Skip to main content

Körkérdés


1. Amikor egy Titanic elsüllyed, kiszámíthatatlan, hogy mekkora örvény kerekedik és kit sodor el. A politikai jósok csődöt mondtak; egy liberalizált munkaerőpiacon talán őket kellene legelőször elbocsátani. 1988-ban legtöbbjük még száz évre taksálta a berlini fal élettartamát, amely alig néhány hónap múlva ledőlt. Az 1978-as iráni fundamentalista forradalmat éppúgy nem látta senki előre, mint a legutóbbi Öböl-háborút. Hiába, a történelemnek nincs forgatókönyve.

Persze, szcenáriókban gondolkozni akkor is lehet, sőt, hasznos is.



felszólítástok, hogy körkérdéseitekre válaszoljak, valóban megtisztelt, sajnos azonban, még ha a kitűzött határidő (nov. 10.) nem volna is oly közeli, úgy vélem, aligha tudnék kielégítően válaszolni a föltett kérdésekre.


Ha megölsz, se látok nyomot,
Ismeretlen már e táj.
Alighanem ördög vezet,
Összevissza, körbejár.
Puskin

Nehéz lenne megjósolni, milyen jövő vár a volt Szovjetunióra és az évtizedeken át múlt időre kárhoztatott, ám most annál nagyobb erővel újjászülető Oroszországra. Nehéz lenne jóslásokba bocsátkozni, s nem is kenyerem a jövendőmondás.







Kedves Beszélő!

Megtiszteltetésnek tartom, hogy kérdéseitekkel hozzám is fordultatok; annyira outsidernek érzem magamat – majdhogynem azt mondanám, „akárcsak eddig”. Egyetlenegyszer éreztem csak olyasmit, a nagymarosi építkezés fölfüggesztésekor, hogy „na, most talán történni kezd valami”; de különben nemigen jutott eszembe, hogy „ez itt most már az én időm”, vagy „én ezé az időé vagyok”; hogy elmerülhetnék belé, hogy lebukhatnék bele, mint a víz mélységeibe.



1. A moszkvai operettpuccsal befejeződött a leninizmus története. Józan számítás szerint a volt kommunista országok visszanyervén külső és belső szabadságukat, polgári demokráciákat kezdenek építeni, a Nyugat ösztönző szerepe mellett az évezred végére kialakulnak a normális piaci viszonyok, lehetővé téve a térség felzárkózását az európai integráció folyamatához. A liberális alapértékek győzedelmeskednek, „véget ér a történelem”, és az unalmas jólét évszázadai következnek – ahogy ezt Fukuyama professzor két évé megjövendölte. A világ azonban néha fittyet hány a jósokra.


A szovjet kommunizmus gyors összeomlása olyan nagy ajándék, melyet a történelem csak ritkán osztogat. Egyebek között ez a legelőnyösebb feltételeket teremti meg a politikai cselekvők lelki felszabadulása számára. Mostantól kezdve minden politikai javaslatot teljes elfogulatlansággal lehet megítélni. Semmi sem vonatkozik többé a régi rendszerre, semmi sem hozhatja azt vissza, elsüllyedése végérvényesnek tekinthető. A politikai képzelet megengedheti magának, hogy csak a jövő felé forduljon.


1. Kedves Beszélő! Kérditek, mi lesz a Szovjetunióval, és ez hogyan hat majd a többi posztkommunista országra. Nem tudom, jól vagyok-e értesülve, de valahol azt hallottam, hogy a Szovjetunió széteső-félben van, mostanában Novo Ogarjevóban megpróbálják néhányan azt összetartani belőle, amit még lehet, de mérsékelt sikerrel. Kik akarnak együtt maradni?


Kedves barátaim!

Élek a lehetőséggel, amire felkérő leveletek feljogosít: nem térek ki minden kérdésre. A Németország új helyzetéből fakadó következményeket firtató kérdésnél kötök ki. Ezt tekintem a legfontosabbnak, s evvel kapcsolatban a The Economist egyik őszi számának vezércikkét idézem. „Fél Németországtól? Az Európai Közösség jövője körül folyó társalgásban nem illik föltenni ezt a kérdést.



Az első három kérdésre magam is mástól várom a bölcs és/vagy megnyugtató válaszokat, mivel térségünk bellum omnium contra omnesét (mindenki háborúja mindenki ellen, T. Hobbes) csak berezelt burzsoáként (azaz mint magánember) tudom követni, s nem a citoyen szabadság magaslatáról nézve. Állampolgári jogaimat persze – közvetve – ezen események is fenyegetik, de távolról sem hiszem, hogy „ott kívül a magyarázat”.


Tisztelt Barátunk!

A kommunista világrendszer összeomlása nyomán nem várt erővel élednek újjá a háború előtti Közép- és Kelet-Európa országainak, népcsoportjainak és társadalmainak konfliktusai. A diktatúra évei mintha nyomtalanul múltak volna el: délre tőlünk szerbek és horvátok ölik egymást, mint a II. világháború idején, északra tekintélyes politikai csoportok újból önálló szlovák államot kívánnak, keleten Ukrajna függetlenségi törekvése annak a rémképét idézi fel, hogy ismét fellángol 1919–20 polgárháborúja.


Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon