Vass István

Nyomtatóbarát változat

Változás… változtatni kell! mondja a párt. Tág értelmű fogalom. Egyáltalán – mit, miben? A dolgokat? Struktúrájukban? Összetételben, belső faktúrában? Jellegében, folyamatában? Állapotában, irányában? Mértékében? Intenzitásában? A valóságot? A valóóóóságot??? Általánosságban, összességében, általában?

A politikai alapelveket, az elméleteket?

A politikai intézményrendszert?

A pártirányítást? Államvezetést? Államigazgatást?

A jogrendet? A jogi intézményrendszert?

A vezetés személyi összetételét?

Az egész társadalmi-gazdasági alakulatot?

Mindent? (és semmit)

És napjaink zavaros magyar valóságának legtöbb aktualitása, legátfogóbb jellemzője: a változás. Régi normák, avítt tézisek, ronggyá szónokolt demagóg ideológiák, ósdi intézmények vajúdnak, szülik saját változásukat-romlásukat.

Vajúdás-e ez vagy klimax? Hiszen eljárt az idő.

Negyven éven át fonta-szőtte maga köré a párt ezt a nem túl bizalomgerjesztő valósággubót. Egész országot belegabalyítva – ilyenre, olyanra alakította, formálgatta, de sehogyan sem sikerült egy igazi, beazonosítható szocializmusgubóvá érlelnie.

Most itt van előttünk, rajtunk, bennünk valami zavaros, formátlan képződmény, ami láthatóan már a pártnak is kényelmetlen, de még maga sem tudja, hogyan és miféle új formában fog kimászni belőle. Tény, hogy a változás, a gubó kirágása megkezdődött. – Vigyázat, változás!

Vajon mi most a teendő? Mit tegyen a társadalom? Rágjuk mi is? Rágjunk újra bizalommal? Segítsünk a „kibontakozás”-ban? Vagy inkább vessük az egészet forró vízbe, hogy pusztuljon benne minden haszontalan? Mert így a tanulságok fonalait lebontva, magunk építhetnénk-szőhetnénk egy jobb világot.

Vajon egy ilyen ronda bábból kibújhat-e egyáltalán a jövő szép pillangója? Mi a tapasztalat? Mi az eddigi gyakorlat? Kérdések… kérdések.

Meg kell őket válaszolni.

A hernyó falánk és mindent felzabál. Amikor fogytán az eleség, sző valami gubófélét, majd azt is szétrágja. Ő azt mondja: „megreformálja”.

Ezután váratlan csodaként a vén hernyó helyén hímporos szmokingban hirtelen előbújik egy új lény. Jaj, de gyönyörű!!! – mondják, akik látják – és boldogan nézegetik.

Itt kezdődnek aztán a bajok.

Ez a finomnak látszó lény „adminisztratív intézkedéseket” kezd alkalmazni a békés, jóhiszemű álmélkodókkal szemben. Tojik egy egész seregnyi motorkerékpáros, sisakos kis petét, akik aztán kikelnek… magukból, ütnek-vágnak a gumibotjaikkal, és egyszerűen csak „A Fiúk”-nak nevezik magukat.

Kezdődik minden elölről. Új „emberarcú” gubó készül. Hogy milyen is lesz? Még nem lehet tudni, de máris mondják, „egy biztos: nem lesz kapitalizmus”. Az is magától érthető, hogy csak egygubórendszer lesz. Szegényes a lepkefantázia, nem tud több gubót elképzelni. Ez csakis az Ő nagy történelmi hivatása.

Szerencsére a társadalom már nem nézi tétlenül ezt a meddő metamorfózist. Befolyása már most is szembetűnő. Felismerte, hogy igazi változás csak akkor lesz, ha kiköveteli, kikényszeríti magának a demokráciát, ha határozottan fellép az ország függetlenségéért, azért, hogy a szovjet csapatok haladéktalanul, minden nemzetközi helyzetmérlegeléstől függetlenül egyszerűen és véglegesen távozzanak az országból.

A vélemények, követelések nyílt, magabiztos hangoztatása, az egyre nagyobb számban létrejövő figyelmeztető társadalmi-ellenzéki csoportok, a figyelmeztető erejű utcai tüntetések sorjázása máris engedményekre, passzív türelemre kényszerítette a hatalmat. Az újságolvasó polgár – legyen az akár a legapolitikusabb is – észre kell vegye azt, ami a valóban igazi változása napjainknak: kemény, következetes küzdelemmel a Demokratikus Ellenzék egyre nagyobb teret nyer a nyilvánosság fórumain és a nemzet szimpátiájában egyaránt. Egyre-másra találkozhat az olvasó ember immár a hivatalos sajtó hasábjain is a Fidesz, a TDDSZ, a Rakpart Klub, a Bajcsy-Zsilinszky Baráti Társaság, a Szabad Kezdeményezések Hálózata elnevezésekkel, és érdeklődéssel, növekvő segítőkészséggel fordul e szervezetek felé. Nem hangsúlyozom most az említett csoportok, szervezetek közti elméleti, működési különbségeket; azt akarom hangsúlyozni most, hogy ezek az alulról szerveződő társadalmi formációk mind demokratikus elvekre épülnek! Demokratikus és független Magyarországot akarnak – e tekintetben teljes az összhang köztük – a környezetvédő csoportoktól a radikálisan politizáló Szabad Kezdeményezések Hálózatáig.

Most, amikor készülőben van egy egész sor új jogszabály, amikor a helyzet új alkotmány megalkotására kényszeríti a vezetést, amikor sürgető szükséggé erősödött olyan jogi intézmények létrehozása, mint az alkotmánybíróság, gazdasági, közigazgatási bíróság, az állampolgári jogok szószólójának intézménye – most még határozottabbnak, még egységesebbeknek kell lennünk. Befolyást kell gyakorolnunk a törvényalkotókra, a tervezeteket törvényerőre emelő országgyűlésre, annak érdekében, hogy az új törvények valóban a demokratikus kibontakozás alappillérei legyenek.

Nem elégedhetünk meg a változásoknak csak a látszatával; ne engedjük, hogy ezek az alapvető állampolgári jogokat biztosítani hivatott jogszabályok hasonlóvá váljanak a 1978. évi 25. tvr-hez, az ún. „útlevéltörvény”-hez. Ez az új törvényerejű rendelet volt hivatott minden szabad állampolgár számára biztosítani az utazás alapvető emberi jogát. A valóságban azonban továbbra is meghagyta a belügyi szerveknek azt a korlátlan lehetőséget, hogy egyszerű rendőri intézkedés révén bármely állampolgárt bármikor megfoszthassanak e jogtól. Mint ismeretes, Grósz Károly amerikai útja egybeesett azzal a Budapesten folytatott éhségsztrájkkal, amelyet magyar állampolgárok egy csoportja kezdeményezett, éppen az említett tvr. alapján bevont vagy ki sem adott útlevelük miatt.

Örvendetes, hogy a Magyar Nemzet, amelyet áprilisban még bírálni voltam kénytelen bátortalansága miatt, most – csakúgy mint a Kossuth Rádió – interjút készített az éhségsztrájkot folytatókkal. Miután az utóbbi időben más esetekben is helyt adott a másképp gondolkodókkal kapcsolatos tárgyszerű, őszinte híreknek, úgy érzem: elismerés jár a Magyar Nemzetnek a valódi nyilvánosság irányában tett lépéseiért.

Akarjunk hát eltökélten, és cselekedjünk határozottan: igazi és igaz változás lesz az eredmény.

Erőszak nélkül, a békés intelligencia fölényével, de ellentmondást nem tűrő határozottsággal lépjünk fel a tehetetlen, tanácstalan „hatalom” ellenében. Életképtelenségét már maga bebizonyította. Nekünk most egy jobb társadalom képét kell felmutatnunk, demokratikus feltételeit pedig lépésről lépésre ki kell kényszerítenünk. Erre valódi esélyt ad a kialakult helyzet.

Mindenkinek látnia kell, hogy a párt a nemzetgazdaság romjai alatt vergődik. Onnan csak a társadalom segítségével mászhat ki. Az országot a párt kisebbsége nem képes talpra állítani. Egyedül nem! Segítséget kér. Nincs hozzászokva, hogy kérnie kelljen, ezért kínlódik, kapar, harapni próbál… de aztán csak kér! Jóindulatot, belátást, megértést, összefogást, több munkát, még több munkát.

A társadalom feltételekhez kötheti a kérés teljesítését.

Legyen a segítség feltétele a szabadság, a függetlenség, a demokrácia és ennek minden velejárója.

Majd ott soroljuk őket, ahol kell – hiszen mint tudjuk… álmunkban is.

Más lehetősége nincs a pártnak. El kell fogadnia a társadalom feltételeit. Bízom a közben, hogy meg is szabja őket.

Ebben viszont nekünk döntő szerepünk van.

Göd, 1988. augusztus 1.

• Témáinkhoz