Skip to main content

Beszélő évek – 1964


Éppen „azon a napon”, 1964. október 14-én jöttem vissza Moszkvába Szibériából, ahol mint a Geológiai Főiskola elhivatott diákja, „kézi erőátviteli szakértőként” a nyári gyakorlatot töltöttem.

Interjú Szabó Istvánnal


Két kvietált úttörővasutas beszélget a moziban: Oláh Jancsi: „Te… te kommunista vagy?” Halk Éva: „Igen. És te?” Oláh Jancsi: „Én mérnök vagyok.”


Az Álmodozások kora nagyon korai film. A rendező életművében is, a főszereplők életében is: legtöbbjük pályája igazából ezzel a filmmel kezdődik. A rendező 26 éves, Bálint András és Esztergályos Cecília 21, Halász Judit, Béres Ilona 22, Sólyom Kati 24 – akkor még csupa ismeretlen név. Maga a film is arról szól, hogyan indul el a kádári konszolidáció első nemzedéke. És szinte abban a pillanatban szól, amikor elindul.


Miközben folyt a francia filmhét Budapesten, és a közönség szabályosan kirúgta a ház oldalát a Filmmúzeumban, a párizsi filmintézet, a Cinématheque Francaise nagytekintélyű igazgatója, Henri Langlois egy csöndes kis vetítőben sorra nézte a magyar főiskolások és a Balázs Béla stúdiósok új munkáit. Aztán februárban fordult a kocka: magyar filmnapok Párizsban. A később magyar új hullámnak vagy budapesti filmiskolának nevezett csapat innen startolt a világhír felé. Még ebben az évben Páger Antal a legjobb férfiszínész lett Cannes-ban a Pacsirtában nyújtott alakításáért.


Napról napra egyre többen vannak, akik nem olvassák a Húsz órát.

A természetes népszaporulatnak ez nem kellene, hogy törvényszerű következménye legyen. Bizonyára vannak könyvek, amelyeket egyre többen olvasnak. A Sántáé nem ezek közé tartozik.

Ami azt illeti, valószínűleg eddig sem olvasta el mindenki, akitől ez elvárható lett volna. Szűkebb ismeretségi körömben, egyetemi oktatók, egyetemisták, irodalmárok berkeiben érdeklődtem, és sokak vallották be (hát még, akik nem!), hogy, bizony, nem tették magukévá a hatvanas évek egyik leghíresebb magyar regényét.




Mink András


1964. június 28-án a Népszabadság rövid tudósításban számolt be arról, hogy Nagy Sándor írót három év börtönre ítélték izgatás és illegális szervezkedés vádjával. Az 1922-ben Nagybaracskán, szegényparaszti-kubikos családban született író eszmei értelemben meghökkentően kurta utat bejárva lett a hatalom kedvencéből a hatalom börtönének lakója.

Nagy Sándor 1952-ben kapott Sztálin-díjat a Megbékélés című elbeszéléséért.



A fegyintézetben már jó fél éve nem történt zárkacsere. Nagyon messze, valahol a főváros névtelen távolában volt egy hivatalnok, aki – kideríthetetlen okból – megtiltott mindenféle mozgást a cellák között. A cellák állományának ilyenfajta befagyasztását nyilván büntetőintézkedésnek szánták, hiszen az általános emberi tapasztalat alapján előre lehetett látni, hogy ha egy három és félszer két és fél méteres szobába összezárnak tizenkét férfit, akkor azok mindenképpen egymásnak esnek.


Kurkó letartóztatását kamasz fejjel (mámoros kommunistaként), döbbenten vettem tudomásul, eszembe se jutott, hogy ez politikai gyilkosság. Kurkó önművelt kommunista munkás volt, ellenfele Márton Áron püspöknek, az erdélyi magyarság ugyancsak letartóztatott katolikus vezéregyéniségének. (Évtizedek múltán tudtam meg, hogy mindketten csíkszentdomokosiak, s Márton Áron édesanyja Kurkó lány.) Kurkó kapta a súlyosabb (életfogytiglani) ítéletet. Csak az 1964-es taktikai amnesztia szabadította ki, s megtudtam: az idő jó részét magánzárkában töltötte s megőrült.


1964 tavaszán nagy feltűnést keltő események játszódtak le Nagyváradon: a város központjában lévő Szent László-templomot napokig élő lánc fogta körül. Mi is történt akkor a Partium „fővárosában”?

Amint arról az alábbi követségi jelentés is beszámol, 1964 tavaszán a helyi párt- és városi vezetés elhatározta, hogy lebontatja a város központjában álló katolikus templomot.


(1964-ben megszűnt a rádióelhárítás)


„A Szabad Európa Rádiónak 1963-ban 28 adótornya működött Portugáliában és Nyugat-Németországban.

Dokumentum


Magyar Szocialista Munkáspárt
KB Adminisztratív Osztálya
Szigorúan bizalmas!

Folyó hó 4-én 2 órás beszélgetést folytattam Marosán elvtárssal. Ez idő alatt néhány perc kivételével végig ő beszélt.




Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon