felszólítástok, hogy körkérdéseitekre válaszoljak, valóban megtisztelt, sajnos azonban, még ha a kitűzött határidő (nov. 10.) nem volna is oly közeli, úgy vélem, aligha tudnék kielégítően válaszolni a föltett kérdésekre.

1. Amikor egy Titanic elsüllyed, kiszámíthatatlan, hogy mekkora örvény kerekedik és kit sodor el. A politikai jósok csődöt mondtak; egy liberalizált munkaerőpiacon talán őket kellene legelőször elbocsátani. 1988-ban legtöbbjük még száz évre taksálta a berlini fal élettartamát, amely alig néhány hónap múlva ledőlt. Az 1978-as iráni fundamentalista forradalmat éppúgy nem látta senki előre, mint a legutóbbi Öböl-háborút. Hiába, a történelemnek nincs forgatókönyve.

Persze, szcenáriókban gondolkozni akkor is lehet, sőt, hasznos is.

Kedves Beszélő!

Megtiszteltetésnek tartom, hogy kérdéseitekkel hozzám is fordultatok; annyira outsidernek érzem magamat – majdhogynem azt mondanám, „akárcsak eddig”. Egyetlenegyszer éreztem csak olyasmit, a nagymarosi építkezés fölfüggesztésekor, hogy „na, most talán történni kezd valami”; de különben nemigen jutott eszembe, hogy „ez itt most már az én időm”, vagy „én ezé az időé vagyok”; hogy elmerülhetnék belé, hogy lebukhatnék bele, mint a víz mélységeibe.

Ha megölsz, se látok nyomot,
Ismeretlen már e táj.
Alighanem ördög vezet,
Összevissza, körbejár.
Puskin

Nehéz lenne megjósolni, milyen jövő vár a volt Szovjetunióra és az évtizedeken át múlt időre kárhoztatott, ám most annál nagyobb erővel újjászülető Oroszországra. Nehéz lenne jóslásokba bocsátkozni, s nem is kenyerem a jövendőmondás.

Kedves barátaim!

Élek a lehetőséggel, amire felkérő leveletek feljogosít: nem térek ki minden kérdésre. A Németország új helyzetéből fakadó következményeket firtató kérdésnél kötök ki. Ezt tekintem a legfontosabbnak, s evvel kapcsolatban a The Economist egyik őszi számának vezércikkét idézem. „Fél Németországtól? Az Európai Közösség jövője körül folyó társalgásban nem illik föltenni ezt a kérdést.

1. Kedves Beszélő! Kérditek, mi lesz a Szovjetunióval, és ez hogyan hat majd a többi posztkommunista országra. Nem tudom, jól vagyok-e értesülve, de valahol azt hallottam, hogy a Szovjetunió széteső-félben van, mostanában Novo Ogarjevóban megpróbálják néhányan azt összetartani belőle, amit még lehet, de mérsékelt sikerrel. Kik akarnak együtt maradni?

A szovjet kommunizmus gyors összeomlása olyan nagy ajándék, melyet a történelem csak ritkán osztogat. Egyebek között ez a legelőnyösebb feltételeket teremti meg a politikai cselekvők lelki felszabadulása számára. Mostantól kezdve minden politikai javaslatot teljes elfogulatlansággal lehet megítélni. Semmi sem vonatkozik többé a régi rendszerre, semmi sem hozhatja azt vissza, elsüllyedése végérvényesnek tekinthető. A politikai képzelet megengedheti magának, hogy csak a jövő felé forduljon.

1. A moszkvai operettpuccsal befejeződött a leninizmus története. Józan számítás szerint a volt kommunista országok visszanyervén külső és belső szabadságukat, polgári demokráciákat kezdenek építeni, a Nyugat ösztönző szerepe mellett az évezred végére kialakulnak a normális piaci viszonyok, lehetővé téve a térség felzárkózását az európai integráció folyamatához. A liberális alapértékek győzedelmeskednek, „véget ér a történelem”, és az unalmas jólét évszázadai következnek – ahogy ezt Fukuyama professzor két évé megjövendölte. A világ azonban néha fittyet hány a jósokra.

Az első három kérdésre magam is mástól várom a bölcs és/vagy megnyugtató válaszokat, mivel térségünk bellum omnium contra omnesét (mindenki háborúja mindenki ellen, T. Hobbes) csak berezelt burzsoáként (azaz mint magánember) tudom követni, s nem a citoyen szabadság magaslatáról nézve. Állampolgári jogaimat persze – közvetve – ezen események is fenyegetik, de távolról sem hiszem, hogy „ott kívül a magyarázat”.

1. Véleményem szerint a Szovjetunióban a dekommunizáció és dekolonizáció párhuzamos és egybefonódó, forradalmi folyamatának csak kezdetén tartunk – a rövid távú kifejlést szinte lehetetlen előre látni. Én inkább a pesszimizmus felé hajlok, főleg ami a gazdasági rendszerváltás perspektíváit illeti, az augusztusi kudarcot valló puccs aligha volt az utolsó kísérlet a visszarendezésre.