Skip to main content

Beszélő évek – 1987


1987-ben egy közép-amerikai politikust, Oscar Arias Sánchezt tüntették ki a Béke Nobel-díjjal. Azon talán lehet vitatkozni, hogy érdemes volt-e a Costa Rica-i elnök erre a nagy megtiszteltetésre, hiszen a nevéhez fűződő közép-amerikai béketerv ekkor még messze nem vált valósággá, s magát a koncepciót sem lehet egyértelműen neki tulajdonítani, de az nem kétséges, hogy 1987 után a térség már nem az a hidegháborús válsággóc, aminek – valószínűleg némi túlzással – az amerikai külpolitika korábban hitte, és ez Arias Sáncheznek is köszönhető.


1987. január Az Írószövetség demokratikusan választott, részben ellenzéki vezetőségével való szembenállásuk miatt huszonhatan kilépnek a szövetségből, hogy kifejezzék a pártvezetés iránti hűségüket. Az első kilépők még december első napjaiban: Bata Imre, Juhász Ferenc, Nemeskürty István és Szabó Magda. Őket követik január végéig Almási Miklós, Asperján György, Berkesi András, E.

Részlet Hofi Géza műsorának kazettán kiadott felvételéből


(...) Képzeld el, a felszabadulás óta kommunista rádió ilyet még nem mondott. Hogyhogy melyik? Hát mennyi van, ne vicceljünk. Van a Kossuth. A Petőfi az zavaróállomás, hagyjad már. Az zavarja a fehér foltot. Hidd el nekem, itt hármat foghatsz. Kossuthot, a Szabad Európát meg a pofádat! Ezt ne feledd el. Jól van. Így kezdte a híreket a Kossuth nagypénteken, emlékezz vissza. Kedves hallgatóink! A harangok Rómába mentek. Na, a szűzmáriáját! Már ezer éve odajárnak, aztán eddig miért nem mondta be a kommunista rádió? Mi mindent később tudunk meg? A durranás óta már mindent bemondanak.


1987 elején a nagy hóesésben néhány napig gyalog jártak a budapestiek az utcákon. Csend volt, fehérség. Az arcokon csipetnyi megilletődöttség és meglepődés – jé, milyen tiszta a levegő. Szinte mindenki nyugodtabb, udvariasabb volt a többiekkel.


Nekem elég a nyelv, úgy, ahogy találtam
Berzsenyiben és a Nagymező utcában,
Vagy a Váci utcán, vagy kijjebb, Ujpesten,
Vagy amit némely nő ajkáról ellestem.

Hogy pontatlan? És ha pontatlan, ki bánja?
Sosem törekedtem teljes pontosságra.
Kifogtam azt, ami a horgomra akadt,
Sohasem kerestem tudós műszavakat.

Nekem elég volt, ha csak úgy körülbelül
Szóltam arról, amin úgyis páraköd ül.
Két szó közül gyakran ezért választottam
Azt, amelyiknek több jelentése van.













Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon