Skip to main content

Joszif Brodszkij perének első tárgyalása

Vissza a főcikkhez →


A Dzerzsinszkij kerületi bíróság tárgyalóterme, Leningrád, Vossztanyije utca 36. 1964. február 18. Bíró: Szaveljeva

Bíró: Mi a foglalkozása?

Brodszkij: Verseket írok. Fordítok. Úgy vélem…

Bíró: Maga csak semmit ne „véljen úgy”! Álljon rendesen! Ne támaszkodjék a falhoz! A bíróság felé forduljon! Válaszoljon rendesen a bíró kérdéseire! (Felém)* Azonnal hagyja abba a jegyezgetést! Különben kivezettetem a teremből! (Brodszkijhoz) Van állandó munkája?

Brodszkij: Azt hittem, hogy ez – állandó munkát jelent.

Bíró: Pontosan válaszoljon!

Brodszkij: Verseket írtam. Gondoltam, majd kiadják őket. Úgy vélem…

Bíró: Minket nem érdekel, hogy maga „mit vél úgy”. Arra válaszoljon, miért nem dolgozott?

Brodszkij: Dolgoztam. Verseket írtam.

Bíró: Ez nem érdekel minket. Minket az érdekel, hogy milyen intézménnyel állt kapcsolatban.

Brodszkij: Könyvkiadóval voltak szerződéseim.

Bíró: Hát akkor ezt mondja! Elegendő szerződése volt, hogy megéljen belőlük? Sorolja fel, milyen szerződései voltak, mikor kötötte őket, milyen összegről szólnak.

Brodszkij: Nem emlékszem pontosan. Minden szerződésem az ügyvédemnél van.

Bíró: Én magát kérdeztem.

Brodszkij: Moszkvában két könyv is megjelent, amelyekben voltak fordításaim… (megnevezi őket).

Bíró: Munkahelyen töltött éveinek száma:

Brodszkij: Körülbelül…

Bíró: „Körülbelül” – minket nem érdekel. És mi a rendes foglalkozása?

Brodszkij: Költő vagyok, költő-műfordító.

Bíró: És ki az, aki elismerte, hogy maga költő? Ki sorolta magát a költők közé?

Brodszkij: Senki.

* A tárgyalásról Frida Vigdorova (1915–1965) leningrádi írónő, Brodszkij pártfogója készítette a jegyzeteket.












































Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon