A nacionalizmus lehet pozitív és negatív jelenség: lehet támadó, és lehet védekező jellegű; lehet racionális vagy érzelmi töltésű; lehet következetes vagy kiszámíthatatlan. Lehetnek intenzív pillanatai és passzív időszakai; gyakran még önmagával is ellentétben állhat. Ami a pozitív oldalt illeti, a nacionalizmus összetartó, mozgósító erőként hathat egy csoport kulturális öntudatának megerősítése, a nemzeti önrendelkezés visszaszerzése vagy a nemkívánatos külső erők hatásának csökkentése terén.

Eddig három ízben találkozhattak olvasóink a Beszélőben olyan melléklettel, amelybe a demokrácia elvi és gyakorlati problémáival foglalkozó értekezéseket válogattunk össze a Journal of Democracy című amerikai demokráciaelméleti folyóirat írásaiból. Most negyedszer jelentkezünk ilyen válogatással. Mindezt Marc F. Plattner és Larry Diamond, a Journal szerkesztőinek szíves hozzájárulása, valamint a National Endowment for Democracy anyagi támogatása teszi számunkra lehetővé. A támogatásért e helyütt is szeretnénk köszönetünket kifejezni.

Az Israel Democracy Institute tízéves alapos előkészítő és tervező munka után 1991 októberében nyitotta meg kapuit Jeruzsálemben, s létrejötte egybeesett az izraeli „reformkor” kezdeteivel.

Az IDI-t olyan, az izraeli szellemi és politikai élet határvonalán elhelyezkedő politikai központnak szántuk, amelynek célja a még csak formálódó demokrácia intézményeinek és értékeinek erősítése.

Több mint másfél éve már, hogy az ukrán nép végre elnyerte függetlenségét Moszkvától. Végre az ukránok megkapták azt, amiről évszázadok óta álmodoztak – az államiságot, a jogot, hogy maguk kormányozzák hazájukat, Ukrajnát. 1991. december 1-jén megtették a végső jogi és politikai lépést: népszavazáson erősítették meg a teljes függetlenség iránti vágyukat.

Ukrajna az utolsók között kezdi meg a nemzetállam építését Európában. Ukrajnában napjainkban hasonló folyamatok zajlanak, mint amelyek Németalföldön a XVI. században, Angliában a XVII. században, Franciaországban a XVIII.

Samuel P. Huntington a következő szavakkal kezdi ünnepélyes hangvételű könyvét az elmúlt két évtized demokratikus újjászületéséről: „A modern világ demokratizálódásának harmadik hulláma azzal a valószerűtlenül hangzó és öntudatlan cselekedettel vette kezdetét Lisszabonban, Portugália fővárosában, 1974.

A Koreai Köztársaság (Dél-Korea) polgárai 1992. december 18-án a szavazóurnákhoz járultak, hogy új elnököt válasszanak. A szavazáson 77 százalékos volt a részvétel. Kim Young Sam, a Demokratikus Liberális Párt (DLP) vezetője a leadott szavazatok 42 százalékával nyert, míg a régi ellenfél, Kim Dae Jung a szavazatok 34 százalékát szerezte meg; ő Korea második legnagyobb pártjának, a Demokrata Pártnak (DP) a vezére.

A Szovjetunió összeomlása és a hidegháború befejeződése ma még annyira új keletű esemény, hogy a világ eddig nem fogta fel, mit is jelent mindez a nemzetközi kapcsolatok jövője szempontjából. Különösen azért nehéz megérteni az új rendet, mert sok, ellentmondásosnak tűnő fejlemény jelenik meg. Az amerikai–orosz nukleáris konfrontáció veszélye például gyakorlatilag megszűnt, csakhogy a nukleáris fegyverek több kisebb ország kezébe kerültek, s ez új veszélyeket teremtett.

„Az új demokráciák alkotmányos választási lehetőségei” című cikkemben rendszeres empirikus bizonyítékokat mutattam be az eltérő típusú demokratikus rendszerek viszonylagos teljesítményével kapcsolatban. Tettem ezt azért, hogy meghaladjam azokat a homályos és ellenőrizhetetlen állításokat és ellenállításokat, amelyek rendszerint körbeveszik ezt a témát.

Csaknem három évvel Nicolae Ceausescu kommunista diktátor 1989. decemberi megbuktatása és mintegy két és fél esztendővel a részlegesen már szabad választások (1990. május) után, a románok 1992 őszén ismét voksoltak, hogy ezúttal már országuk új, nem kommunista alkotmánya szerint válasszanak maguknak elnököt.

Michnik: Több mint két év telt el a nevezetes 1989-es esztendő „Bársonyos Forradalma” óta. Abban az évben, a francia forradalom kétszáz éves évfordulóján, országainkban összeomlottak a kommunista rendszerek. Még emlékszem 1989 nyarára, amikor a lakásodon találkoztunk. Akkor azt mondtam, hogy rövidesen elnök leszel. Mondd, szerinted a kommunizmus végleg elbukott, vagy még visszatérhet?