Vissza a főcikkhez →

„Moszkva mellett születtem egy Ljuberci nevű kisvárosban. Anyámat nagyon korán elvesztettem, apám a frontra került, harcolt a Kaukázusban is. Én az egész háborút végigkóboroltam: voltam Szibériában, a Kaukázusban, több tucat menhelyen, kolónián fordultam meg. Amikor nem volt mit enni, loptam. Tizenkét éves koromban mentem először dolgozni, egy Moszkva melletti repülőgépgyárban sebesültek kötözéséhez való síneket csináltam, aztán Aszinovkában egy konzervgyárban üvegeket mostam… 15 éves koromban kerültem Moszkvába, a Zsukovói repülőtérre, innen küldtek a repülőgép-ipari technikumba. Aztán elvégeztem a Gorkij Irodalmi Főiskolát. „Termelési gyakorlatként (1960-ban) a bratszki vízi erőmű építkezésére irányítottak. 1961-ben léptem be az írószövetségbe” – olvashatjuk Anatolij Ignatyjevics Prisztavkin önéletrajzában.

Több mint 25 könyvet írt, többségét gyerekeknek. Az 1987-ben A félelem völgye címmel megjelent, később Állami Díjjal kitüntetett regénye a „glásznoszty” egyik fő irodalmi eseménye volt: minden európai nyelvre lefordították, s tavaly mutatták be Németországban a belőle készült színdarabot. A Kakukkfiókák című elbeszélése 1992-ben elnyerte a legrangosabb német gyermekirodalmi díjat. Moszkvában él, három gyermeke van, a legkisebb lány hétéves. Egy évvel ezelőtt megválasztották a Jelcin elnök mellett működő Kegyelmi Bizottság elnökéül. A tekintélyes orosz politikai és kulturális személyiségekből álló bizottság (tagja például Bulat Okudzsava is) tevékenységének köszönhetően Oroszországban, ahol az előző évben még 700 halálos ítéletet hajtottak végre, tavaly mindössze négyet. „Most persze, a csecsen háború közepette, ez az »eredmény« is roppant viszonylagos lett” – mondja.

• Befejezetlen múlt