Skip to main content

Barátság?

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat


Szeretnék valamit hozzáfűzni Konrád György „A barátság feltétele” című cikkéhez, ami ugyan mindabból, amit Konrád György leírt, következik, de jelentősége miatt érdemes kifejteni. Amikor „a felelős osztrák kormány egy felelőtlen magyar kormánnyal szerződést kötött”, akkor valami félelmetes, objektív változás állt be Ausztriának a magyar társadalommal szembeni érdekviszonyában.

Az talán természetes, hogy teljesen nem mondhatunk le a reményről, hogy egyszer nekünk is legyen valóságos parlamentünk és felelős kormányunk. De ha az a „felelőtlen kormány” (Konrád találó megjelölése), amellyel Ausztria szerződést kötött, már nem lesz hatalmon, mi lesz a jogfolytonossággal? Ki fizeti meg majd Ausztriának a tartozást? Hiszen ez a tartozás egy olyan szerződés következménye lesz, amelyet a társadalom tiltakozását félrelökve kötöttek meg!

Ausztria tehát a jogfolytonosságban érdekelt. Érdekei Ausztriát a fölöttünk álló, maroknyi kisebbség által gyakorolt hatalom mellé állítják és szembe elhallgattatott és elkeseredett társadalmunkkal.

De figyeljük csak a többi jelenséget!

Az újabb egymilliárd márka nyugatnémet kölcsön kinek segít? Talán nem kizárólag a „felelőtlen kormánynak”? És megint a kérdés: Ki fogja visszafizetni? Tehát a nyugatnémet kormány is csak a jogfolytonosságban érdekelt.

Aztán a másik, mindenütt Nyugaton, leginkább megint a szomszédos Ausztriában: A hatóságok a menekülteket gyorsított eljárások során világosítják fel, hogy miután Ausztriától sem politikai menedékjogot, sem semmiféle támogatást az ottmaradás esetére nem kaphatnak, menjenek szépen vissza a „hazájukba”.

Persze, hiszen egyrészt Ausztriában és mindenütt Nyugaton munkanélküliség van, másrészt a menekülők befogadásával nehezítenék a helyzetét annak a „felelőtlen kormány”-nak, amelyiktől várják befektetett tőkéik megtérítését.

Egy minden eddiginél nyomasztóbb kép kezd előttem kirajzolódni a helyzetünkről. Talán nem is két szembenálló rendszer az, amit Keletnek és Nyugatnak szokás nevezni, hanem egy összefüggő rendszer, amelynek van két – egymás ellen fenekedő, de egymástól függő, egymásból élő, egymást sunyi, elvtelen módon elismerő, igazoló – pólusa.

Belátom, hogy leegyszerűsített és nyers ez a kép, de abban biztos vagyok, hogy érdemes volna gondolkodni rajta.


















Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon