Skip to main content

Versek

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat

Siratóének … … közgazdász fölött

Látjátok, nem látjátok. Isten
se mondja meg, hogy mik vagyunk,
mire megkérdeznénk, a hogy
történik majd, a kire mit hagyunk
kezünkhöz szoktatják a mi ez az egészt.
Felhalmozunk néhány cinkost, tanút,
áldozatot; minek dőljünk, falat;
talán boldogan is; amíg meg nem halunk.
Hogy képzeljük? A felfogásnak arc kell,
de milyen lehet egy arc, ha ilyen lezárt?
Nem akarom látni. Akkor: milyen volt,
lehetett, amíg Jézuskára vagy vizitre várt?
Nézésünktől fakulnak a fotók,
erről a fajta önzésről leszoktam,
próbálom tartani. Csak a jelen,
az akkori, ahol tizenegy fokban
atlétára vetkőzve lapátolja
a földet néhány tetovált legény,
a hegyek: három tökéletes mell,
csúcsaikon boldogság, nem remény,
a gyásznép vétlen tagadja a tájat,
megbocsátom, az alkalom miatt,
az asszonyok megdolgoznak a pénzért,
kicsit mindenki idegent sirat
– az utcán fociznak, a kocsisor
némán figyel egy hajszálpontos passzig,
akkor dudálunk – talán mert korábban
nem mertük állítani, hogy csak alszik.

A bomlásról

Először a belei nyíltak meg.
Az anyag csak mennyiségében
volt szokatlan, állaga, színe
nem változott attól, hogy
kiszabadult az ő akarata alól.
Fürdetéskor sem történt semmi,
lábfejéről ugyanúgy vakartam le,
mint cipőről a sarat.

Aztán izzadni kezdett, ingbe,
szorongatott öngyújtóra,
egérpadra. Szellőztetéskor
párolgott a tenyere, szégyellősen
ökölbe szorította, csak a nagyujját
felejtette kinn, fölfelé, mutatta,
arra táncolt el a víz.

Majd a vér. Az orrán át,
reggelente mintha bajusz
lenne, fogmosáskor a habot
rózsaszínre, majd néhány csepp
a fülében, ahogy mostam, egy
pillanatra az egész fülkagyló
piros lett, ívelt és vidám, mint
tiltó ábrákon a nyílt láng.

Pirkadatkor halt meg, a
rádió még a tegnapot mondta
el, a mobiltelefon csörgését
még megelőzte a hangszóró
gerjedése. Végül kiürült a
láthatatlan is, abba olvadt bele
a nagyanyám szerinti levegő.

Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon