Skip to main content

Kevesebb fogcsikorgatást

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat
Hol lesz, hol nem lesz…


1. Véleményem szerint a Szovjetunióban a dekommunizáció és dekolonizáció párhuzamos és egybefonódó, forradalmi folyamatának csak kezdetén tartunk – a rövid távú kifejlést szinte lehetetlen előre látni. Én inkább a pesszimizmus felé hajlok, főleg ami a gazdasági rendszerváltás perspektíváit illeti, az augusztusi kudarcot valló puccs aligha volt az utolsó kísérlet a visszarendezésre. De azt hiszem, hogy legalábbis a visegrádi hármak ügyes politikájukkal megakadályozhatják, hogy az ottani anarchikus fejlemények különösképpen megzavarhassák vagy visszavessék a saját kibontakozásukat.

2. A Nyugattól azt várom, hogy – épp a fent vázolt perspektívára tekintettel – elsőbbséget adjon a közép-európai államok megsegítésének. Emellett arra is bátorítsa ez államok vezetőit, hogy az egymással való együttműködésnek minden lehetőségét kiaknázzák. Kétségtelen, hogy e viszonylatban, már csak geopolitikai helyzeténél fogva is, a főszerepet Németországnak és Ausztriának kell játszania.

Egyetértek Vágvölgyivel abban, hogy nem kell a német hegemóniától félni. Bízni lehet abban, hogy a közben fölmerült ellentétek ellenére Németország továbbra is az európai integráció meggyorsítására és kiszélesítésére összpontosítja majd energiáit. Máris úgy látom, hogy vigyáz arra, ne kívánjon magának kizárólagosságot az Európai Közösség kelet-európai politikájában. Viszont remélem, hogy a közösség irányadó tényezői meg fogják érteni, hogy a közép-európai térség megsegítésének is egy a Marshall-tervhez hasonló, asszociatív stratégia kidolgozása lenne a leghatékonyabb formája.

3. Magyarországnak mindent el kell követnie, hogy a zűrgócoktól távol tartsa magát, és semmi ürügyet ne szolgáltasson arra, hogy a káoszba belesodorják. Persze e védekezés hatékonyságához az is szükséges, hogy Magyarország az eddiginél is erőteljesebben folytassa rekonstrukciós és konszolidáló politikáját, a lehető legtágasabb belső konszenzusra támaszkodva, visegrádi társaival és az Európai Közösséggel szoros egyetértésben. Belső és regionális kohézió: ez a legjobb védekezés a káoszba sodródás ellen.

4. A parlament, úgy érzem, azért vesztette el tekintélyét és a nép bizalmát, mert a képviselők jó része nem adott példát az ország létkérdéseinek szakszerű és toleráns megvizsgálására és az ebből következő egyértelmű döntésekre. A nép többsége szemében az új politikai elit energiái jó részét a hatalomért való küzdelemre fordítja. A bizalmat semmi esetre sem a tájékoztatás monopolizálásával, a propagandaapparátus tökéletesítésével és a bűnbakkeresés előtérbe helyezésével lehet helyreállítani. Ezek rendkívül veszélyes, káros tendenciák. Kívülről legalábbis úgy látszik, hogy az ország érdekét mind bel-, mind külpolitikai vonatkozásban azok szolgálják leginkább, akik a demokratikus erők legszélesebb frontját akarják létrehozni egy határozott gazdaságpolitikai program kidolgozására és annak megvalósítására. Az a benyomásom, hogy a kormányban, a pártokban és talán az egész társadalomban túl kevés az önbírálat, az önmérséklet és a humor, és túlteng a retorika. Jó volna itt is, ott is, több olyan emberi, megértő hangot hallani, mint amilyen Göncz Árpádé, és kevesebb fogcsikorgatást.










Hivatkozott cikkek

Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon