Mink András

Nyomtatóbarát változat

Alul is forrongásban van az SZDSZ. A szolnokiak többsége – ki többé, ki kevésbé – elégedetlen volt a párt eddigi működésével. Legtöbben a paktum megkötését, a 20 ezer forintos kárpótlás ötletét rótták fel a vezetőségnek – bár a felelősség kérdésében megoszlottak a vélemények – és azt, hogy hagyta magát beleugrasztani haszontalan ideológiai torzsalkodásokba. Ugyanakkor többen hiányolták, hogy az SZDSZ, a taxisblokád esetét leszámítva, nem foglalt határozottan állást a közvéleményt foglalkoztató kérdésekben. (Adórendszer, költségvetés, társadalombiztosítás, autósok kiszipolyozása, nyugdíjasok helyzete stb.)

Azt hiszem, nem az a lényeges, hogy ezek a kritikák jogosak-e, hiszen például az adórendszer, a költségvetés vagy a társadalombiztosítás kérdésében az SZDSZ-nek határozott véleménye, önálló koncepciója van, hanem az, hogy léteznek. Magyarázkodásra pedig nincs idő, és azt hiszem már senki nem is lenne rá kíváncsi. A szolnokiak egyértelmű és határozott politikai stratégiát és döntéseket várnak a küldöttgyűléstől és a várhatóan átalakuló vezetőségtől.

Nem is lenne semmi baj, ha ez a forrongás ígéretes erjedésről, nem pedig tanácstalanságról árulkodna. Volt, aki szépen pontokba szedve beszélt az SZDSZ válságáról (vezetési, személyi, politikai, ideológiai, szervezeti stb.). Nem szólt viszont arról – a szervezeti kérdést leszámítva –, hogy ott Szolnokon és talán másutt mit is gondolnak az SZDSZ-tagok arról, hogyan lehetne visszahódítani az elforduló szavazókat, visszanyerni a morzsolódó tagságot, milyen stratégiával lehet ’94-ben választásokat nyerni. Vagyis arról, mi lehetne a következő és az azutáni lépés. Volt szó ideológiai válságról is – így a liberális-szociáldemokrata alternatíváról, arról, hogy önmagában egyik sem megvalósítható és arról, hogy a két irányzat egymással ellentétes célokat fogalmaz-e meg –, de azon az önvédelmi reakción kívül, hogy ezeket tisztázni kell és kiegyenlíteni, senki nem merte föltenni magának és a másiknak a kérdést: miért is vagyunk az SZDSZ-ben, és milyen pártot is szeretnénk magunk körül látni.

A tagság és a vezetés amolyan róka fogta csuka helyzetben van. Az emberek határozott vezetést akarnak – néhányan vezérürüt is emlegettek, aki után legalább menni lehet – ugyanakkor több beleszólást a döntésekbe. Átfogó és lefordítható programot anélkül, hogy erről a programról elképzelésük lenne. A vezetés pedig érzésem szerint éppen az ellenkezőjét reméli a küldöttgyűléstől. Tisztázást és határozott jelzést a tagságtól.

Ez a kommunikációs zavar nagyobb veszély, mint az olykor emlegetett pártszakadás. (Abban Szolnokon is mindenki egyetértett, hogy a probléma nem fordítható le személyi ellentétekre.) Az a veszélyes, ha se a választók, se a tagság, se a párt leendő vezetői nőm fogják jobban ismerni egymást a küldöttgyűlés után, és az emberek továbbra sem fogják tudni, mi is az SZDSZ a politikai küzdőtéren. Ha a küldöttgyűlés egy parttalan kívánságlista kibeszélésével és az új elnök megválasztásával zárul – ezzel meg lehet menteni az SZDSZ-t a gyors szétbomlástól, de nem lehet megmenteni a lassú enyészettől.

• Belföld