Skip to main content

Egy nagyváradi „városrendezési” terv meghiúsulása 1964-ben

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat


1964 tavaszán nagy feltűnést keltő események játszódtak le Nagyváradon: a város központjában lévő Szent László-templomot napokig élő lánc fogta körül. Mi is történt akkor a Partium „fővárosában”?

Amint arról az alábbi követségi jelentés is beszámol, 1964 tavaszán a helyi párt- és városi vezetés elhatározta, hogy lebontatja a város központjában álló katolikus templomot. A terv talán helyi kezdeményezésre született, de mindenképpen Bukarest jóváhagyását kellett élveznie, már csak azért is, mert a kisebbségekkel és az egyházakkal szembeni politikát szigorúan a pártközpontból irányították.

A katolikus és protestáns egyházak vezetését a hatvanas évek elején is a párt „meghosszabbított karja”, a bukaresti kultuszdepartament (a romániai Állami Egyházügyi Hivatal) igyekezett rövid pórázra fogni. A protestánsok esetében ez még sikerült is, hiszen a hatvanas évek elején meghalt mindkét református püspök, és a következő egyházfő „megválasztásánál” a kultuszdepartament nyíltan beavatkozott az általa támogatott jelölt érdekében. Ezek után nem véletlen, hogy amikor 1963-ban elhatározták a Brassó központjában lévő református templom lebontását, (a párt bizalmát élvező) Nagy Gyula kolozsvári református püspök a hívek zúgolódása ellenére is jóváhagyta a tervet.

A katolikus egyház eseteién azonban nehezebb volt a párt befolyását érvényesíteni, hiszen Márton Áron gyulafehérvári püspök még házi őrizet ellenére is „kézben tudta tartani” egyházát. A papságot az 1956 utáni megtorlások ellenére sem sikerült megfélemlíteni. A nagyváradi események pedig megmutatták, hogy a híveket sem.

Amikor a város vezetése elrendelte, hogy 1964. május 17-én hirdessék ki a Szent László-templomban: az épületet a következő héten le fogják bontani, többszörösen elszámították magukat. Nem számoltak azzal, hogy pünkösd kétnapos ünnep, és ha az első nap kihirdetik a rendeletet, akkor másnapra a hívek felocsúdnak az első döbbenetükből és ellenállnak. Kiderült, hogy a helyi magyar társadalom még az 1956-ot követő tömeges megtorlások ellenére sincs „eléggé megfélemlítve”, ráadásul – a szemtanúk beszámolója szerint – a protestánsok és a román ortodox hívők nyíltan támogatták katolikus testvéreiket. A szolidaritás másik megnyilvánulása az volt, hogy a (többnyire magyar munkásokat foglalkoztató) városi építkezési vállalat sem volt hajlandó elvégezni a bontást, sőt, még a környező falvakból sem tudtak erre a „piszkos munkára” embereket toborozni.

A megtorlás természetesen nem maradt el. Tizenhárom személyt tartóztattak le és ítéltek el hét évre – államellenes szervezkedés címén – a tiltakozók közül. (Ebből öt és felet le is kellett ülniük.)

Az ellenállás azonban nem volt hiábavaló, mert Bukarest ebben az esetben meghátrált. Abban az évben, amikor a nyugati kölcsönök miatt általános amnesztiát is hirdettek, nem hiányzott egy olyan botrány, amire az Egyesült Államokban és a nyugat-európai országokban is fölfigyeltek volna.

A civilkurázsi győzött. A templom még ma is áll Szent László városában.

A bukaresti Magyar Nagykövetség 1964. augusztus 31-i jelentése

Szigorúan titkos!

Kapják: Puja Frigyes
Orbán László
Prantner József elvtársak

Tárgy: A nagyváradi katolikus templom lebontásának terve

A nagyváradi Városi Néptanács még a múlt év folyamán javaslatot tett a város központjában lévő, Sebes Körös-i hídon átvezető nemzetközi műút mellett fekvő katolikus templom lebontására. A lebontás tervét a néptanács azzal indokolta, hogy a növekvő forgalom miatt a híd feljárója előtt széles térséget kell létesíteni, másrészt esztétikai szempontból is kívánatos volna, ha a Városi Néptanács tetszetős épülete szabad előteret kapna.

A néptanács meg is szerezte a templom lebontásához a legfelsőbb hatóságok hozzájárulását. A határozat szerint a templom utolsó nyitvatartási napjának ez év május 18-ának, pünkösdhétfőnek kellett volna lennie.

Szemtanú (Kovács Gábor mérnök, Külkereskedelmi Kirendeltségünk munkatársa) beszámolója szerint pünkösdhétfőn este 8 óra körül a kivilágított templom zsúfolásig megtelt hívőkkel. A templom körül mintegy 1500-1600 idősebb korosztályhoz tartozó ember gyűlt össze. Az utcán is zsoltárt énekelve, többen sírva, kő- és malterdarabokat tördeltek le ereklyéül a templom falából. A templomot övező kertből is összeszedték a virágokat. A tömeg, bár kissé megfogyatkozva, még éjfélig is ott állt szakadó esőben, és nem akart feloszlani.

A templomot másnap bezárták. A zárt templom körül azonban továbbra is 2-300 főnyi csoport ácsorgóit.

A tömegben folytatott beszélgetések fő témája volt, hogy a katolikus templomot, ahová a magyar nemzetiségűek járnak, lebontják, a románok görög keleti templomaihoz viszont nem nyúlnak, sőt, még a kevésbé régieket és esztétikailag silányabbakat is műemlékké nyilvánítják, pedig városrendezési szempontból azok is útban vannak. Többen azt emlegették, hogy a görög keletieknek a körmenetet is újra engedélyezték, amit a katolikusoknak kategorikusan betiltottak.

A tömegben egyesek kijelentették, hogy levelet írnak, sőt küldöttséget is menesztenek Gh. Dejhez, hogy vonassa vissza a templom lebontására vonatkozó határozatot. A néptanács végül is továbbította a kérést, és – mint értesültünk – a közelmúltban Chivu Stoica elvtárs aláírásával meg is érkezett a templom lebontását visszavonó határozat.

Kuti Jenő sk.
nagykövet


[Magyar Országos Levéltár 288. fond. 32/1964/27 ő. e., 126. p.]










































Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon