Skip to main content

Még egyszer

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat
a társadalompolitikai és honismereti klubok kunfehértói táboráról


A Beszélő legutóbbi számában „Egy klubtag” beszámolt a fenti táborról, ismertette a szervezés előzményeit és értékelte a tábor szervezőinek tevékenységét. Leírta, hogy milyen erők igyekeztek megakadályozni a tábor megszervezését és hogy milyen kompromisszumokkal sikerült végül is megtartani a tábort. Leírta, hogy a tábor végül is nem a szervezők eredeti elképzelésének megfelelően zajlott, a legrangosabb előadók nem jöhettek el, s néhány, ellenzékinek minősített jelentkező részvételétől el kellett tekinteni. Ez volt a tábor megtartásának ára, s a tábor szervezői választhattak: vagy megfizetik – kénytelenségből – ezt a mások által szabott árat, vagy nem lesz tábor, s megszakad a társadalompolitikai és honismereti klubok nyári táborainak folytonossága. A tábor szervezői a találkozó megmentése mellett döntöttek, és belementek a kompromisszumokba, amik elsősorban azokra vetnek rossz fényt, akik a feltételeket megszabták. Az „Egy klubtag” írása úgy állítja be a dolgokat, mintha a tábor szervezői fölösleges kompromisszumba mentek volna, holott a tábor martonvásári és fehérgyarmati színhelyének meghiúsítása világosan mutatja, hogy a kényszerű egyezkedések nélkül a találkozó nem volt megmenthető.

A tábor megtarthatóságára szabott feltételek jól mutatják, hogy azok az erők, amelyek igyekeznek megakadályozni, vagy legalábbis fékezni a kibontakozást, a nyilvánosságot és a tájékozódás szabadságát, még mindig jelentős hatalommal rendelkeznek. A kénytelen kompromisszumoknak senki sem örült, de a tábor megtartását a tábor résztvevőinektöbbsége is fontosabbnak tartotta, mintsem az eredeti elképzelésekhez minden áron való ragaszkodást. Ha ugyanis a tábor vezetői nem mennek bele ezekbe az áldozatokba, akkor végül is azokat segítik, akiknek célja az egész tábor meghiúsítása volt. Így azonban végül is meg lehetett tartani az összejövetelt, és az eredeti célkitűzések túlnyomó részét sikerült megmenteni. Ezekről a kétségtelen eredményekről, vagyis a mérleg másik oldaláról, az „Egy klubtag” írása nem is szól.

Így nem ír arról, hogy az ilyen összejövetelek „nem hivatalos” része, a szünetek, a tábortüzek, a közös éneklések és beszélgetések, véleménycserék, ismeretségek – változatlanul és teljes mértékben érvényesültek, márpedig ez legalább olyan fontos, mint a „hivatalos” rész, az előadások. Nem ír arról sem, hogy a tábor első három napjának programja – az egy Bába Iván előadó kivételével – teljesen az eredeti elképzelések szerint és igen színvonalasan zajlott. Nem ír arról sem, hogy a két utolsó nap előadásai – bár nem az eredetileg tervezett előadókkal – még így is sok újat és fontosat mondtak a tábor résztvevőinek, amint azt az utolsó napi beszélgetésen el is mondták. És nem írt az „Egy klubtag” arról sem, hogy a környező országokból, elsősorban Csehszlovákiából milyen sok fiatal vett részt a táborban, s hogy nekik, akik még ilyen „kompromisszumos” táborhoz, még ilyen „cenzúrázott” légkörhöz sincsenek szokva, milyen sokat jelentett ez a részvétel.

Pedig ezeket, tehát a mérleg másik serpenyőjében lévő dolgokat is számba kell vennünk, amikor arról van szó, hogy vajon érdemes volt-e megfizetni a kiszabott árat. Mi úgy gondoljuk, hogy amikor egyfelől jogosan háborgunk a tábor programjába való külső beavatkozás miatt, a kompromisszumok révén megmentett értékeket és eredményeket sem szabad elhallgatni.








Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon