Skip to main content

Gondolatok Tóth Károly Antal írásának ürügyén

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat


Tóth Károly Antal a „Demokratikus Magyarországért” (Beszélő 21. sz.) című cikkében írja: – …elfeledtetve azt, hogy a demokrácia nem a szókimondás, hanem a beleszólás jogát jelenti.

Igaz szavak, elevenbe vágóak. A mi bűnünk, hogy ez megtörténhetett. A mi BŰNÜNK, hogy tiszta fogalmak összezavarodtak és átértékelődtek. A miénk, mert eltűrtük. A miénk, mert 32 évig menekült nemzedékem – tisztelet a kivételnek – a politika elől, amely elől többé már ki nem térhet. Most már nemcsak politikusok és egyéb hivatásos félrevezetők ismerik a jelent. A jelen ránk kényszerül. Egyre többen ismerik fel a ma is használt fogalmak eredeti jelentését. Ma már tudjuk, hogy az oly gyakorta hallott „áldozatvállalás” szó nem ránk kényszerített akaratot jelentő fogalom, hanem annak – mint nyelvtani értelmezése is mutatja – önként vállalt tartalma van.

Ugyane cikkben olvasható: „Az ország népe nem maga irányítja sorsát.” Nemhogy nem irányítja, de valós információja sincs e sorsról.

Az én nemzedékem, az átvert nemzedék, az 1940–1960 között születettek, akikből tövestől irtották ki a kamaszkor, az ifjúság gyönyörű hitét. Minket még arra az időre sem engedtek hinni, mint ugyanígy átvert apáinkat. Tőlünk még a félrevezetés energiáját is sajnálták. Az 5-10 évenként változó jogszabályok, a még gyorsabban változó és eltűnő eszmények, az ideálmentes társadalom üvölti a fülünkbe: Itt hülyének néznek egy egész országot!

Itt évekre előre felélték a még meg sem termelt értékeket, és most azok mutatnak vádoló ujjakkal másokra, akik a herdálás fáradságos munkáját végezték. Azt várjuk talán, hogy saját magukat felelősségre vonják, és kiporolják a saját feneküket?

Az én nemzedékem nem gondolkodik forradalom vagy ellenforradalom nyelvtani fogalmaiban, sőt még eseményeknek sem nevezi a múltat. Mi egyszerűen meguntuk a kontraszelekciót. A mi fogalmaink szerint az értelemnek lehet csak forradalma, az ellenforradalmat mindenkoron a BUTASÁG hajtja végre. Az én nemzedékemnek magas a vérnyomása és alacsony a reálbére. Csak a körzeti orvosok tudnák elmondani a munkahelyi neurózis és depresszió rombolásának eredményeit. Nem véletlen, hogy a 35-50 évesek halállistája igen gyorsan telítődik. Az én nemzedékem immár eljutott a „semmi sem számít” korába, és nem menekül az alkoholba, hanem egyszerűen öngyilkosságot követ el vele. Elpusztítja önmagát, mert élni nem engedik. Kételkedő nemzedékké váltunk. Nem hiszünk többé, és már ebben a nem hitben is kételkedünk. Nem hiszünk el talán még igaz dolgokat sem, pusztán azért, mert sajtóban olvastuk őket. A kételkedés állampolgári jogra emelése írott törvények nélkül is beteljesedett.

Újra érvényes Petőfi Sándor több mint 140 éves sora:

„még kér a nép...”

Félelmetesen érvényes.

Budapest, 1988. március 2.




















Hivatkozott cikkek

Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon