Révész Sándor

Nyomtatóbarát változat

„A nemzeti és etnikai kisebbségek jogairól szóló törvénnyel mindenki roppant elégedett, csak a nemzeti és etnikai kisebbségek nem. A törvényhozók gondjai megoldódtak, csak a nemzeti és etnikai kisebbségek bajainak kezelését halasztották el.” Ezt írtuk egy esztendővel ezelőtt a kisebbségi törvény elfogadása után. (Révész Sándor: Nesze, törvény! Beszélő, 1993. július 17.) Közeledik az igazság pillanata, a törvény abszurditásaival való szembenézést tovább halogatni nem lehet. Ha a kisebbségi önkormányzatokat elnyeli a törvényes zűrzavar, akkor a büszkén lobogtatott kisebbségi törvény végképp megbukott.

Ha az új önkormányzatokat november második felében valóban meg akarják választatni, akkor a választásokat szeptember második felében ki kell írni. A kiírás után legkésőbb egy héttel a kisebbségi önkormányzatok közvetlen megválasztására irányuló kezdeményezéseket szabályos formában be kell nyújtani. Ezt a kisebbségi szervezeteknek szerte az országban úgy kell megszervezniük, hogy csak az utolsó pillanatban ismerik meg a játékszabályokat, mert a jelenlegi törvényben rögzített szabályokkal nem lehet játszani.

Az Országgyűlés augusztus legvégén ül össze, s két, de legfeljebb három hete lesz arra, hogy egyéb teendői mellett – várhatóan kemény viták után – újraszerkessze az önkormányzati rendszert, átgyúrjon egy rendkívül bonyolult törvénycsomagot. A koalíciós partnereknek nagyon kevés idejük lesz arra, hogy az időfaló egyeztetési mechanizmuson áthajtsák azokat a kérdéseket, amelyekben a koalíciós tárgyalások során a legkevésbé tudtak megegyezni.

Ebben a hajszában kell megküzdeniük a kisebbségeknek a képviselők figyelméért. Nincsenek túl jó esélyeik. Pedig a kisebbségi vezetőknek a törvényi szabályozás esetlenségén és éretlenségén túl is sok okuk van az aggodalomra.

Ebből is egy kis rossz, abból is egy kis rossz…

Először is tartanak attól, hogy két szék között a pad alá esnek. A kisebbségi önkormányzatok a kialakult egyesületi hálózatokból kiszívják az érdekvédelmi funkciót, és kiszívják a képzett káderek, aktivisták jelentős részét – amúgy is igen kevesen vannak –, s a kisebbségek legtudatosabb magját összefogó keretek meglazulnak, az önkormányzatok szervezett társadalmi bázis híján a levegőben lógnak. Az önkormányzat nem tudja azt, amit az egyesület, de a jelenlegi szabályozás szerint azt sem, amit egy köztestületnek tudnia kellene, mert jószerint csak egyesületi jogosítványai vannak. Egyetértési jogot csak egészen szűk körben gyakorolhat. Tájékoztatást kérhet, kifogással élhet, javaslatot tehet, intézkedést kezdeményezhet, intézményt alapíthat, amennyit akar és tud, de mindezt az egyesület is megteheti. Sőt, a kisebbségek vagyona nagyobb biztonságban van az egyesületeknél, mert az megszűnése esetén szabadon dönthet vagyona sorsáról, a kisebbségi önkormányzat vagyona viszont, ha az önkormányzat megszűnik – mondjuk azért, mert a következő választásokon a kisebbségi választók száma a megadott határérték alatt marad – a települési önkormányzathoz vagy állami alapba kerül. Az is, ami civil forrásokból származik.

Az önkormányzati adminisztráció sokkal kötöttebb, sokkal több szaktudást követel, mint az egyesületi, és ennek jóval kevesebben tudnak megfelelni – különösen a kisebbség nyelvén. Az egyesületekben az egész szavazási folyamat anyanyelven folyik. A kisebbségi önkormányzatok megválasztásánál még kétnyelvű szavazólapot sem lehet használni. Megtörténhet tehát, hogy az önkormányzati rendszer újabb területekről szorítja ki az anyanyelvet.

Kuncog a krajcár…

A kisebbségi önkormányzatok bevezetéséhez anyagi előnyök nem kapcsolódnak. A kisebbségi törvényből a pénzügyi garanciákat kiirtották, csupán az önkormányzatok elhelyezéséről gondoskodó állami vagy önkormányzati szervek kapnak kompenzációképpen egymilliárd forintot – sokkal kevesebbet annál, mint amennyiből ezt a feladatot meg lehet oldani. A tizenhárom országos önkormányzat összesen 300 millió forint egyszeri vagyonjuttatásban részesül, és ennek a hozadékából kellene fedezniük működési költségeiket…

Félő, hogy a választások gyengíteni fogják a kisebbségek politikai pozícióját, mert ezután a választási eredmények alapján mérik le őket. Erre utal az is, hogy a választásokat a törvény szerint „az egyes kisebbségek népességszámának megállapítására” is föl akarják használni. A törvény szerint „a szavazatszámláló bizottság azoknak a választópolgároknak, akik ezt kérik, külön lapot ad”, és ezen az adatlapon jelölheti be a polgár, hogy melyik nemzetiséghez tartozik. Az önkormányzati választásokon a választásra jogosultak többsége 1990-ben nem vett részt, s jelentős része nyilván most sem fog. Hogy a résztvevőit közül hányan kérnek adatlapot – és jelzik ezzel nyilvánosan, hogy valamely kisebbséghez tartoznak –, a nemzetiségi csoportok méreteiről nyilvánvalóan semmit sem mond. Ez az adat csak arra jó, hogy a kisebbségi vezetőit (és leginkább a roma vezetőit) orra alá dörgöljék: ennyien vagytok!

Holott nem annyian vannak.

Miért legyek én kisebbségi…?

A kisebbségi vezetők elég sok helyen tapasztalják, hogy a kisebbségi lakosság kifejezetten tart attól, hogy egy önkormányzatnak nevezett új intézmény megbontja a település békéjét, mert a települési önkormányzat és a többségi lakosság riválist lát benne. A nemzetiségiek közül sokan már ezért sem fognak kisebbségi jelöltekre szavazni vagy kisebbségi jelöltséget vállalni.

Sokan pedig azért, mert az kifejezetten rontja az esélyeiket. Van olyan település a Pilisben, ahol az önkormányzati képviselőit nagy része jelenleg sváb, hiszen a község legtekintélyesebb polgárai hagyományosan svábok. De a svábok a kitelepítés után kevesen maradtak, az ő szavazataikkal nem mennek semmire, a többiek szavazatát pedig nem kockáztatják azzal, hogy a német kisebbség jelöltjeiként indulnak.

A szlovák szövetségben úgy tájékoztattak, hogy 1990-ben tizenkét szlovákot választottak polgármesternek, egyiket sem kisebbségi jelöltként, egyiket sem szlovák minőségében. Ők ugyan miért rontanák a saját esélyeiket azzal, hogy szlovák kisebbségi jelöltként indulnak?! Vagy, mondjuk, egy horvát mérnök, akit igazából az infrastruktúra fejlesztése izgat, és nem az oktatásügy, nem a Páva Kör, miért kötné magát a horvát kisebbség szavazataihoz, akármilyen jó horvát is. De az esélyektől függetlenül is, számos nemzetiségi önkormányzati képviselőnek elvi kifogása van az ellen, hogy a kisebbség jelöltjeként jusson mandátumhoz, amikor ő a község egészének ügyeivel kíván foglalkozni.

Bizony nem kellett volna a kisebbségi önkormányzatokat a törvényben a települési önkormányzatokkal összecsúsztatni.

A helyi kisebbségi önkormányzat csak a történelmi emlékeket érintő és szimbolikus kérdésekben dönt önállóan. Az egyetértési jog gyakorlásának a módját a törvény nem tisztázza. A testületek felépítésének, működésének szabályait szintén nem, finanszírozásuk módjáról pénzügyi kormányrendeletet kellett volna alkotni, de nem alkottak. Önálló apparátusuk nincs, a települési önkormányzat apparátusának vannak kiszolgáltatva. Nem tudható, hogy az önkormányzat által „rendelkezésükre bocsátott” helyiségek, vajon az ő tulajdonukba kerülnek vagy sem, ha nem, kell-e bérleti díjat fizetniük vagy sem, az általuk indított vagy a részvételükkel folyó vállalkozások az ő tulajdonukban vannak-e vagy a települési önkormányzatéban stb. A helyi kisebbségi önkormányzat, amiben dönthet, abban is csak „a települési önkormányzat rendeletében foglalt keretek között” dönthet, és e korlátozás mértékét a törvény nem korlátozza…

A helyi kisebbségi szervezeteknek komoly segítségre, tapintatra és nagyon jól szerkesztett választási szabályokra volna szükségük ahhoz, hogy a hatpárti egyetértéssel elrontott, szűkmarkú kisebbségi törvény keretei között mégiscsak életre segítsék a kisebbségi önkormányzatokat. Ehhez képest a választások jelenlegi szabályozása enyhén szólva elképesztő.

Kuncog a törvény

Ha az önkormányzati képviselők több mint felét kisebbségi jelöltként választják meg, akkor a települési önkormányzat úgy, ahogy van (a nem kisebbségi képviselőkkel együtt!), kisebbségi önkormányzattá alakulhat át. Ennek az égvilágon semmi értelme nincs, mert ha a kisebbségi jelöltek egyetértenek valamiben, akkor azt többségben lévén „sima” települési önkormányzatként is megszavazhatják, viszont ha nem, akkor a kisebbségi jelöltek többségét kisebbségi ügyekben is leszavazhatják a nem kisebbségi jelöltek szavazataival.

Ha a képviselők 30%-a egyazon kisebbség jelöltjeként kerül be a testületbe, akkor ezek a jelöltek helyi kisebbségi önkormányzatot alakíthatnak, feltéve, hogy , legalább hárman vannak. A 30% leginkább olyan kis falvakban jöhet össze, ahol a települési önkormányzat 3-5 fős, tehát a kisebbségiek csak akkor lehetnek hárman, ha ők alkotják többséget, de akkor már az egész települési önkormányzat kisebbségi önkormányzat lesz. A nagyobb településeken viszont előfordulhat, hogy egy másik kisebbség kedvezménnyel bejutott képviselője megemeli a testület összlétszámát, ezzel együtt a 30%-os határt is, és a nagyobb kisebbség azért nem alakíthat önkormányzatot, mert a kisebb is bejuttatott egy vagy két képviselőt. A kisebbségek tehát egymás esélyeit ronthatják.

A kisebbségi jelöltek kedvezménye egyébként is különös dolog. Ha egyetlen kisebbségi jelölt sem kerülne be kedvezmény nélkül a helyi önkormányzatba, akkor kedvezménnyel bekerülhet mindenki, aki a legkevesebb szavazattal megválasztott „rendes” jelölt szavazatainak felénél többet kapott. De ha bármely kisebbség bármely jelöltje kedvezmény nélkül bekerül, akkor a kedvezmény már senkinek sem jár! Más kisebbség jelöltjének sem! Egy „túl jól” szerepelt kisebbségi jelölt tehát kiszoríthatja az összes többit. Több szavazattal kevesebb, kevesebbel több helyet szerezhetnek a kisebbségek. Zseniális!

Ha egy kisebbség a fenti módokon nem tud kisebbségi önkormányzatot alakítani, akkor néhány polgár kezdeményezheti, hogy közvetlenül válasszanak kisebbségi önkormányzatot. Ennek a közvetlen választásnak azonban a települési önkormányzati választással egy időben kell megtörténnie, kezdeményezni tehát akkor kell, amikor még nem tudható, hogy kell-e. Ezért tehát egy sor településen két kisebbségi önkormányzat is létrejön, egy a települési önkormányzaton belül, egy közvetlen választással. A törvény persze nem engedi, hogy több kisebbségi önkormányzat működjék, de nem is tisztázza, hogy melyik marad, illetve ki dönti ezt el. „Politikai összeütközéshez vezethet, a választók és a választottak lejáratását, megszégyenítését jelentené… ha a »közvetett önkormányzat« létrejöttével megszűnne a közvetlen módon választott” – írja Hambuch Géza.

Azokon a kis településeken, ahol a fent említett okokból nem alakulhat a települési önkormányzaton belül kisebbségi önkormányzat, ha a kisebbség nincs többségben, közvetlenül választott kisebbségi önkormányzat sem igen jöhet létre, mert ahhoz minimum száz szavazat kellene, s ez egy 300-400 lakossal rendelkező faluban, ahol 200-300 választópolgár él, nem jön össze.

Nem alakulhatnak megyei kisebbségi önkormányzatok, holott a kisebbségekkel kapcsolatos feladatok jelentős része és igen fontos kisebbségi intézmények, pl. a középiskolák a megyékhez tartoznak. Nem alakulhat fővárosi kisebbségi önkormányzat, holott a főváros kisebbségi intézményei és feladatai is a fővárosi önkormányzathoz tartoznak, és nem a kerületiekhez. A kisebbségiek – köztük a kisebbségek vezetői és értelmiségi elitje – a fővárosban szétszórva laknak, kerületi szinten csak egy-két cigány egyesület szerveződik. Éppen az a kisebbségi önkormányzat nem jöhet létre tehát, amelyiknek a legnagyobb politikai súlya lehetne, amely a legszélesebb nyilvánosságot érhetné el.

A szkinhed mint roma

Az országos kisebbségi önkormányzatot a helyi kisebbségi önkormányzatok tagjai, a települési önkormányzatok kisebbségi jelöltként megválasztott képviselői és szószólói választják. Ahol ilyenek nincsenek, ott külön választanak elektort. A törvény szerint: „Az elektor megválasztására a településen élő ugyanazon nemzeti vagy etnikai kisebbséghez tartozó lakosok gyűlése jogosult.” A törvény itt úgy határozza meg a választásra jogosultak körét, hogy a jogosultság ellenőrzése ugyanezen törvény értelmében kizárólag törvénytelen lehet, hiszen „a kisebbségi csoporthoz való tartozás kérdésében nyilatkozatra senki sem kötelezhető”. Ha, mondjuk, egy roma elektor megválasztására felvonulnak a helybéli szkinhedek, és ott megválasztják a vezérüket roma elektornak, akkor a választási bizottság a világon semmit nem tehet.

A törvény számtalan kisebb jelentőségű fogyatékosságával nem untatom az olvasót. Attól tartok, hogy a képviselő hölgyek és urak izgalmasabb teendőik közepette a nagyobb jelentőségűekkel sem fogják untatni magukat.

• Belföld