Fejtő Ferenc

Nyomtatóbarát változat

1. Véleményem szerint a Szovjetunióban a dekommunizáció és dekolonizáció párhuzamos és egybefonódó, forradalmi folyamatának csak kezdetén tartunk – a rövid távú kifejlést szinte lehetetlen előre látni. Én inkább a pesszimizmus felé hajlok, főleg ami a gazdasági rendszerváltás perspektíváit illeti, az augusztusi kudarcot valló puccs aligha volt az utolsó kísérlet a visszarendezésre. De azt hiszem, hogy legalábbis a visegrádi hármak ügyes politikájukkal megakadályozhatják, hogy az ottani anarchikus fejlemények különösképpen megzavarhassák vagy visszavessék a saját kibontakozásukat.

2. A Nyugattól azt várom, hogy – épp a fent vázolt perspektívára tekintettel – elsőbbséget adjon a közép-európai államok megsegítésének. Emellett arra is bátorítsa ez államok vezetőit, hogy az egymással való együttműködésnek minden lehetőségét kiaknázzák. Kétségtelen, hogy e viszonylatban, már csak geopolitikai helyzeténél fogva is, a főszerepet Németországnak és Ausztriának kell játszania.

Egyetértek Vágvölgyivel abban, hogy nem kell a német hegemóniától félni. Bízni lehet abban, hogy a közben fölmerült ellentétek ellenére Németország továbbra is az európai integráció meggyorsítására és kiszélesítésére összpontosítja majd energiáit. Máris úgy látom, hogy vigyáz arra, ne kívánjon magának kizárólagosságot az Európai Közösség kelet-európai politikájában. Viszont remélem, hogy a közösség irányadó tényezői meg fogják érteni, hogy a közép-európai térség megsegítésének is egy a Marshall-tervhez hasonló, asszociatív stratégia kidolgozása lenne a leghatékonyabb formája.

3. Magyarországnak mindent el kell követnie, hogy a zűrgócoktól távol tartsa magát, és semmi ürügyet ne szolgáltasson arra, hogy a káoszba belesodorják. Persze e védekezés hatékonyságához az is szükséges, hogy Magyarország az eddiginél is erőteljesebben folytassa rekonstrukciós és konszolidáló politikáját, a lehető legtágasabb belső konszenzusra támaszkodva, visegrádi társaival és az Európai Közösséggel szoros egyetértésben. Belső és regionális kohézió: ez a legjobb védekezés a káoszba sodródás ellen.

4. A parlament, úgy érzem, azért vesztette el tekintélyét és a nép bizalmát, mert a képviselők jó része nem adott példát az ország létkérdéseinek szakszerű és toleráns megvizsgálására és az ebből következő egyértelmű döntésekre. A nép többsége szemében az új politikai elit energiái jó részét a hatalomért való küzdelemre fordítja. A bizalmat semmi esetre sem a tájékoztatás monopolizálásával, a propagandaapparátus tökéletesítésével és a bűnbakkeresés előtérbe helyezésével lehet helyreállítani. Ezek rendkívül veszélyes, káros tendenciák. Kívülről legalábbis úgy látszik, hogy az ország érdekét mind bel-, mind külpolitikai vonatkozásban azok szolgálják leginkább, akik a demokratikus erők legszélesebb frontját akarják létrehozni egy határozott gazdaságpolitikai program kidolgozására és annak megvalósítására. Az a benyomásom, hogy a kormányban, a pártokban és talán az egész társadalomban túl kevés az önbírálat, az önmérséklet és a humor, és túlteng a retorika. Jó volna itt is, ott is, több olyan emberi, megértő hangot hallani, mint amilyen Göncz Árpádé, és kevesebb fogcsikorgatást.

• Körkérdés