Skip to main content

„Egyszer karolj át egy fát…”

Vissza a főcikkhez →


Zsuzsi: Anyukámnak volt még egy barátja, aki nem élettársa. Velünk lakott, a barátja. És az se, az se nagyon kapcsolódott hozzám. Nem is érdekelt, engem se. Őt se. Anyukám se… Őt se. Szóval nem látszott rajtuk, hogy szeretnek, mert nem mutatták ki. Amit anyunál észrevettem, hogy egész nap legalább százszor magához hív, és én hozzámegyek.

Riporter: A mostohaanyukád…

Zsuzsi: Igen. Az igazi soha nem hívott oda. Én nem is mentem, mert éreztem, hogy ő engem nem szeret, hát akkor minek menjek oda hozzá? Én nem azért szeretem anyut, mert vesz nekem mindent, amit kérek, hanem azért, mert a szeretet jó dolog. (…)

Riporter: Hány puszit szoktál kapni egy nap?

Zsuzsi: Hát, az megvan hatvan-hetven puszi, amit egy nap kapok.




Mónika nevelőanyja: Nem tudott puszit adni. Nem tudott! Egy két és fél éves gyermek! És itt tanulta meg. A családban. (…) Kezdődik az óvodában… Kezdődik az óvodában ez a cigányság a gyermeknél, hogy ott már a nevelők, az óvónők nem úgy állnak a cigánygyerekekhez. Nem tudják, hogy kezelni őket. Pedig egyszerű a recept, egyszerű nagyon a recept. (…) Kis simogatás, egy kis szeretet, megdicsérem, és mindent el lehet érni a cigánygyerekeknél. Mert ezek… így vannak nevelve: lelkisek. Mónikával volt olyan eset, hogy hát beszélgettünk, és kérdezem tőle, hogy megdicsért óvó néni?, meg szépen rajzoltál?, meg jól viselkedtél? Mónikám, mondom, szokott neked óvó néni adni puszit? Azt mondja: mam, nekem nem ad, csak a többi gyereknek ad. És, Móni, neked miért nem ad, hogyha megdicsér és jól csinálsz valamit? Azt mondja, azért, mert nekem csúnya a bőröm, és azért nem puszil meg.




Diósi Ágnes: Ezekben a családokban megkapja a gyerek azt is, hogy… hogy irgalmat gyakoroljon a szülei iránt, ha akármilyenek, akkor is. Hogy szeretni tudja őket akkor is, ha szegények, akármilyenek. Biztos, hogy nehéz, de akkor is, nem lehet elvenni a szülőktől azt a jogot, hogy tarthassák a kapcsolatot a gyerekeikkel, már csak azért is, mert akkor aztán végképp lepusztulnának szellemileg, erkölcsileg, mindenhogyan. És a gyereknek is joga van hozzá. És szüksége van rá, hogy tisztában legyen a származásával.
















Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon