és a csoportérdekek háttérbe szorítására, a rend és a fegyelem erősítésére teszik a hangsúlyt, mert ebben látják a fejlődés, a nemzeti fölemelkedés biztosítékát.

    A kisebbségekkel szembeni attitűdök

    A franciák liberalizmusa kevésbé terjed ki a szó tágabb értelmében vett kulturális problémák megoldására, a másság kezelésére: a megkérdezettek 65-61 százaléka ellenezte az AIDS-es betegek elszigetelését, a válás és a művi vetélés megnehezítését és a homoszexuálisok megbüntetését.

    Még kevesebb toleranciáról tesznek tanúságot a franciák akkor, amikor a születési előjogaikról kellene lemondaniuk. A megkérdezetteknek csak 55 százaléka nem szüntetné meg a bevándorlók gyerekeinek francia állampolgárságát, 77 százalékuk nem engedné meg, hogy az „idegenek” részt vegyenek a nemzetgyűlési választásokon, és 55 százalékuk ahhoz sem járulna hozzá, hogy a helyhatósági választásokon szavazzanak.

    Ugyanilyen nehezen tűrik el a franciák azt, hogy a bevándorlók kifejezésre juttassák vallási hovatartozásukat: a megkérdezettek 85 százaléka ellenezte, hogy az arab kislányok csadort viseljenek az iskolában, és 52 százalékuk, hogy mecsetek épüljenek a nagyvárosokban. Ezen a ponton azonban már ismét kiütköztek a bal- és a jobboldali szavazók közötti különbségek: az előbbiek 43 százalékával szemben az utóbbiak 68 százaléka tiltakozott a mecsetek megjelenése ellen.

    Demokrácia vagy diktatúra

    A franciák ideológiai preferenciáiról végzett felmérés eredményei megerősítik azt a fölismerést, amelyre a marxista indíttatású magyar ellenzék jutott az elmúlt két évtizedben: a modern társadalmakban a legmagasabb ideológiai válaszfal nem a „haladás” és a „reakció”, a baloldal és a jobboldal között húzódik (már csak azért sem, mert a helyzet alakulásának függvényében a jobboldal éppúgy lehet „a haladás zászlóvivője”, mint a bal), hanem a demokrácia és a diktatúra között (mert csak a szabadság szülhet rendet). A válaszfal „áthelyeződésével” azonban nem tűnt el a demokrácia táborán belül a bal- és a jobboldal közötti különbség: ez elsősorban abban nyilvánul meg, hogy a baloldali szavazók fejében a többség akaratának megvalósulása jobban összekapcsolódik a kisebbségi jogok érvényesülésével.
























    Blogok

    „Túl későn jöttünk”

    Zolnay János blogja

    Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

    Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

    Tovább

    E-kikötő

    Forradalom Csepelen

    Eörsi László
    Forradalom Csepelen

    A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

    A „kieg” ostroma

    1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

    Tovább

    Beszélő a Facebookon