Skip to main content

Versek Ózd mellől

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat

Farkas Terézia (18) és Gáspár Bettina (18) roma származású, a költészetre nyitott fiatal középiskolás lányok – míg környezetükben a kortársak nagy része csupán emlékkönyv-verseket másol, ők eredeti művekkel állnak elő. Hangonyról származnak, amely egy az ózdi kistérségben fekvő olyan községek közül, ahol jelentős a roma kisebbség aránya. Jelenleg mindketten a Dr. Ámbédkar Iskola növendékei Ózdon. Az intézmény kiemelt figyelmet fordít a hátrányos helyzetű fiatalok hátránykompenzációjára és a tehetséggondozásra.
Döme Zsuzsanna – osztályfőnök,
Fekete Norbert – magyartanár,
Terdik Roland – író

Gáspár Bettina
Éj

Amikor sötétbe borul a táj,
elszunnyad a világ.
Nincs zaj, nincsenek dalok,
melyek bejárták az utakat.
Minden oly sivár és kopott.
Egy árva kutya sem ugat.
A lámpák fénye gyenge,
minden színtelen, komor.
A szél sem táncol már
énnekem. Vége van.
Újra nem kezdhetem.
 
Börtön
Magamat úgy zárom be,
mint börtönben rabot a rács.
A fájdalmam kegyetlen fegyőr.
Nem mozdul egy percre sem,
mindig ott áll mellettem.
A bánatom bilincs:
magához láncol.
Szabadulnék már önmagam
szűk falától.
 
Farkas Terézia
Egy este Hangonyon
 
A falura lassan ráborult az este:
icipici házak egymástól nem messze.
Szemük hol hunyorít,
hol teljes fénnyel ragyog,
de valamelyik ház már elaludt.
 
Az éj kósza kölykei az utcákon járnak,
s néha nagy vihart is csinálnak.
Zártak az ajtók, az ablakok,
s az egyik gyerek nagyot kacagott.
Bámulva pislog a hold rájuk,
de még a csillagok is kérdik:
„Mi jót csináltok?”
Kis idő múlva: üvegszilánkok,
hangos nevetések, táncolások.
Majd csönd, jönnek a léptek, és jaj,
egyre közelebb érnek.
Dobogások, mintha lóverseny lenne,
mindenki szalad, messze, messze.
Egy puffanás: az egyik elesett,
visszanézett, és remegett.
A törött ablakon át egy néni kukucskált,
de nem sokat látott, esetleg a templom tornyát.
Majd a lány felpattant, és szaladtak fürgén,
olyan gyorsan, mint az ürgék.
Ha fényes nappal találkoznak,
mindig csak viháncolnak.
Nem beszélnek a jövőről,
számukra a jelen a lényeg,
őket nem érdeklik
a következmények.

De nem elég tudni róluk,
érteni kell őket, s mikor már érted,
egy nyelven beszéltek,
rádöbbensz te is: tényleg csak gyerekek,
s ha valaki melléjük állna, igazgatná
őket, szívükből az öröm
kicsattanna rögvest.
Ám amíg nincs mellettük senki,
az utca az otthonuk.
Nem beszélnek róla, de látszik nagyon
rajtuk, hogy várva várják
a megszabadítójuk.

Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon