Skip to main content

Vérmezői szombatok

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat


Apró hír a nagyobb lapok bulvároldalán, hogy április 22-én, szombat délelőtt felgyújtottak egy hajléktalan férfit a Vérmezőn, s az áldozatot súlyos égési sérülésekkel kórházba szállították. Többre nem érdemes, mínuszos hírecske: az olvasó borzonghat rajta egy keveset, míg a szeme átugrik a hosszabb, „fejszével fejbe vágta anyósát” típusú közleményre. Elfelejthető néhány mondat, talán eszébe sem jut, mikor még aznap átvág a Déli pályudvari aluljárón. Csak a bulvárlapok munkatársai harapnak a sztorira, hátha többet is ki lehet belőle hozni, akár egy kisebb színes riportot is.

A 45 éves Kóczián Sándor 1991-ben érkezett Mosonszolnokról Budapestre. Súlyos alkoholista, többször volt elvonókúrán Győrben, egyszer Nagyfán is. A fővárosba kerülve hol menhelyeken, hol az utcán lakik. Üvegezésből, papírgyűjtésből, segélyből él, fő gyűjtőterülete az I. kerületi Hajnóczy utca környéke. Azon a szombaton is ott kezdte napját egy Hajnóczy utcai kocsmában, majd a Vérmezőre ment aludni. A továbbiakra csak homályosan emlékszik: arra riadt, hogy fejbe vágják, leöntik valamivel, majd meggyújtják. Mire letépte magáról a lángoló pulóvert, támadói eltűntek.

Sikerült kikeverednie a Moszkva térre, ahol valaki kihívta a mentőket. Beszállították az ügyeletes János kórházba, ahol ellátták a fejsérülését (koponyaalapi törést szenvedett), majd átvitték a Traumatológiára. Égési sérüléseit csak itt vették észre, mivel a Moszkva térre kiszálló mentők felöltözve találták.

Az ügyeletes orvos értesítette a rendőrséget, még aznap este két rendőrstáb is megjelent a kórházban, az egyik elvitte Kóczián ruháit, „mivel azokon égési nyomok nem voltak”.

Néhány nappal később a férfit átszállították a Kun utcai kórház égési osztályára, ahol megégett bal karján bőrátültetést hajtottak végre.

Három héttel később újabb apró hír a lapokban, hogy május 13-án, szombat délelőtt a Vérmezőn nyolc fiatal megtámadott egy mozambiki diákot. A verekedésnek ezúttal egy kutyáját sétáltató járókelő vetett véget, akinek segítségével a rendőrség elfogta a támadókat.












Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon