Határ Őrző

Vissza a főcikkhez →

Hová is tartozzon a Határőrség: a Belügyminisztériumé legyen-e vagy a honvédelmié? A már-már örökzöld kérdésről legutóbb a honvédelmi alapelvek, most pedig a honvédelmi törvény vitája kapcsán ütközött, illetve ütközik össze a pártok álláspontja. A Határőrség pedig mindeközben a „rendszerváltozás” szemléltető modellje maradt.

Az elmúlt rendszer édesgyermeke volt. Az MSZMP közvetlen irányítása alatt működött, erős politikai apparátussal, válogatott hivatásos és sorállománya mintaszerű fegyelemmel szolgálta a parancsuralmi rendszert. Országos és területi vezetői elsősorban azok köréből kerültek ki, akik megfeleltek a politikai „elvárásoknak”. A mosonmagyaróvári sortűz határőr „hőse”, Dudás István ezredesként, jutalommal ment nyugdíjba, a vezető beosztású tisztek mind a marxista–leninista eszmék elkötelezettjének vallották magukat. Akiket magasabb posztra szemeltek ki, azokat többnyire politikai munkában vagy a pártapparátusban próbálták ki, utána kapták meg parancsnoki kinevezésüket.

Ez a rendszer egészen 1990-ig működött. A hivatásos állománynak parancsba adták, hogy tagjai nem vehetnek részt ellenzéki szervezetek rendezvényein, holott azok már nyíltan, legálisan működtek. Előrelátó vagy csak szerencsés parancsa volt-e ez az országos vezetésnek – nem tudni. A következménye mindenesetre az lett, hogy az új pártok alapító tagjai, hívei, szakértői között nemigen akadt határőr. Így a vezetés – ezzel is bizonyítva politikai rátermettségét – máshonnan jövő kritikus hangok nélkül, a saját szája íze szerint tájékoztathatta a szervezetről az új embereket, s ezzel egyúttal zseniálisan megalapozta a saját átmentését is.

Néhány hónapos bizonytalankodás után a régi vezetők, most már a rendszerváltás élharcosaiként, meghirdették „a szervezet korszerűsítését”. „Hivatásos Határőrséget!”, e jelszó mögé bújva, viszonylag szerény állománytáblával (létszámkerettel) – amelyben azért minden egykori párt-, illetve más politikai beosztásban dolgozó tiszt megkapta az őt megillető (általában vezető) helyet – nagyarányú átszervezés kezdődött. Csak éppen a szervezet céljának, feladatának egyértelmű meghatározása és hatékonyságának vizsgálata nem előzte meg a szervezési lépéseket.

Evés közben nőtt az étvágy. A külső – nemzetközi – körülmények átalakulása, a rendszerváltással járó sok-sok ügyetlenkedés, a belügyminiszter-változás – mind a Határőrség vitorláit dagasztotta. Eltérően a rendőrségtől, itt nem kellett pályázattal megvédeni a vezetői helyeket. Ellenkezőleg. A korábban függetlenített pártbeosztásban dolgozóknak, az MSZMP megyei és városi pártbizottságai tagjainak, politikai munkatársainak szolgalelkűsége, takargatnivaló múltja kapóra jött az új belügyi vezetésnek. Néhányan, akik nem vették komolyan az új helyzet formai követelményeit (nyilvánosan lerészegedtek, engedély nélkül nyilatkoztak, nem ügyeltek a vezetés törvényességének látszatára), jó alkalmat szolgáltattak az erkölcsi szigor és megújulás látványos bizonyítására. A színfalak mögött azonban csak fokozódott a parancsnoki állomány despotizmusa. Az öncélú átszervezések közepette tovább csökkent a végrehajtó állomány létszáma, miközben az irányító, kiszolgáló szerveké aránytalanul nőtt. Szakmailag megalapozatlan módon, a szükséges anyagi, személyi és jogi feltételek nélkül megkezdődött az akciószázadok felállítása. S közben folyt tovább a meglévő értékek elherdálása, a szabálytalan pénzkezelés, az elhagyott objektumok értékvesztése.

A végrehajtó állományt örökletes fegyelme és az új, demokratikus rendbe vetett bizalma e folyamatok csendes, várakozó szemlélőjévé tette. Feladatai megnövekedtek, sem ideje, sem lehetősége nem volt rá, hogy az átszervezés kérdéseiben akár csak javaslatokat tegyen.

Az önátszervező Határőrséggel az úgynevezett ellenzéki pártok is csak akkor foglalkoztak, ha esélyt láttak rá, hogy a belügyminisztert támadhassák. Ezek a felületes akciók (interpellációk) csak tovább erősítették a kormányzati erők és a Határőrség vezetői kapcsolatát. A lényeges ellentmondások szakszerű vizsgálata elmaradt, a hosszú távon gazdaságtalan, célszerűtlen átszervezés szinte visszafordíthatatlanul folytatódik tovább.

Félő, hogy a honvédelmi törvény hatpárti egyeztetése során a valós helyzet ismerete híján, szubjektív elképzelések, célszerűtlen rögeszmék kerekednek felül, és a Határőrséggel kapcsolatos döntések ismét tévútra terelődnek. Ezért mind a kormánypárti, mind az ellenzéki képviselők és szakértők figyelmét az alábbiak vizsgálatára hívom fel:

1. Hiteles-e azoknak a vezetőknek a belső átalakulása, akik politikai beosztásokban vagy parancsnokként éveken át képviselték és hirdették az MSZMP politikáját? Mernek-e ellenvéleményt nyilvánítani, tudják-e, akarják-e képviselni a szakmai és állományérdekeket? Milyen emberi tartással élték át a pálfordulást?

2. Miért kellett az elmúlt három évben szinte félévente szervezeti módosításokat végrehajtani? Megvoltak-e az átszervezések személyi, tárgyi, anyagi feltételei, mik voltak a tartalmi eredményeik? Hogyan változott a feladatok végrehajtásában közvetlenül részt vevők létszáma és besorolása az irányítókéhoz, kiképzőkéhez, biztosítókéhoz képest, figyelembe véve a technikai fejlesztés következményeit is?

3. Mennyire átgondolt az akciószázadok felállításának célja? Védelmi vagy rendészeti feladatokat kell-e ellátniuk? – a hivatalos megnyilvánulásokban ugyanis ez a kettő összekeveredik. Helyes-e kiképzetlen sorállományt páncéltörő rakétákkal, páncélozott járművekkel felszerelni, miközben nincs hozzá kiszolgáló háttér, nincsenek lőterek, gyakorlóterek, karbantartó és szerelő műhelyek, szakemberek? Mi indokolja, hogy az akciószázadokat a határvonaltól 20-40 kilométerre, városokban helyezték el? Mennyire segítik ezek a századok a határőrizet feladatainak végrehajtását?

4. Hogyan ellenőrzik az anyagi javak, pénzeszközök felhasználását? Kik felelnek azért, hogy az üresen álló határőrségi objektumok tucatjainak értéke hónapról-hónapra csökken, értékesítésük elmarad? Meddig lehet elviselni a sorállomány és a hivatásos állomány életkörülményeinek romlását?

Hosszan lehetne még sorolni a kérdéseket. Ha a felelős személyeket, a politikusokat igazán érdekelné a Határőrség helyzete, a végrehajtó állomány hangulata, véleménye, keressék fel – de előzetes bejelentés nélkül – bármelyik igazgatóság bármelyik végrehajtó kirendeltségét. Beszéljenek az ott szolgálatot teljesítő hivatásos állománnyal, vagy beszéljenek az akciószázadok sorkatonáival. Azután pedig kukkantsanak be a megnövekedett létszámú igazgatóságokra. Csak kérem, igyekezzenek, mert holnap talán már valamennyi intézménynek más lesz a neve.

• Belföld