(révész)

Vissza a főcikkhez →

Tabajdi Csabáról, a kisebbségi ügyekkel megbízott államtitkárról, az MSZP összeroskadt „népi szárnyának” állva maradt oszlopáról vannak bizonyos rossz emlékeink. Ő sorolta 1990-ben a televízió nyilvánossága előtt a kisebbségi magyarok sérelmeiről legrégebben, legtöbbet és legnyíltabban beszélő demokratikus ellenzéket azok közé, akik – az MDF-fel és az MSZP „népi szárnyával” ellentétben – erkölcsi és történelmi fedezet nélkül, pusztán szavazatvadászat céljából emlegetik a határon túli magyarságot. Ő állt be ellenzéki dísztagnak Franka Tibor botrányos gödöllői Létkérdések műsorában az Eörsit, Konrádot, Hanák Pétert és másokat lehazaárulózó népnemzeti dalkörbe.

Hogy Tabajdi Csaba honnan jön, az aszerint érdekes vagy érdektelen, hogy merre tart. Együtt halad régi fegyvertársával, Báthory Jánossal, a felügyeletére bízott Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Hivatal elnökhelyettesével, vagy szépszerével búcsút vesz tőle.

Báthory úrtól nem azért kell elbúcsúzni, hogy megbűnhődje a múltat, és győzzön az igazság, és nem azért, mert 1989-ben MDF–MSZMP-s kettős ügynök volt, és mert azt ajánlgatta, hogy a kormány kizárólag „az MSZMP-hez lojális, »kormánypárti« (cigány)szervezetet” tekintse tárgyalópartnernek és támogassa anyagilag, különösen nem, mert az elmúlt években egyértelműen az MDF kádere volt (lásd Beszélő, 1991. november 30.). Csakis azért, mert nem lehetséges normális kisebbségi politika ott, ahol a szakterület egyik legfontosabb vezetője, a kisebbségek egyik fő pénzforrását jelentő állami alapítvány operatív vezetője olyasvalaki, akit számos kisebbségi vezető kisebbségellenes politikusnak tekint. Mégpedig nem szubjektív, hanem objektív okokból.

Báthory János nyíltan vállalt meggyőződése szerint az itteni kisebbségeket – mivel történelmi útjuk más – nem illetik meg azok a jogok, amelyeket a határon túli magyarság számára igénylünk. A pozitív diszkrimináció elvének alkalmazásához „a feltételek ma nincsenek adva”; a cigányságot pedig nem illeti meg az a státus, mint a többi magyarországi kisebbséget (lásd Báthory cikkét a Kapu 1991/9. számában). Ezek a nézetek az MSZP–SZDSZ-kormány számára – remélhetőleg – vállalhatatlanok, és e kormány szolgálatában – remélhetőleg – nem képviselhetők.

Báthory egész pályafutása során olyan kisebbségi szervezeteket (Magyarországi Cigányok Kulturális Szövetsége, Magyarországi Cigányok Demokratikus Szövetsége stb.) támogatott, gründolt, és igyekezett a valódi érdekvédelmi szervezetekkel szemben helyzetbe hozni, amelyek a kormány kényelmét a kisebbség létérdekeinél előbbrevalónak tartják, és sokkal kevesebbel is beérik, mint amennyi a kisebbség fennmaradásához szükséges. A kisebbségek asszimilációja Báthory úr szemében egyébként is pozitív folyamat.

Az előző kormány kisebbségi politikájának rossz fordulatát, amikor 1991-ben eldobták a kisebbségekkel egyeztetett mintaszerű törvénytervezetet, ideológiailag Báthory János alapozta meg. Báthory a Kisebbségi Hivatal képviseletében döntő befolyást gyakorolt 1993 tavaszán a kisebbségi törvénytervezetről a kisebbségek képviselőinek kizárásával folytatott hatpárti tárgyalások menetére. Jelentős érdemei vannak a törvény elrontásában.

Minket nem zavar, ha Tabajdi úr szabadidejében továbbra is barátkozik Báthory úrral (neki legyen mondva…), csak vegye tudomásul, hogy ama káposzta mellett, amelyért ő a felelős, a barátja csak a kecske lehet.

• Belföld